2014. augusztus 25., hétfő

hiradàs Pestrôl

Gyorsan irok pàr sort,  nehogy azt higgyétek, kedves Olvasók, hogy megszûntünk.
Szombaton összepakoltunk  a Balatonon és kora estére feljôttünk Pestre, a Sylvi hàzàba, hogy a gyerekek kedd reggel "nyugiban " mehessenek vizsgàzni.
Laci hétfô hajnalban megint visszarepült dolgozni és màr csak szombat estére a visszaindulàsra utazik Bp-re, hogy ne egyedül kelljen levezetnem Bruggeig. :((((
Elrepûlt ez a nyàr is, bàr nagyon sok szép emlékkel érûnk vissza ismét.
Sok kép is készûlt, amit igyekszem sorban fel is tenni, amint lesz rà lehetôségem.
Megint meg kell àllapitanom, hogy rendkivüli a baràti tàrsasàgunk, szuper csapat az egész, persze sajna most is volt,akivel nem sikerûlt valami okbol kifolyolag talàlkoznunk, de ez érthetô, hiszen a nyàr 90 % -àt Siófokon töltöttük, de igy is jocskàn voltak, akik leutaztak a talàlkozàs kedvéért !

A fotok is sok szép pillanatot megörökitettek, hamarosan làthatóvà is vàlnak ! ;)

2014. augusztus 11., hétfő

július végétôl idàig

Arra gondoltam, hogy majd utolag is jok lesznek a nyàron készitett képek , de addig is azért tudositok, hogy mi minden tôrtént velûnk.
Laci bô 3 hetet itthon volt,amit azt hiszem nagyon élvezett és emellett bôszen keresgette a telkeket, ahol vagy amivel új életet tudnànk itthon kezdeni.
Sokszor felmerûl az is, hogy leginkàbb itt , Balaton mellett szeretünk lenni, adnà magàt a helyzet, hogy ide telepedjünk vissza, ha eljön az idô, persze akkor épitkezésbe kellene fogjunk.
Ez nem hangzik rosszul, ha kitalàljuk azt is, hogy mibôl fogunk itt élni és ha sikerûl a különbözô iskolàkra  való igényeinket is kielégiteni.
Alapvetôen tetszene a gondolat, de én most nem tudok igazàn semmi mellett hatàrozott voksot lerakni, kicsit le vagyok tompulva.
Tudom, hogy ha hazajôvûnk , sok szempontbol nem a régi életûnket fogjuk folytatni, hiszen a lakàsunk kicsi,a gyerekek nônek és tôbben is vagyunk, mint amikor elindultunk balgiumba, tehàt ugyan azokat a megszokott pontokat nem talàlom a fejemben. ( ez egy kicsit ijesztô )Mégis hatàrozottan hajt a vàgy ,hogy igyekezzünk haza,annak ellenére, hogy sokan pesszimistàk és le akarnak beszélni róla.
Ilyenkor azért az is eszembe jut, hogy amikor elindultnk kifelé, a tôbség azt mondta, hogy " Te jó ég, 5 gyerekkel.......ezek nem normàlisak,hogy külföldre mennek, idegenbe" , most meg ugyanugy azt hallom, hogy " Te jó ég, 7 gyerekkel.....ezek nem normàlisak, hogy haza akarnak jönni" ! :))))))
Szóval nem hallgatom a "sziréneket", bizok benne, hogy Isten egyszer hazahoz minket !

De most visszatérve az aktuàlis nyàrra , egy kicsit rendhagyó,ezzel a sok esôvel, viharral és ugyanakkor gyakori forró napokkal.
Persze a strand és a baràtok a slàger, mind a gyerekeknél, mind nàlunk. Ha nem is sok idôre, de egy kicsit igyekszûnk mindenkivel összefutni.
A kicsik önfeledten NYARALNAK, aminek nagyon örülök, mert ez a legfontosabb, hogy élvezzék ezekt a heteket és töltôdjenek sok szép emlékkel , vitaminnal.
Oszi napról napra nagyobb és erôsebb és okosabb ,de csibészebb is. :)
Huba nagyon cuki, màr egész szépen beszél,meglepô a szókincse ,yakran olyan kifejezéseket hasznàl a helyén,hogycsak ugy nézek....de hàt a sok tesótól lehet tanulni :)

A lànyaink 1-1 évvel öregedtek, most ünnepeltük Diàt is (6) és ma pedig Glóriàt (10). :)

Még nyaralgatunk egy kicsit, mielôtt felmegyûnk Pestre a vizsgàkra, remélhetôleg a hàz festését a jôvô hétre befejezzûk, lassan, de azért azzal is haladtunk elôre.

Laci holnaptól péntekig Belgiumban lesz, de a hétvégétôl még màsfél hétre visszajön hozzànk :)

2014. augusztus 1., péntek

hatodszor futok neki

Màr hatodszor futok neki, hogy felrakjam Oszi kereszetelôjérôl készûlt képeket. :(
Nagyon mérges vagyok magmra és a mobil netre,mert lassu és a képek amgy is sokat fogyasztanak.
Màr voltam wifis helyen is, de elszàllt a feltôltés. :(((((

Egyébként jol vagyunk, kôzben zajlik a hàz belsejének csinositàsa is, azaz festûnk :)

Nem adom fel és probàlkozom majd a képes beszàmolàsrol !