2011. december 7., szerda

munkaügyek

Laci tegnap újabb sikeres vizsgát tett a 13 tonnás daruk helyes kezelésből . :)
Ma az igazgató személyesen is gratulált neki az újabb sikeres számadásáért.
Még a végleges szerződésről mindig nem esett szó, bár azt tudja, hogy sok "versenyző" kiesett már a rostán, például az a drogos , fiatal lökött srác is, aki egy pár hete a fürdőben letámadta férjecskémet. :)
Előzőleg szintén a z igazgatónál voltak, ahol Lacit megdicsérték , pár próbálkozó munkatársat pedig közepesre minősítettek.
Munka végeztével Laci a fürdőből kijőve gyanútlanul sétált az öltözőszekrényéhez, amikor a fent említett kolléga előugrott és " viccből " nyakon vágta férjuramat.
( Csiga bácsi, ha olvasod, akkor gondolom, Te el tudod képzelni a reakcióidőt ....:) )

Laci gondolkodás nélkül "kihúzta a talajt " a páciens alól, majd pár mozdulattal lefegyverezte és az öltözőszekrényre felragasztotta, ahol már teljes megadást mutatott.
A jelenlevők egy kis része dermedve figyelte az eseménysort, de az idősebb kollégák nagy megelégedéssel konstatálták, hogy végre valaki helyre rakta a kis vakmerőt , aki egyébként saját bevallása szerint otthon a szekrényben furcsa növényeket termeszt lámpa alatt és azt rendszeresen fogyasztja is. Tehát valószínűleg valami hallucinogén származéktól érezte magát erősnek , de arra nem számított, hogy vannak emberek, akik nem díjazzák a szemtelenséget, főleg, ha az kreténséggel van fűszerezve.
Na tehát többek között ilyen versenytársai is voltak ,de mint említettem őket azért a mesterséges növényzet és a mesterséges IQ is kiválasztotta.

Amúgy vannak egyéb viccesnek mondható kalandok is.
AZ egyik ablakunkkal a huzat elbánt és végigrepedt a thermoplan üveg.
Üvegest kihívtuk, aki fontos számításokat végzett és árajánlatot adott.
75cm-szer 118 cm-es üvegtáblát akart beletenni 250 euróért.
Ezt kissé sokalltuk, így pihenőre raktuk a feladatot, mivel leginkább csak esztétikai problémát okozott a repedés.
De mivel Lacit idevetette a sors így adta magát a dolog, hoyg "házon belül " rendelje meg a szükséges üveget.
Az üveges által itt hagyott papírt bevitte, a rendelést felvették és vártunk.
6 hetet vártunk ! :))))
Aztán amikor nagy nehezen elkészült a nagy mű , Laci hazahozta és körülbelül fél napi birkózás után,amikor végre sikerült az agyonragasztott, szegelt, belőtt keretből kivarázsolni a a régi táblát, kiderült, hogy a kollégák által levágott tábla kisebb, mint a megrendelt, azaz nem 118 cm -est,hanem 113 cm-est vágtak , az általuk átadott papír szerint is.
Agyrém !!!
Új üveg ki, régi vissza, keretet összerakni , levágott lapot visszavinni , reklamálni, másikat megrendelni és újra heteket várni ! Hát most itt tartunk ! :)...és mindez házon belül, kollégák között !

2 megjegyzés: