2011. március 8., kedd

akkor most...

Néhány mondatban összefoglalom végre Huba érkezését, igyekszem lényegre törő lenni. :)

Az utolsó napokban vált biztossá, hogy haza tudunk jönni és csak reméltük, hogy időben hazaérünk, mivel azt már az itteni doktornőtől tudtuk, hogy meg kellene indítani a szülést, mert Huba a 35. hét óta nem fejlődött megfelelően. Adott is időpontot március 2-ra ! :)

A nem túl rövid utat viszonylag jól viseltük mindannyian és nagyon örültünk az OTTHON érzésnek, főleg, hogy most a saját lakásunkban tudtunk 2 hétig táborozni.

Huba óvatos jelzéseket adott már, hogy esetleg jönne, de aztán mindig "meggondolta" magát.Kedden délután ( március 1. ) aztán bementünk a klinikára, ahol röviden vázoltam a szituációt.
Ott a szülésznők még 2 napot jósoltak, de az ügyeletes orvos a vizsgálat után szintén kicsinek gondolta Hubát (2350 g -ra becsülték) és mivel a CTG is tachycardiára utalt , az ügyeletvezetővel együtt a burokrepesztés mellett döntöttek.
Örültem is meg nem is, egyet tudtam , innen már nincs kiút....:)
6 órakor megrepesztették a "babazsákot" és onnan már "csak" állni kellett a megpróbáltatásokat.
A beígért 1-2 órából végül 6 óra 13 perc lett,ami hatodjára nem egy Forma 1 -es tempó , főleg, hogy végig infúzióra kötve álldogáltam, időnként Laciba csimpaszkodva, időnként pedig az elválasztó falat eltolva.
Aztán fél 12 körül, már kezdtem "utálni" a férjemet :))), akkor már sejtettem, hogy nem lehet messze a vég.
A kórházi személyzet nagyon kedves és segítőkész volt, két ájulás között hallottam, hogy kedélyesen elbeszélgetnek Lacival az élet dolgairól. :) Tényleg nagyon aranyosak és tettre készek voltak és ami a legfontosabb, hogy biztonságban éreztem magam a jelenlétükben !
Sajnos kedvenc Doktornőm nem tudott jelen lenni, de ezúton is köszönöm az elmúlt 9 hónap alatti figyelmét, segítségét ! ( Laci mondaná, hogy majd legközelebb : :)) )

A katarzis végül március 2 -án , éjjel 0 óra 13 perckor következett be, amikor is 2900 g mal , 53 cm- rel megszületett 4. kisfiúnk, aki a családi klánban a 6. helyet foglalja el !

Hála Istennek teljesen egészséges és nem is olyan apró !!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése