2012. május 17., csütörtök

Ouderfeest

Múlt pénteken volt az évi Szülői Fesztivál ,azaz az anyáknapját megelőző ( mert hogy itt május. 2. vasárnapján van ) ünnepség, amikor a gyerekek , az egész évben gyakorolt táncos produkciójukat előadják.
Ez kb olyan, mint otthon a szalagavató, minden osztály, de még az óvodások is , begyakorolnak egy közös csoporttáncot és az iskola által kibérelt sportcsarnokban, jelmezben osztályonként elbűvölik a szülőket .
Sajnos, mivel csak mobillal tudtam képeket csinálni , azt is messziről , így csak valami hangulatfelidézést  tudok megmutatni.
Diáék amúgy egy indiántáncot adtak elő, szuper aranyos volt a fejdísszel, Glóriáék egy tényleg színvonalas formációt gyakoroltak be a Karib-tenger kalózai zenéjére, Zalánék egy igazi, strandos, bulizós csapatos "ereszdelahajamat"mozogtak, ráadásul azzal a kislánnyal állt párban, aki nagyon tetszik neki , Artúr pedig elnyerte a legtutibb frizura címet, mivel a robotos táncukhoz felzselézett hajjal kellett színpadra lépnie. :)
Az ünnepségen jelen volt, szokás szerint, Belgium egyik leghíresebb, legismertebb időjósa is, vagyis Ő meteorológus, aki itt lakik Blankenbergeben  és van valami kötődése is van az iskolához.
Szóval volt minden, zene, tánc, jelmez, lufi, hangulat és a végén még össztánc is . 





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése