2011. november 30., szerda

friss hír

Zalán most ért haza De Haanból egy megyei úszóversenyről, ahol a korosztályában 2. helyezett , azaz ezüstérmes lett !!!!
:)

képes beszámoló

Egy pár , napokban készült képet tudok mutatni, amit úton hazafelé a suliból, bringán ülve készítettem.
Csakhogy el tudjátok képzelni, hogy milyenek a délutáni fények, naplemente előtt kb másfél-két órával.





ősz végi értékelés

November 30-a van , azaz vége van a naptári ősznek.
Én ilyenkor egy kicsit megkönnyebbülök, mert a nagy őszi változásokat ,ami az időjárást illeti, nem nagyon szeretem és azért is, mert félidőben vagyunk az elmúlt nyár és az elkövetkezendő tavasz között. :)
De az idén , semmi okunk nem volt a panaszra, ez az ősz, példátlanul kellemesen telt.
Ma is verőfényes napsütés van, a lemenő nap most is a szemebe süt az ablakon keresztül , Blankenberge irányából.
A kinti színek gyönyörűek, a barna, vörös , a narancs és a zöld fű együttesen a napfényben , olyan igazi kávéreklámba illő hangulatot ad , gyönyörű.
Jelenleg is 10 fok van kint, bár a reggelek és az esték jelzik, hogy bizony mindjárt itt a tél.
Holnapra viszont a szokványos balga időt jósolják, áztató eső és közel 30 km / h -ás szél , ugyan 11 fokot ígérnek, de a hőérzetet 3-6 fok közé saccolják.

A gyerekek még mindig kitartóan bringáznak a suli és a lakásunk között, a napi edzésük mindig megvan.
Azért december közeledte nagy izgalmakat kelt bennük, persze főleg a kicsikben , régóta számolják vissza a napokat a Mikulásig ,ami már csak 6 napra van ! :)
Az adventi díszek is előkerültek , de elég lassan haladok a lakás díszbeöltöztetésével, mivel némi házimunka elmaradásom még mindig van, bár azt hiszem, hogy az elkövetkezendő 15-20 év az már csak ilyen lesz. Nem baj, lassan megyünk messzire, ahogy a mondás is tartja , azért ha összekapom magam pár tonna vasalni valót is el tudok tüntetni két filmnézős este alatt. :)

Remélem, hogy a most előttünk álló ünnepváró időszak betegségmentesen, jókedvűen, egészségesen izgatottan fog telni nemcsak nálunk, hanem Nálatok is, kedves Olvasóim !!!

2011. november 29., kedd

Artúr a judoka

Pár képet tudok mutatni Artúr edzéséről ,amit még pár hete Miki fényképezett.
Mivel Artúr judora jár, ezért Őt itt judokának hívják. :)))






2011. november 23., szerda

vándorcirkusz

A cím kissé félrevezető lehet, most nem arról fogok írni, hogy továbbköltözünk. :)

A múlt héten a gyerekek a suliban ajándék cirkuszjegyeket kaptak és hát nagyon remélték, hogy el is megyünk az előadásra.
Ezek a jegyek egy szokványos vándorcirkuszba invitálták a családokat.
Na jó, bár én nem rajongok a cirkuszért, amióta egy pár ilyen hasonló szabadkőműves társaságot megnéztem, azért elmentünk a móka kedvéért.
A pénztárnál fordulatos meglepetések vártak.
Itt egy családban átlagosan 1,2 gyerek van, tehát inkább egy , mint kettő.
A sulikat megszórják ingyen jegyekkel, ezidáig nagyon kedves dolog.
Belga család , jó esetben (!) apuka és anyuka, de inkább egy szülők vannak, elkísérik az egy szem gyereküket ,mivel már van egy jegy és a pénztárnál kifizetnek még 25 eurót a kísérőjegyre.
Na már most, balga cirkusz rászaladt, mert nekünk 4 jegyet osztottak a suliban, oviban és amikor szembesültünk a helyzettel, hogy ezért a másfél óráért most még ki kéne fizetnünk 50 eurót, mosolyogva közöltük a személyzettel, hogy a gyerekek együtt vannak , bemennek , mi pedig értük jövünk. Kicsit néztek , de nem szólhattak semmit, így a gyerekek programját sem rontottuk el, nekünk sem kellett végigülni a műsort és nem dobtunk ki 15 000 Ft-ot egy másfél órás lutriért . :)
Artúr, Zalán, Glória és Dia nagy vidáman beültek a "páholyba", mi pedig Hubát meglevegőztettük a tengerparti sétányon, ami egy karnyújtásnyira volt a felállított sátortól.

