2011. május 30., hétfő

kedves látogatók , avagy Varga Miklós Európában

( Bocs Miki, ezt nem tudtam kihagyni ! ) :)

Az elmúlt hétvégén nagyon kedves látogatóink voltak.
Az otthoni szomszédunk Miklós bácsi fia , az ifjabbik Miklós, aki lényegében szintén (volt) szomszédunk , egy hosszú hétvégés belgiumi kiruccanáson volt Kedvesével. :)
Emailben már előre egyeztettük az esetleges találkozást, ami végül létre is jött .
Adri és Miki egy bruggei városnéző séta után átvonatozott hozzánk Blankenbergebe .
Szerencsére érkezésükkor megint egy kicsit naposra fordult az időjárás, mert ugyanis március közepe óta gyakorlatilag nagyon kellemes idő volt, az érkezésük előtti napig. :(
Ők a 30 fokból jöttek ide, itt pedig csak 13 fok volt.
Ez a kis kellemetlenség nem jött a legjobbkor, mert hát szemmel láthatólag fázós délutánunk volt.
Azért körbeszaladtunk a helyi látnivalókon, megnéztük a blankenbergei bícset :), sétáló utcát, Piert,stb..majd hazajöttünk hozzánk, ahol egy kis felmelegedés és uzsi után újra lemerészkedtünk a strandra.
Mivel itt nálunk a legszélesebb a tengerpart, egy jó órát elnézelődtünk a homokos trappolón és a dűnéknél.
Na itt is megmutatta magát a balga éghajlat kelléktára : napsütés, borulás, eső, szivárvány,szél.
Nem baj, ez így volt hiteles, most már legalább Ők is el tudják képzelni, hogy milyen az ha az ember állandóan báránybéléses napernyővel közlekedik . :)

Kora este megérkezett Miki brüsszeli barátja, aki visszavitte Őket a fővárosba, ahol még 2 napot tölthettek együtt,mielőtt visszarepültek volna Budapestre.

Adri és Miki ! Nagyon örültünk Nektek, gyertek máskor is ! :) Üdvözlet az egész lépcsőháznak ! :)





2011. május 28., szombat

Laci járgánya

Pár hete vagyis hónapja megszületett az ötlet , hogy fiúk szerkesztetnek egy elektromos hajtású, oldalkocsis herkentyűt.
A végső löket onnan jött, hogy a Kruidvatban ( az az itteni Rossman) le voltak árazva az akkumulátoros csavarhúzók .Persze egyből 4 készletet kellett vennünk, hogy a majdani járgány meghajtásáért felelhessenek. :)
Így meg lett a gomb most pedig jöhet hozzá a kabát is. :)

Nagy lelkesen szétkaptak a garázsban lévő elfekvő bringákból egyet, kettőt, így a motorhoz már lettek kerekek is .
Persze pár munkaórát eltöltöttünk a helyi ezermester boltban is, mert aluminium profilok is kellettek ,hogy vmi alvázat sikerüljön összerittyenteni.

Az igaz, hogy nem sok idő jut a fejlesztésre, de már legalább a dolgok alapja egyben van.
Mivel ismerem családunk férfi tagjait, megfenyegettem őket, hogy rendszeres jelentést fogok közölni a blogomon, hogy hol is tartanak a csoda prototípussal . :))))
Nyugodtan lehet Őket zaklatni ilyen irányú kérdésekkel !

Íme a jelenlegi állapot :

2011. május 26., csütörtök

2011. május 24., kedd

ötletes

Ma reggel kaptam egy körbeküldős emailt az otthon Óvónéninktől , Vali nénitől.
Egy Anyuka története és ötletes ars poeticaja a történet mondandója.
Nagyon megtetszett és egyik kicsit engem is elgondolkoztatott.
Igazat megvallva , sokszor "panaszkodom" amiatt, hogy ez a hivatás engem nem elégít ki, aki jól ismer ,annak nem kell magyarázkodnom, de alapvetően egyetértek azzal , hogy az Anyaság főállás.
(no azért szívesen vállalunk egyéb mellékállásokat is ) :)

Csak egy Anya?


Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.

A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.

Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?

''Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő,

''Anya vagyok."

''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"
- hangsúlyozta a hivatalnok.


Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.



A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:


"Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".



''Mi a foglalkozása? "- kérdezte.



Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.



''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''


A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.



Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.


Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.



''Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel
- "Pontosan mit csinál ezen a területen?"


Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:


"Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem) laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül).



A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány).



Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).



De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''



A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.



Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek.



Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat),
amint egy új hangmintát tesztelt..



Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!



Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb
az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.


Anyaság!



Micsoda nagyszerű karrier!



Különösen, ha egy cím is van az ajtón.



Akkor a Nagymamák


"Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén '',


és a Dédnagymamák


''Ügyvezető tudományos munkatársak"?


Szerintem igen!!!


És hiszem, hogy a nagynénik


"Tudományos munkatárs-helyettesek".


2011. május 19., csütörtök

Isten éltessen sokáig ,Tesókám !

Hát eljött ez a nap is, Tesóm ma 40 éves !

Persze tisztában vagyok az idő múlásával, de valahogy mégis olyan furcsa, mert az embernek a testvéréről leginkább a gyerekkori képek ugranak be.
Hogy az milyen volt ? Hát volt ilyen is , olyan is.....Időnként egy kanál vízbe is...., időnként meg egész jól elviseltük egymást.
Most sok ökörség jut eszembe a távolabbi és közelebbi időkből és ezért vihognom kell. :))))

De szeretlek Tesókám !
Isten éltessen sokáig !

2011. május 16., hétfő

nem zörög a haraszt...

Akár 15 évet is kaphat az IMF-elnök

Írta: hirado.hu | Forrás: MTV - Ma Reggel | 2011. május 16. hétfő 08:20 |
| A+ A- | Megosztás:

Bár zseniális közgazdasági megoldásokat vezetett be, most mégis nagy bajban van az IMF vezére. Akár 15 év börtönre is ítélhetik.

Akár 15 év börtönre is ítélheti a bíróság Dominique Strauss-Kahnt, az IMF elnökét. Egy szobalány szerint a meztelen Strauss-Kahn előbb letámadta, majd orális szexre kényszerítette. A nőnek végül sikerült elmenekülnie. A rendőrséget kollégái értesítették.

Mire a hatóságok kiérkeztek, az IMF-elnök már nem tartózkodott a szállodában. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az MTV Ma Reggel című műsorában elmondta: az mindenképp Strauss-Kahn ellen szól, hogy a helyszínelés adatai szerint sietve távozott, mert több személyes tárgyát, például mobiltelefonját is a szállodai szobában hagyta.

Dominique Strauss-Kahn

Tovább nehezíti az elnök helyzetét, hogy a rendőrségnek tíz perccel a felszállás előtt kellett leszállítania Strauss-Kahnt egy párizsi járatról, tehát már a repülőn ült, hogy elhagyja az országot – tette hozzá Nógrádi György.

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, Dominique Strauss-Kahnnak vitathatatlan érdeme, hogy a gazdasági válság kellős közepén újjászervezte az IMF-et, és számos zseniális közgazdasági megoldást is bevezetett.

Nógrádi György szerint az viszont elgondolkodtató, hogy miközben Strauss-Kahn a morálról beszél, bárhová utazik a világban szeretőt tart, illetve az adófizetők pénzén 3000 dolláros lakosztályokat vesz ki.

A francia sajtóban már megjelentek a találgatások, hogy esetleg szándékos provokációról van szó, mert Strauss-Kahnt a szocialisták jelöltjeként komoly esélyesnek tartották a 2012-es francia elnökválasztáson Nicolas Sarkozy-vel szemben.

Ezzel kapcsolatban Nógrádi György a Ma Reggelben megjegyezte: egy ilyen dúsgazdag ember, mint Strauss-Kahn, miért erőszakoskodna egy szobalánnyal, „miért nem hozat magának valakit”.

Ha bebizonyítják, hogy bűnös, 2,5-től 15 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá – mondta a biztonságpolitikai szakértő. Nógrádi György hozzátette: egy ilyen horderejű ügy mindenképp véget tud vetni az IMF-elnök nagypolitikai karrierjének.

