2014. december 17., szerda

Kerstloop Brugge 2014.

Pénteken , azaz december 12 én este 8 órakor került megrendezésre az idei bruggei karàcsonyi futóverseny.
A mûfajàt tekintve futóverseny volt, de valójàban inkàbb "fussunk együtt" programnak tûnt.
A szervezést tekintve, ez most hibàtlannak volt . Jó elôre biztositottàk a kôrnyéket és felàllitottàk a szûkséges sàtrakat is .
A pàlyàt szépen értelmezhetôen kijelôlték, bizonyos csomópontokhoz utcazenészeket hívtak , ettôl az egésznek nagyon baràtsàgos, lelkesitô hangulata volt .
Gusztival mi a nagyobb , a 10 km es tàvot vàlasztottuk,amit kônnyen lehetett teljesiteni. :)
A résztvevôk szàma 4300- 4500 fô kôzé volt tehetô.
Ez azért érdekes,mert ennyi ember a szûk utcàkon egyszerre nem is fér àt. Volt olyan pont, ahol meg kellett àllnunk,hogy elengedjûk az elôttûnk levôket, akik kôzben libasorba voltak kénytelenek felfejlôdni.
A rajtnàl szinte a legvégérôl indultunk, legalàbbis az utolsó csoportból, mert épp idôben értûnk oda. Igazsàg az, hogy màr lamentàltam, mert nem voltam túl jól , éreztem, hogy a hànyinger kerûlget ,de úgy dôntôttem, ha màr beneveztem, megcsinàlom, lesz ami lesz .
A célt 1 óra múlva értük el, innen is làtható, hogy nem vàgtàztunk, de igy is a kôzépmezônyt megelôzve végeztünk, tényleg végig elôzgettünk.
Nagyon élveztük, bàr a gyomrom azt súgta, siessek haza .....még épp hazaértem . :(














ezt a törölközôt kaptam emlékbe a szervezôktôl :)

Rajtnàl :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése