2010. május 31., hétfő

zseniképző

Kis iróniával , de azért büszkén írtam fel ennek a bejegyzésemnek a címét.

A lényeg az, hogy az iskola igazgatója péntek délután közölte, hogy a gyerekek 2 napon keresztül különböző teszteket írtak, természetesen a korosztályuknak megfelelőt.
Már a legtöbbet át is nézték és az eredmények is megszülettek, amiből egyértelműen látszik, hogy a Guszti lett az első ,ami az eredményeit illeti !
A nyelvtani feladatokban még nem tökéletes, de ez természetes, viszont a többiben kiemelkedő eredményt ért el !
Ezért GRATULÁLUNK innen is !

Most jön az irónia része : én tudom, hogy napi - és most nem viccelek -10 percnél többet itthon soha nem tanult, kivéve amikor hozzádobtam a magyar történelem könyvét, hogy bizonyos szakaszokat nézzen át belőle ! :)

Hát remélem , hogy ez az eredmény nem lustítja tovább....hajrá Guszti, hajrá !!!!!

2010. május 26., szerda

belga esküvő

Még jó ,hogy most eszembe jutott egy másik nem régen történt esemény : az iskola igazgatónőjének esküvője ! :)
Szóval a történethez az is hozzátartozik, hogy elmeséljem, hogy én egészen májusig azt hittem, hogy az igazgatónő a titkárnő és a titkárnőt hittem igazgatónőnek ! :))))

Ez azért lehetett, mert ennek az iskolának alapból két igazgatója van. Az egyik a S. Erik, akivel a legtöbbet kommunikálunk és a másik igazgató pedig egy hölgy.
Brigitte mindig ott sertepertélt az igazgató körül és mivel rendkívül szolgálatkész volt az első perctől kezdve és gyakorlatilag reggeltől délutánig sürög-forog az épületben és meg voltam győződve róla, hogy Ő az igazgató "jobb keze",azaz a titkárnő.
Pár hete kaptunk egy meghívót az igazgatótól ,amiben szeretettel hívogatta a családokat kedvenc kolléganőjük esküvőjére , vagyis a szertartásra a Városházába.
Furcsa ötletnek tűnt, de végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk gratulálni, úgy sem voltunk még belga esküvőn. :)
Szombat délelőtt felöltöztünk, bringára pattantunk és karavánban átkerekeztünk a házasságkötő teremhez.
Egy hatalmas teremben tartották a szertartást, ami elég fesztelen hangulatban zajlott, talán még ünnepélyesnek sem mondható.
Az "ifjú" pár és a vendégek is nagyon vidámak voltak, de mondjuk egy esküvőtől kicsit többet vár az ember.Inkább egy klubdélutánszerű eseményhez volt hasonlítható, a boldogító igen kimondása sem olyan, mint nálunk, de ettől még reméljük , nagyon boldogok lesznek !
Látszott Brigitten , hogy nagyon meghatódott és hogy nagyon örül a jelenlevő ismerősöknek, tanítványoknak, így nekünk is . .)Sikerült pár képet elkattintanunk, de lehet, hogy nem túl sok minden látszik rajta.

strandidő

Hát elég hihetetlen, főleg ha az elmúlt 2 hetet is figyelembe vesszük, de a hétvégén szabályos strandidő volt.
Ahhoz képest, hogy 2 hete Andi még csizmában sétálgatott és kabátot is hordtunk.......

Szóval Sylvi megnézte a helyi újságban a hétvégi programajánlót ahol az volt olvasható, hogy Knokkeban lovaspóló mérkőzést szerveznek a strandon. Gondoltuk elbiciklizünk Knokkeba és ha olyan az idő, akkor egy kis napfürdővel egybekötött láblógatást engedélyezünk magunknak.
Egy kis bicaj defekt szerelés után el is indultunk és kb egy fél óra múlva megérkeztünk a knokkei kaszinó előtti beachhez, ahol jó kis hangulat fogadta az érdeklődőket.
Jó sokan is voltak !
Beültünk az "arénába" és amíg mi a meccset próbáltuk követni, a fiúk elmentek letesztelni a tengert. :)
Persze nem sok időt töltöttek bent a kb 10-12 fokos Északi-tengerben (lehet, hogy a partközelben kicsit több is volt ) , de az erős napfénynek és a melegnek ők is örültek.

2010. május 21., péntek

Kringwinkel

Böbe már régóta mondogatja, hogy a Kringwinkel egy jó hely !
Hittem is Neki , sőt már voltam is egy kisebben, de ma végre eljutottam a térség legnagyobb üzletébe ! :)
Mi is az a Kringwinkel ?