A szakértő szerint a botrány azt is jelenti, hogy Sarkozy elnök nyugodtan aludhat, mert úgy tűnik, a francia szocialisták így nem tudnak olyan jelöltet állítani, aki fel tudná venni a versenyt a jelenlegi elnökkel.


2011. május 14., szombat

aki keres, az talál

Keresgettem Faterkámmal kapcsolatban valamit az interneten , de közben ebbe a cikkbe is " belebotlottam ", amelyben nagyon kedvesen említik meg személyét. :)


2011.02.19. 00:57
Nyert a Dab Fehérváron, a Vasas kiütötte az UTE-t

Jeles vendége volt a péntek esti fővárosi rangadónak. Az OB I középszakasza keretében lejátszott FTC-Orangeways–Miskolci JJSE összecsapásra ellátogatott a BVSC egykori klasszisa, Balogh János is. A hokis berkekben „Szúnyog” becenéven emlegetett nagyszerű kapuvédő az icehockey.hu-nak elmondta: a vasutascsapat hajdani edzője, Miklós Károly társaságában nézi végig majd a pesterzsébeti meccset. Egyébként ritkán jár mérkőzésekre, akkor is jobbára a korábbi kiváló hokissal, Szilassy Bélával autóznak el a Dab.Docler (és ekként az újvárosiak csapatkapitánya, Szilassy Zoltán) meccseire, de a bajnoki közvetítéseket rendszeresen figyelemmel kíséri.
Balogh „Szúnyog” már korán megérkezett a csarnokba, így aztán végignézhette, hogy a vendég miskolciaknál Budai Krisztián is teljes intenzitással melegített. A Jegesmedvék kapusa éppen volt csapata, a Fradi ellen sérült meg még február 4-én, s emiatt négy bajnoki találkozót ki kellett hagynia. Most azonban újra játékra jelentkezett, Egri Gergely és Urbán Péter viszont sérülés miatt nem állhatott Bob Dever vezetőedző rendelkezésére. A Ferencvárosból mindössze a beteg Barabás Miklós hiányzott.


Ez csak egy részlet a cikkből, de nagyon szépen írnak "Szúnyogról ". Nem csoda...:)

2011. május 13., péntek

igazolványképek

Ma kellett visszamennünk Hubával az Önkormányzatba, mert elkészült az aktája.
Csakhogy vinnünk kellett egy igazolványképet is.
Bementünk egy fotóshoz, ahol szegény fel kellett ébresztenünk és hogy milyen kép készült róla.....

Na , de hogy Dia se maradjon ki a jóból, róla is készítettek egy "hivatalos" felvételt .

Ezek a pöttyök már egy hete éktelenkednek rajta, de kedvenc védőnénink megnyugtatott, hogy minden rendben, ezek "anyatejes" kiütések.

2011. május 12., csütörtök

Sajnos....

GIRO D'ITALIA

A 26 éves belga kerékpáros nem sokkal a befutó előtt szenvedett súlyos fejsérülést egy bukás következtében

Tragédia a 3. szakaszon: elhunyt Wouter Weylandt

Tragédiával ért véget a 2011-es Giro d'Italia 3. szakasza: Wouter Weylandt a befutó előtt nem sokkal egy bukás következtében súlyos fejsérülést szenvedett. Az orvosok hiába küzdöttek sokáig az életéért, nem tudták már megmenteni.

Wouter Weylandt április 6-án is bukott egy versenyen, de azt még olcsón megúszta... (Fotók: Action Images, archív)

Wouter Weylandt 26 évet élt

A 26 éves belga kerékpáros egyelőre ismeretlen körülmények között, a Passo del Boccóról lefelé vezető szakaszon szenvedett balesetet, amely után a televíziós felvételek szerint eszméletlenül feküdt a földön, orrából ömlött a vér. Az orvosok egyből megkezdték az újraélesztését, amely azonban sikertelennek bizonyult. Az esetről készült videót ide kattintva tekinthetik meg. Csak erős idegzetűeknek!

