2011. szeptember 28., szerda

idén is

Idén is megvolt a szokásos, évi blankenbergi futóverseny, amit a területi iskolásoknak szerveznek.
Természetesen gyerekeink idén is rajtszámot csatoltak magukra és mindenki a maga korcsoportjában állt rajthoz.
Hála Istennek gyönyörű időnk volt, így a természeti erőkkel most nem kellett megküzdeni. :)
Glória a 2003-2004 -ben született kislányok között 6. lett , legalább 35-40 gyerek indult korosztályonként, volt ahol 50-en.
Zalán a 25. lett , ez a középmezőny volt, nem örült magának, nem értette, hogy miért nem voltak gyorsabbak a lábai, amikor Ő 6-7 km -et szokott velem futni.
Hát pontosan azért, mert nem az 1600 m-es távra edz, de ez szerintem sokkal többet ér, nem sok kisgyerek rohangászik hosszútávon.
Artúr is a 25. lett , de Ő már együtt futott a 13,14,15,16 évesekkel , így ez különösen ideális eredmény, Guszti pedig ugyanebben a mezőnyben szintén 6. helyezést ért el, de ezzel az eredménnyel a saját iskolájának legjobb idejét futotta.
Az előtte végzők mind "hivatásos" atléták voltak és nagyon szívesen látnák Gusztit is maguk között. :)
Dia kicsit irigykedett , ezért a verseny után minden tesójának kellett vele futni egy templomkört a rend kedvéért.

Nagyon kekeckedtünk Lacival a gondolattal, hogy a jövő heti antwerpeni félmaratonon elindulunk, de mivel a 2 hete tartó köhögős nyavalyám miatt kimaradtak az esti "levezetések", így a józanabbik eszemre hallgatva, ezt most elnapolom.
Talán legközelebb. :)

1 megjegyzés:

  1. Gratulálunk, csak így tovább :))
    Neked jobbulást!előbb utóbb a maratonit is legyűröd :)
    sok puszi

    VálaszTörlés