Az előadás végén,amikor a gyerekek kijöttek, Dia a saját szavába vágva mesélte, hogy milyen vicces volt a "bogóc " :))), mindig leesett a székről és nem bírt felállni, ( na ekkor igazán örültem, hogy nem mentem be )
és a kutyus is meg a ló is ,az egyébként szamár volt, mennyire aranyosak voltak.

Zalán meg elárulta, hogy Dia végig rezzenéstelen arccal nézte az előadást, mondták is neki, hogy " Dia nevessél,ez vicces ! " mire Ő, hogy "Miért kell nevetni ? " . :))))
Mindenesetre mire kiért a kapun , utólag már nagyon élvezte és azóta is emlegeti a vasárnapi kalandot.

2011. november 22., kedd

...ez az élet ,Babocsai néni...

Ez is múlt hétvégi esemény és csak azért mesélem el, hogy legyen min "irigykedni" ! :)))

Szóval , a rendőrös délutánon volt, a fiúkat edzésre vittem, Artúrt judóra, Zalánt a vízilabdára.
Artúr egyébként aznap vizsgázott a citromsárga övet előkészítő gyakorlatokból.
Itt kicsit más a vizsgarend, mint otthon, de van ebben igazság, tulajdonképpen háromszor kell bizonyítani a megtanultakat , mire övet válhat, ami az automatizálódó beidegződéseknek nem árt.
Szerencsére mind a két edzés a blankenbergi uszodában zajlik, ráadásul majdnem teljesen egy időben.
Amíg Artúr vizsgázott (sikeresen! ) , addig Zalánéknak rendhagyó módon medencés partyt rendeztek, zenével,diszkófénnyel, úszó fotelokkal, strandos játékokkal.
A legviccesebb az volt, hogy a medence szélére , felállítottak egy hot-dogos standot, ahol az úszómesterek osztogatták a résztvevőknek a harapnivalót. Gratis. :)
Közben pedig 4 úszómester járta körbe a medencét, arra figyelve, hogy a sok felfújhatós kütyük között , lehetőleg senki ne maradjon víz alatt, de az ugrálásért, kulturált tombolásért nem szóltak egy rossz szót sem, a cél az volt, hogy mindenki nagyon jól érezze magát.
Ahogy elnéztem Zalánt, aki amúgy is tud élni , fülig érő szájjal lubickolt a többiekkel együtt.

Másnap össznépileg is elmentünk úszni és meglepetésünkre az előző esti hangulatból maradat még egy kicsi, gyerekeink örömére, minden aznapi uszodalátogatónak frissen sütött sültkrumplival kedveskedtek . :)

2011. november 21., hétfő

egy kis zeebruggei "krimi "

Péntek este ,amikor hoztam haza a gyerekeket az edzésről , már a kanyarban látszódott, hogy rendőri kavalkád van a házunkkal szembeni parkolóban.
Reméltem, hogy nem szednek ki egy kis közúti ellenőrzésre, ezért inkább hátulról kerülve álltam be a garázshoz, jobb a békesség !
A kapuból láttuk, hogy 2 nagy rendőrségi busz , egy jó pár rendőr , egy kitört kerekű Citroen , villogók tömkelege, helyszínelők jönnek-mennek és közben intézkednek.
Így elsőre nem sikerült kivenni, hogy mi a szituáció, az sejthető volt, hogy túl nagy baj nincs,de az elemzéshez egy kis ablakból való megfigyelésre volt szükség ! :)

Azt csak másodjára vettük észre, hogy a házunkban a szuterénben lakó, furcsa figura,akit mi csak "Gyigyósnak" hívunk, (fiatal, zord külsejű, semmilyen körülmények között nem köszön, de még vissza sem, magában időnként kiabál , és ha hazaér egész este lövöldözős játékkal játszik )
szóval a sérült Citroen és a rendőrségi buszok után állt a mi belga kisautónk és mögöttünk az Ő kocsija kissé csámpásan, pótkerékkel parkolt . Ahogy jobban megnéztük a sötétben "Gyigyós" is fel-alá járkált és nézegette a most már jobban kivehető sérülést a kocsiján.
Néha behívták a buszba, egy kis interjúra ahol a jegyzőkönyvet készítették és amiben a zsarun kívül még egy férfi üldögélt.
Aztán egyszer csak az egyik rendőr(nő) végigment a fent említett parkoló kocsik során, mindegyiket lefényképezte, felírta , egy másik rendőr pedig bemászott alájuk és például a mienk alól is kihúzott pár dísztárcsát.
Nem értettük a szitut. Guszti fogta magát, kabátot húzott és mondta, hogy lemegy és megkérdezi a , hogy mi a helyzet,miért kúsznak másznak a kocsink alatt ? :)

(Aki ismeri Gusztit , remélem észrevette a változást,mert egy évvel ezelőtt még kérésre sem kérdezett meg semmit szívesen. :))) )

Szóval gyerek lement, rendőr megnyugtatta, hogy semmi gond, a mi autónk nem sérült meg és nem is kell elszállítani, nincs útban nekik.
Ennek örültünk, de még mindig nem értettük a történést pontosan, de aztán egyszer csak....
most megpróbálom levetíteni, hogy mit láttunk :

A férfi, akiről írtam, hogy bent ült a jegyzőkönyvező rendőrrel , kijött a buszból és elkezdett sétálgatni a fű irányába. Elég rendezetlen mozgása volt, hátat fordított és a legelő felé fordult, majd egyszer csak eltűnt. Beesett az árokba . :)
Ezt a rendőrök észlelték és azt is,hogy nem tud egyedül kimászni az árokból, ezért gyorsan segítségére siettek.
A két rendőr megpróbálta a férfit a karjánál fogva kiemelni, de csúszott a párás fű és már ők is , talajt vesztve egyensúlyoztak, pasit visszaejtették. :))
Újabb lendület , rendőr jól behajolt, de a gatyója túl lazán volt meghúzva , ezért a fehér hátsója a lámpa fényében először csak kivillant, de a gravitáció nagy úr és ebből kifolyólag pár pillanat múlva premier plánban élvezhettük a LÁtványt ! :))))

Gyerekeink az ablakban lógva dőltek a röhögéstől . De még nincs vége ...

Egy kis küzdelem és erősítés után végre kiszabadították a pórul járt férfit, aki mivel eredetileg pisilni készült ,így szintén hiányos öltözékben került elő a vizes árokból . :))))))

Ekkor már Zalánék visítottak , jobb volt, mint egy Mr Bean epizód, Dia csak annyit bírt mondani,hogy " mégegyszer! " :))))

Így viszont világossá vált az eredeti történet.
Citroenes kissé spiccesen kicsúszott az útról és elvitte a "Gyigyós" autójának hátsó felét ,kerekét,
az övé is kitört,még próbált navigálni ,kikerülte a többi parkoló autót, köztük a miénket is és pár méterrel előrébb végül mégis megállni kényszerült.
Szerencsénk volt, hogy most nem mi álltunk a sor végén, mert akkor a mi parkoló autónk hátsóját zúzta volna le a pisilős, árokbaneltünős , részeg vezető.

Az autókat végül az autómentő elszállította, a "Gyigyós" másnap már csereautóval közlekedett.

2011. november 18., péntek

2011. november 16., szerda

fotók

Ezeket a képeket, már felraktam a facebookra is, de szeretném, ha az elektronikus emlékkönyvemben is meglenne.
Diána az oviban
!

2011. november 12., szombat

családi fotóvariációk

Ahogy a Mikivel töltött hétvégén Brugge utcáin sétálgattuk, egy fotós bolt kirakata előtt megálltunk és egy pillanatra megdörzsöltük a szemünket.
Családi fotót lehetett készíttetni az üzletben, például ilyet :
:)))))

Hát mi nem éltünk a lehetőséggel, de ma délelőtt Gentben voltunk az IKEA-ban és ott családilag kipróbáltuk az irodaszékeket ahol egy kedves nézelődő lefényképezett minket.
Hát a mi nem túl exhibicionista megjelenésünk családostul ma délelőtt ilyen volt :
(Azt még el kell , hogy mondjam, hogy Laci farmerja gyárilag ilyen festékes, ezt még otthonról hoztam neki a 40. szülinapján. Persze itt nem értik a pesti divatot, valószínűleg azt hiszik, hogy szegény ember, éppen a munkából jött. Pedig soha életemben nem vettem farmert ilyen drágán, mint akkor ! :)))) )

Miki

Közel két év "szervezkedés" után , Miki barátunknak végre sikerült átküzdenie magát Párizsból Zeebruggebe! :)
Vagyis Blankenbergebe, mert az általa kiválasztott vonat , pályamunkálatok miatt nem a menetrend szerint közlekedett.
De sebaj, mi így is örültünk , hogy láthattuk élőben is végre , régi barátunkat ! :)
Igaz, csigát nem főztünk neki, de cserébe volt palacsinta , bár azt mondta, hogy Ő nem belga palacsintára vágyott, hanem hazaira. Ne válogasson, mösziő ! :)

Szombaton bemutattuk lakhelyünket és környékét ,majd estefelé tettünk egy bruggei sétát.
Persze volt miről beszélgetni, így a másnap is elég gyorsan elszaladt, sajnos az idő vasárnap zordra fordult ( ez a múlt héten volt ) , de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy az erős széllel dacolva megmutassuk Mikinek a finoman szólva "popsifejű babákat ",ezek szobrok, amik a blankenbergi kaszinót ékesítik kívülről. :)

Aznap este érkezett vissza Sylvi is Pestről, aki Ákos fiát költöztette ki Zeebruggeba, így egy rövid időre, de elég jelentős létszámmal tartottunk egy kis magyar találkozót a lakásunkba és megegyeztünk, hogy az ünnepek alkalmával újra körünkbe hívjuk Mikit , hogy ne abba az unalmas Párizsba töltse a karácsony vagy a szilvesztert. :)
Pár képet erről a hétvégéről is megmutatok .

2011. november 10., csütörtök

meglepetés

Ezt a bejegyzést leginkább Tereskére ajánlom , Magdi néninek szeretettel, mert amikor átéltük a következő eseményt, egyből Ő jutott az eszembe, hogy ez biztosan tetszene Neki, persze szerintem Nektek is fog ! :)

Szóval a múlt héten be kellett mennünk a bankfiókba, ahova tartozunk, mert valahova elkavartam a bankkártyámat és hát ilyenkor szerencsésebb letiltani , meg hát újat kellett igényelni.
Amikor beléptünk az ajtón az ügyfeles hölgy kalitkája előtt zászlófüzér díszelgett.
Még gondoltam is, hogy na fogadjuk, hogy ezek az észlények, már megint fordítva fűzték fel az olasz zászlót. :) Nem egyszer volt már ilyen.
De amikor odafordultunk az üvegfal felé , hirtelen szívdobogást kaptam, mert a háttérben magyar zászló, térkép, unicumos üveg, paprika, Magyarországról szóló útikönyv, egy XV. kerületet ismertető prospektus ( és hát ugye, mi XV. kerületi lakosok vagyunk ) egy miniszekér, csizma, karikás ostor volt látható. :)))))
Ahogy jobban körbenéztünk még a Lánchíd képe is ki volt függesztve.
Csodás érzés volt !!! ( egy csúnya bibi azért volt ám, a kifüggesztett magyar térképen még a Magyar Népköztársaság felirat és címer volt látható. Mondtam, hogy észlények ! )

Szegény ügyintézőt lerohantuk a kérdéssel, hogy mi ez az egész ???

Állítólag minden évben népszerűsítenek, egy országot, olyat ,amelyikben van KBC "leányvállalat", ez nálunk K&H.
Valahogy még magyarországi utazást is lehet nyerni ! :))))
Arra emlékszem, hogy tavaly Portugália volt a kirakatban , az is vicces volt, mert az meg pont akkor volt porondon, amikor egy otthoni látogatásból visszatértem és egyik jóbarátom azokban a napokban indult otthonról Lisszabonba. :)
Szóval ilyen "véletlenek" történnek velünk !
Csináltam pár képet, persze nem sikerültek túl jól, mert titokban gyártottam őket, ugyan is ez ipari kémkedésnek számít ! :)

2011. november 8., kedd

zumba

A beltéri sport, idén a zumba lesz !
Kedvenc szomszédasszonyommal el is mentünk egy sportklubba , miközben az otthoni kedves kolleginákat emlegettük . :)
(Amúgy nekem nagyon hiányoztok !!!!!!!! )

Nagyon jól éreztük magunkat,jó kikapcsolódás estére.

