2016. február 2., kedd

új hónap, egy új életszakasz kezdete

Februàr elseje, hétfô egy nagy ugràst jelentett az életünkben : Oszkàr óvodàs lett ! :))))
Az óvonénik nagy figyelemmel és szerettel fogadtak minket , mindent tudnak,amit tudniuk kell, nem titkoltunk el semmit , a teljes odafigyelésûkrôl biztosítottak és arról, hogy biztosak benne ,Oszi jól fogja venni az akadàlyt.
Szombat délelôtt nyilt napot tartottak a most kezdôknek, ahova persze elmentünk , az utolsó, kezdés elôtti simítàsokat megbeszéltük és tegnap màr bele is vàgtunk az óvodàs életbe
A vàrtnàl  sokkal jobban vette az elsô két napot.
Fél 9- fél 12 ig foglalkoztatja a személyzetet, kôzben telefonon értekezünk, hogy szÛkséges e a felmentö sereg, de azt mondtàk, hogy rövid síràs utàn jól vigasztalható és utàna szépen lekôti magàt, minden érdekli, a felnôttekkel is együttmûkôdik.
Itt azért megjegyezném, hogy ez azért is nehéz terep neki, mert hollandul még nem ért, magyarul mindent levesz ,sôt màr kommunikàl is, de ez a délelôtti foglalkoztatùo ,egyben intenziv nyelvkurzus is neki . :)
Hubàval talàlkoznak az udvaron, ahol kézenfogva sétàlgatnak együtt ! :)
Pont ugyanezt csinàlta anno Dia Hubàval is :)
Ovi utàn jókedvû volt, nem volt teljesen leamortizàlva, de hamar elalszik .
Most olyan idillinek tûnik még a dolog . ;)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése