2014. október 6., hétfő

vendégeink I.

Múlt héten szerdàn érkezett egy vàratlan vendégünk .
Az úgy történt, hogy délutàn 5 körül én éppen fent voltam az emeleten a lànyokkal , fiúk a sajàt szobàjukban, amikor is Zalàn sietett hozzàm, hogy " Anya, Anya, itt a rendôr ! Apa az elôbb engedte be ."
Mire megfordultam, màr jôttek is fel Lacival szemlézni.
Eleinte hivatalos volt, de nem baràtsàgtalan a maga kôzel 2 méteres ,mackós alkaltàval.
Kissé csodàlkoztam, hogy hogyan is került ide , vagy igazàból mégsem,mert hamar kiderült, hogy elvetemült szomszédunk hívta ki a rend ôrét, ugyanis elviselhetetlenûl hangosak voltunk.
Ez azért is aranyos, mert amikor megérkezett a rendôr , Laci vette észre , neki tàmasztotta a bringàjàt a falunkhoz és épp bekopogott vagy csöngetett.Laci kérdezte, hogy miben segithet , a rendôr, akit Ericnek hívnak meg viszontkérdezte, hogy bejöhet e hozzànk kicsit körbenézni, mert bejelentés érkezett, hogy rendet bontunk.:)
Laci behívta és felhívta a figyelmét, hogy akkor viszont most figyeljen ,mert mind a 9-en itthon vagyunk és rajta kívûl senki nem tudja,hogy meglàtogat minket. Észlel bàrmi zûrt vagy hangoskodàst ?
"Hàt nem."
Laci invitàlta, hogy jàrja körbe a lakàst és dôntse el, hogy van e valami kifogàsolni való ?
Így történt, hogy egyszer csak a  hàtam môgôtt termett, Zalàn utàn pàr màsodperccel.
Miutàn mindent szemrevételezett ,egészen megenyhült és beszélgetésbe elegyedett a csalàddal.
Persze akkor màr Laci is mesélte, hogy bàcsival mennyi "jó" élményünk van, hogy àllandóan irogat mindenhova, hogy dôrômbôl mindenért, a gyerekek is félnek tôle , hogy màr a legelején is megmondta, hogy mindnet el fog kôvetni, hogy eltàvolítsa innen kicsiny csalàdunkat.
Legutóbb épp a zuhànyzàs miatt fenyegett meg minket egy rendôri randevúval . :)
Na ezen a rendôr is megforgatta  a szemét, Ô is tapasztalta, hogy gumicsirke nehéz eset és amikor a bejelentés érkezett ellenûnk az önkormànyzatnàl is érdeklôdôtt, de ott is csak annyit mondtak, hogy " Jaa az XY bàcsi, az nem egyszerû ügy" .....és mégis mindenki fél tôle !
Szerintem tuti, hogy valami agyérelmeszes , nyugger ügynök  . :)) Holnap megnézem hàtha hasonlit Sean Connary ra , csak eddig esetleg nem vettem észre benne a kiràlynô legtitkosabb szolgàlójàt !:))

Eric azt is kifecsegte, hogy neki személy szerint azért panaszkodott, hogy hallja, ahogy a lakàsban sétàlunk . :))
De azért vendégûnk megtudakolta tôlûnk,hogy nem gondoltunk arra, hogy elkôltôzzûnk ??? Egybehangzóan vàlaszoltuk, hogy NEM. Tudjuk, hogy arra megy kia jàték, de nem !
Persze megértette és reméli, hogy egyszer elcsendesedik az ûgy, mert igazsàg szerint ô sem tud semmit sem csinàlni, csak irhat egy jegyzôkônyvet  és beszél a bàcsival, de sajnos a birósàgot nem ússzuk meg, mert Ô màr làtta a feljelentést és szàmithatunk, hogy a napokban megkapjuk az idézést ! :)

Csak azt szeretném tudni, hogy a birósàg ilyen esetben mit fog tudni mondani,hogy zuhanyozhatunk e minden nap vagy csak pàros napokon és pàratlan napokon sétàlgathatunk ??? Vagy hogy a bàcsi lökött és felügyelet alà kellen màr végre helyezni ???

Viva la Balgium !
Artur paparazzi felvétele: Eric a fürdôszobànkban 

 ez pedig a yard bringàja :)

Ezúton is köszönet Artúrnak és a Csalàdomnak, hogy mindent megtesznek azért, hogy képes módon is képes legyek beszàmolni az elektronikus naplómnak ! 

1 megjegyzés:

  1. Csirkebácsinak szerencséje van veletek. Egy vérmesebb keleti család már csendben eltörte volna lába szárát. :)

    VálaszTörlés