Akkor egy kis szakmai megfigyelés az otthoni kollegináknak és nagyon kedves sporttársaknak !
Ennél az oktatónál az tetszett és ezt meg is beszéltük Sylvivel, hogy a szakmai protokoll nagy részét rendesen betartja. Itt most leginkább a bemelegítésre, előnyújtásokra és az óra végi lenyújtásokra gondolok.
Láttam olyan órát is, ahol in medias res ....., szegény vendégek !!!!!
Tehát ez itt rendben volt, amit mondjuk nem értettem, hogy amiért állt le két felfelé ívelő gyakorlat között egy kis nyaktekergetésre, ilyenkor ugyanis visszaesik a már feldolgozott szívfrekvencia , a keringésnek adunk egy pofont, stb...,de aztán újra folytattuk .
A zenei anyag teljesen rendben volt, az egymást követő számok ritmusa is ideálian volt beállítva, csakhogy két zeneszám , azaz minikoreográfia között ismét leálltunk és elmesélte, hogy a következő számra tervezett koreográfiában milyen lépések lesznek . :)))))))
Hogy ezt miért ???
Ugye élettani szempontból , az ilyen technika max egy köredzésnél lenne alkalmazható, de az sem ilyen formában.
Amikor mi kijöttünk , akkor otthon még nem volt ismert a zumba, így nem tudom, hogy ennek a műfajnak az otthoni oktatása , milyen tematikával zajlik, de gyanítom, hogy ha képzett oktató vagy edző vezeti a csoportot, akkor nem teljesen így.
Na jó, nem akarom cikizni a belga kolleginát, mert igazából jó mozgású, ügyes , fiatal nő, ezeket az észrevételek leginkább az otthoni "érdeklődőknek " szántam.
A zumba egy jó hangulatú, kreatív kardioedzés !
Mindennek ellenére a klasszikus , alap aerobik óra még mindig a legideálisabban összeállított edzésforma, hiszen a kardió rész mellett az izomtónus fokozó gyakorlatoknak is nagy szerepük van a tréning során !
Szóval lányok, járt utat a járatlanért csak a változatosság kedvéért és ne végleg hagyjátok el ! :)))

sportélet

A suli után pár szót a család sportéletéről.

Gusztiról írtam, hogy atletizál és hogy Glória pom-pom lány lett. :)
A két fiúnak is sikerült sportágat választania.

Artúr judora jár, aminek Apuka is nagyon örül, mert így valaki tovább viszi s Zechmeiszter- vonalat. :)
Kb 15-20 gyerek jár a csoportba és ennyi gyerekre 5-6 edző jut.
Szóval ezek nagyon normális feltételek.
Artúr nagyon lelkes ,nagy önbizalmat adott neki, hogy már a második edzés után földre vitt egy-két edzettebb gyereket.
November 18-án vizsgázik először a citromsárga övet előkészítő csíkra.

Zalán úszik és vízilabdázik. Most még ott tart,hogy próbálgatják vele mindkettőt és pár edzés után javasolják, hogy melyik irányba csoportosítsa az energiáit.
Ő nem kifejezetten úszó alkat szerintem, de nem is lényeges, az a lényeg, hogy merítsék az elemeit !Amúgy is arra hajt, hogy márciustól vitorlázni mehessen, ahhoz meg elengedhetetlen a stabil úszás.
Ja és persze a napi kb 6-10 km es bringázás az alap mindannyiuknak, van hogy többet is tekernek .

Apuka, anyuka pedig felváltva szaladgálnak vagy a poldersen vagy a tengerpart irányába.
Ez kb 6,5 - 7 , 5 km-es táv .
Van úgy,hogy csak késő este 10-11 óra után sikerül időt szakítani a testedzésre.
Még szerencsénk volt idáig, mert az időjárás csak ritkán akadályozta meg ezt a tevékenységet, mert mondjuk 50-60 km es szembe szélben csak a balgák rohangásznak.
A tél közeledte miatt muszáj lesz beltéri sportot is beiktatnom . :)

hol is kezdjem ?