Ez egy olyan "áruház", ahol megunt, de még jó cuccokat lehet vásárolni.
Tudni kell, hogy az itteniek általában nem használják el a tárgyaikat, szóval igazán szép állapotú dolgokat lehet találni.
Nagy beruházásunk volt ma is Sylvivel, mert végre találtam méretes és normális konyhai dobozokat a cukornak,sónak, lisztnek, stb...és kb a bolti ár tizedéért. Persze, hogy megvettem!
A csajoknak szereztünk "fillérekért" egy helyes ládát, amibe Dia mindenáron be is akart bújni.
Nagyon klassz étkezőasztalok is gazdára vártak, lehet, hogy holnap visszanézek, mert találtam egy igen méretes példányt ,amihez 8 szék is tartozott ....az otthoni árakhoz képest is nevetséges összegért !
Szobabiciklit például 5 euróért lehet vásárolni, ki is próbáltam és gondolkodom is a beszerzésén a rossz időkre.
De 5 euróért vettünk rattan 3 szintes polcot ,ami pont jó lesz a a szintén rattan fogashoz . :)
Ja és persze találtam magamnak szintén nagyon drága nyári szoknyát is, sőt, mindjárt kettőt is, szóval nagyon eredményes volt ez a mai nap is ! :)

2010. május 20., csütörtök

hajóvonták találkozása tilos



Ma délután, amikor Sylvi épp egy állásinterjúból jött vissza Knokkeból Zeebruggeba egy kis kényszerpihenőn vett részt a többi autóssal együtt, ugyanis a háza előtt csordogáló csatornácskán épp egy óriást vezettek fel a révkalauzok.
Nagyon sok ilyen nagy hajót lehet látni itt a kikötőnkben , de azért az mégis döbbenetes, amikor a hidakat felnyitják és szinte egy karnyújtásnyira úszik el az ilyen és ehhez hasonló vízi szörny !
Nem tudom, hogy kép mennyire adja vissza a méreteket...

adóbevallás

Ma van a lakosság egyik kedvenc határidős dátuma : május 20. az adóbevallás utolsó napja. :)))

Persze mondanom sem kell, hogy okozott egy kis fejtörést, mivel a szokványos adócsomagunkat nem kaptuk meg, csak valami újított 2 oldalas valamit, amit viszont februárban vissza kellett volna küldeni, de hát az is csak áprilisban került hozzánk.
Próbálkoztam az internetes megoldással is, de a gépünk nem örült a sok letöltendő segédprogramnak és valahogy nem igazán tudtam a feladattal összhangba kerülni, pedig összességében nem sok mindent kellett volna elkönyvelnem.
Szóval kértem "telefonos segítséget" ,amire Bogi is reagált, de a technika kitolt velem, mert abban az elgondolásban, ahogy meg szerettük volna csinálni, nem működött.
Még jó, hogy találékony a magyar ,mert egyik jó barátom agyából kipattant a szikra és nem kis áldozatot vállalva késő este vagyis éjszaka ,riasztotta családja egyik felét és távoktatásban végül éjfél előtt sikerült megszülnünk a kötelező beadandó dokumentumokat !
Szóval ezúton is köszönöm szépen Cs. család önzetlen segítségét !!!!!!!!
Remélem "közös ellenségünk " is értékelhetőnek tartja majd munkánkat, de lényeg, hogy időben teljesítettük a feladatot !

2010. május 18., kedd

Andi

Egy hete, hogy megérkezett várva várt sógornőm !
Aznap is késtek a gépek, így egy kicsit elgyötörve érkeztünk meg Zeebruggebe, mert 3 órával tovább tartott az út, mint illet volna.
Andit eléggé sokkolta, hogy a kora nyári melegből megérkezett a késő télbe, de örömmel jelentem, hogy hamar átvonult felettünk ez a front is és azóta , mint tudjuk otthon pusztított sokat, amit persze nagyon sajnálok ! :(
Összességében itt végig jó idő volt, a hőmérséklet most kezdi magát utolérni, de legalább nem esett, sőt végig sütött a nap, leszámítva pár órát ,amikor ránk ijesztett.
Megint kifogtuk , hogy a gyerekeknek ismét iskolai szünetük volt, ami kicsit lelassította a programszervezéseket, de ennek ellenére elég sok helyre eljutottunk így is !
Átbicikliztünk Lissewegebe, ahol telefonhívásra megérkezett a toronyőr és nagyon szívélyesen rendelkezésünkre bocsájtotta a torony kulcsát, hogy megmásszuk és gyönyörködhessünk a panorámában.
Persze sikerült a harangszintre akkor odaérni, amikor épp beindult az automata . :))))
Csináltunk ismét pár képet odafent,ami már a gépünkön van, úgyhogy elérhetővé teszem .

Bruggeben már egy hónapja majális van és az egyik fő terére kivonult a balga vidámpark is.
Egy akció és S. Andi szervezésén belül a mi gyerekeink is kaptak ingyenes "bérletet" a vidámparkba, így mindegyikőjük a saját korosztályának megfelelő játékokat igénybe vehette úgy, hogy a bérleten meg voltak jelölve a számukra fenntartott standok.
Nagyon élvezték mondanom sem kell, még akkor is, ha már egy két masinából kinőttek, de nagy lelkesen vették birtokba a lehetőséget !

Andival és Sylvivel hármasban átruccantunk Hollandiába egy kis sétára.
Itt van mellettünk kb 20 km re Sluis városka, ami tényleg nagyon elbűvölő és mivel nagyon szép idő is volt és a boltok is nyitva voltak így remek hangulatban tudtunk shoppingolni ! :))))
Persze nem vettünk nagy dolgokat, de éppen leárazás volt, így azért sikerült egy két csecsebecsét beszereznünk, aminek egy nő,- nem még három ! :) -nagyon tud örülni .

Gentet is megnéztük ,ami egy hatalmas múzeum, de sajnos a város átépítése még mindig tart,így azért kellett egy kis képzelő erő, hogy az utcaképet "egészébe" lássuk.
De ha valaki erre jár, ne hagyja ki Gentet,mert hasonlóan például Rómához vagy Párizshoz az egész város egy nagy történelemkönyv !

Sajnos ma már véget ér Andi vakációja, de nagy reményekkel nézünk a nyár elé, terveink szerint legalább 2 hetet majd együtt töltünk,amit én nagyon várok !
Most pedig Andi készülhet a következő sokkhatásra , ugyanis itt most jelenleg 20 fok van és ahogy olvasom Pesten ma maximum 10 fok lesz ! :(

2010. május 11., kedd

fotók

Na, mintha éreztem volna, hogy valami nem fog stimmelni a fényképek körül....:(
Az utolsó bejegyzésemben írtam, ha minden igaz fotókkal fogom prezentálni az elmúlt események emlékeit.
Csakhogy Gusztinak sikerült elhagynia a fényképezőgépet a tengerparti játszótéren, még mielőtt lementettük volna a tartalmát.
Nagyon sajnálom, nem csak a gép értéke miatt, hanem mert jó kis emlékek "vesztek oda".
Pénteken például megnéztük az iskola rangos eseményét, ahol szintén sok képet készítettünk.
Szokás, hogy minden osztály készül valami közös , táncos produkcióval, olyan , mint otthon a szalagavató, csak itt nem az érettségi évében van, hanem minden esztendőben.
Jó kis móka volt, minden gyerek táncolt, amire a téli szünet óta készültek tantárgyi óra keretein belül.Elég sokáig titokban is tartották, míg nem egy szokásos kakaskodó veszekedés közben Artúr oda nem vágta Gusztinak, " hogy láttam, milyen bénán riszáltad a fenekedet a próbán ! " :)
Ez úgy megütötte a fülemet és kérdezősködni kezdtem, hogy milyen próbáról van is szó..
De május 7-ig az előadásig , semmit nem voltak hajlandóak megmutatni .
De pénteken eljött a nagy nap és ünnepélyesen bevonultunk a blankenbergi sportcsarnokba, ahol példás szervezésben, nagyon jó hangulatban megnézhettük a gyerekek produkcióit !
Felejthetetlen marad! :)

2010. május 8., szombat

sok minden

Nagyon sok minden történt az elmúlt 2 hétben, ezért nem is maradt energiám leírni az eseményeket.

Ami a legfontosabb , hogy talán megkezdődik otthon a valódi rendszerváltás és egyszer újra használatba kerülnek a mára teljesen kiürült fogalmak, mint pl. Isten, becsület, nemzet, haza, család, barátság , stb...
Nagyon reméljük, hogy most a számonkérésre is sor kerül,mert anélkül hiteltelenné válik minden ígéret !
Követelünk továbbá egy valóban Nemzeti Bankot, egy valóban független médiát, mert ezek nélkül a gazdaság sem lesz képes az újraműködésre.
Tudjuk, hogy nem lesz villámgyors a fejlődés, de ha az emberek érzik és látják, hogy végre nem a maradék javak kirablása a cél, akkor talán jobb kedvvel fogják elhordozni a következő 10 év terheit. Bízzunk benne, mert ugye a remény hal meg utoljára !

Idő közben én is hazalátogattam, intéztem a fiúk papírjait, hogy a magyar oktatásból se maradjanak ki, mert ha majd hazaköltözünk, folytatniuk kell az otthoni tanulmányaikat, így most magántanulóként fognak felkészülni a következő év anyagából.
Nagyon jó volt találkozni Veletek, persze sok mindenkivel megint nem tudtam összefutni, pl Adlert is nagyon hiányoltam, de igazoltan volt távol ! :)

Miután visszajöttem Sylvi másnap megérkezett , kocsival jött és egyedül 14 óra alatt letolta a távot maga előtt. Nagyon ügyes volt.
Már a lakását is birtokba vehette ,meg is kezdtük a bepakolást és a lakásrendezést, a gyerekek nagy lelkesen segítettek neki.
Ma lesz az első éjszaka, hogy "új otthonában " alszik !!!!
Közben beszereztünk Neki egy igazi balga vidéki biciklit a közlekedéshez, amit tegnap éjjel ki is próbáltunk és a vártnál sokkal jobban sikerült a debütálás, mert Sylvi saját bevallása szerint évtizedek óta nem ült bringán.
Ebből is látszik, hogy nem lehet elfelejteni....:)
Ma már bringás táskát is vettünk rá, mert anélkül ciki kimenni a poldersre. :)

Ha minden igaz, holnap fotókkal is tudom "igazolni" az elmúlt napok történéseit.