Elkezdtem visszagondolni az elmúlt 2 hétre és ahogy sikerül, le is írom.
Alapvetően őszi szünet volt . :)
Azért nem volt most annyira húzós, mert Laciéknak is munkaszünet volt pár napig, így a hétvégéket is beleértve , a hét nagy részét itthon töltötte.
A szünet előtti utolsó tanítási napon volt a negyed éves rapport, így minden gyerekünk osztályfőnökét személyesen felkereshettük, hogy hivatalosan is megtudjuk, hogy dolgoztak az első etapig.
Glóriánál voltunk először és hát nagyon katartikus élmény volt hallgatni, ahogy rendre dicsérték a kisasszonyt ! Kiemelkedő (legalább is az itteni viszonylatban ) eredményt hozott eddig , 89 % -ot teljesített. :)
A nyelvvel már semmi probléma nincs, segítőkész, fegyelmezett .
Az önálló úszás húzta le az eredményét , mert egyedül a mély vízben nem úszik jól, így abból korrepetálásra szorul . :))))

Zalán osztályfőnöke is csak áradozott . Mindenképpen színes egyéniségként tartják számon, jön, megy , intézkedik, szervez, felvet, megold, beleszól és mindehhez folyamatosan dumál mindenkivel.
Nagy a versenyszellem benne, aminek köszönhetően 87 % -os lett a "bizije".
Az ugrálókötelezés megy neki gyengén , ezért a mozgás és testnevelés összeredményét ez megbélyegezte, bár az igaz, hogy kéz nélkül mászik falra, de ezt idén éppen nem osztályozták .
Amúgy amit mi észrevettünk, hogy az írással küszködik, lassan ír és látszik, hogy nehezére esik.
Szerintem az olvasás is megterhelő számára, amit tanul, azt leginkább hallás után teszi.
szóltunk az osztályfőnöknek, hogy jó lenne, ha megszűrnék diszlexia, diszgráfia gyanú miatt, mert nem kizárt, hogy van valami ilyen problémája.
Tanerő azt mondta, hogy megteszik, nehéz nála észrevenni, mert intelligens és ha van, azt nagyon jól képes kompenzálni, de hamarosan kiderítik.

Artúr tanárnője is gratulált.
Artúrt nagyon szeretik ,mert ő a magatartás példaképe az iskolában ! :))))
Emlegetik is , hogy milyen furcsa, hogy a gyerekeink bizonyos szempontból nagyon hasonlítanak egymásra, más szempontból meg tűz és víz.
Artúr a nyugodt ( na azért tudnék mesélni én is ! ) , de alapvetően igaz, hogy nem olyan gyorslövetű, mint Zalán.
Tudják, hogy Artúr nehezen oldódik, inkább visszahúzódó, nem beszél, ha nem muszáj és éppen ezért nagy a változás,mert az vették észre, hogy már Ő is jön megy, kérdezget, barátkozik, társalog mindenkivel.
Magától kér gyakorló feladatokat otthonra és franciából is igyekszik.
Úszásból pl leúszta a vízi alkalmasságihoz elengedhetetlen 200 m es távot.
A természet és világismeret a gyengéje jelenleg. Ez olyan egyveleg tantárgy. Van benne történelem, állampolgári ismeretek, környezet,tudományok, stb...
Artúr nehezebben vált témát, ezért szerintem ezt nem nagyon tudja hova tenni.
Egy szó mint száz , 75 %-ot kapott , ami egy belga gyerektől sem rossz átlag !

Gusztit csak biztatják, azt mondták, hogy egyszer még professzor is lehet. :))))))
A kiselőadásokkal van bajban, nem szeret szerepelni, hadar és halkan beszél, zavarban van, ezt fogják tőle jobban számon kérni és a franciát, mert azt nem kedveli, ennek ellenére a francia tanár is elismerte egyéb érdemeit.

Szóval örültünk , bár én elég realista vagyok, tudom, hogy otthon ez édes kevés, bár ilyenkor tényleg nem értem, hogy miért hajtják ki a szuszt a magyar gyerekekből ????
A belga oktatás a nyugat-európai viszonylatban színvonalasnak számít ! :)
A gyerekek nem utálnak suliba járni, sok a gyakorlatias dolog. Persze én jót mulattam az ugrálókötél használatának értékelésén, de végül is, ha belegondolok, egy gyerek életében ez sokkal fontosabb, mint pl a heti 2-3 fogalmazás vagy az összes népdal abc-s hangon való eléneklése.
Persze értékelem én ezeket is, csak épp a kreativitást nyomják el az ilyen korú gyerekekben.
Jó lenne ezeket az illetékeseknek újra átgondolni !!!

2011. november 6., vasárnap

életjel

Nem tűntem el a térképről, nincs semmi baj, mindenki jól van, csak hát az őszi szünet dübörgött az elmúlt héten, ezért nem volt energiám újra élni itt az elmúlt napok élményeit. :)
Írok hamarosan, elég sok apró és nem apró hírem van, megosztom Veletek !
Még egy kis türelmet kérek !
:)