Adrenalin és atropin injekciót adtak a szívébe, hogy újraindítsák a keringést. A helikopter több száz méterre a helyszíntől tudott csak leszállni, de a korábbi hírekkel ellentétben nem sikerült felhelyezni rá a Leopard Trek versenyzőjét.

A vezető olasz hírportálok 17.30 körül már tényként közölték a hírt: Wouter Weylandt elhunyt.

„Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az azonnali beavatkozás ellenére sem tudtunk semmilyen módon segíteni rajta. – nyilatkozta a RAI Sportnak Giovanni Tredici, a Giro vezető orvosa. – Már a megérkezésünkkor eszméletlen volt, 40 percig próbálkoztunk, de nem tudtuk megmenteni.”

Weylandt a Giro történetének negyedik halálos áldozata. Az első tragédia még 1952-ben történt, akkor az olasz Orfeo Ponsin hunyt el, 1976-ban a spanyol Juan Manuel Santisteban, míg 1986-ban a szintén olasz Emilio Ravasio halt meg a verseny alatt.

A szakaszt egyébként a spanyol Ángel Vicioso nyerte meg David Millar előtt, utóbbi összetettben átvette a vezetést. Az eredményhirdetés a tragikus bukás miatt ezúttal elmaradt.

2011. május 5., csütörtök

előlerült képek

Laci letöltött a telefonjáról néhány régi és nem túl régi képet.
Ezek pár hete készültek a poldersen, azaz a velünk szemben fekvő farmoknál, ahol tejet szoktunk venni , a gyerekek pedig a lovaglást is kipróbálhatták.


2011. május 3., kedd

rendőri szemle

Huba hivatalos itt tartózkodását már jó pár hete elkezdtük intézni, de hát ezek a malmok elég lassan és viccesen őrölnek.
Természetesen elhoztuk a hivatalos 3 nyelvű anyakönyvi kivonatát,amivel a helyi önkormányzatnál jelentkeztünk.
Épp sikerült kifogni a legunszimpatikusabb ügyintézőt (2 éve is az Ő ablakához kerültünk ) ,aki szó szerint visszadobta az okiratot, mondván , hogy hivatalosíttatnunk kell a matricás, hivatalos kivonatot és nem elég a 3 nyelvű példány ( magyar-angol-francia ), hivatalos helyi fordítóval fordíttassuk le hollandra.
Felhívtuk a követséget, ahol mondták, hogy jó, rendben , kedd vagy csütörtöki napon menjünk fel személyesen 9-12 között,hogy átadjuk a papírt és Ők továbbítják Pestre ,ahol majd rányomják az aposztillt és majd 2-3 hét múlva értesítenek, hogy ha elkészült.
Az ő közbenjárásuk 60 euróba fog kerülni. ( ez a hivatalos Lehúzlak Rt )

Találékony a magyar, felhívtam a Magyar Külügyminisztériumot , gyorsan vázoltam a helyzetet.
Mondták, hogy semmi gond , valaki vigye be valamelyik délelőtt hozzájuk , be kell fizetni 5000 Ft-ot és másnapra !!! kész van.
Telefon Nagypapának, anyakönyvi kivonat postán hazamegy, a héten el lehet intézni és pár nap alatt újra itt van a már 2 matricás , pecsétes hivatalosnál is hivatalosabb , továbbra is csak 3 nyelvű igazolás.
A fordításra azt mondták, hogy a francia is hivatalos nyelv, elvileg azt el kell fogadniuk a balgáknak.

Újabb próbálkozás az önkormányzatnál, teljes létszámmal felvonultunk és a következővel fogadtak :"... hol van a holland fordítás ?"
Elregéltük, hogy hát ez 3 nyelvű és franciául is ott van (nak a számok, amik a születési idejét jelölik és a Budapest is felismerhető hollandul is ) szóval ezen már nem múlhat.
Ügyintéző gyors kollegális segítséget kért, aki rábólintott ,hogy igen, ez így jó ,de akkor hol van az útlevele ?????
Ezt a múltkor még nem kérték ,de sebaj, haza az útlevélért és újabb sorszámhúzás.
Végre ,nem "kedvenc" ügyintézőnkkel kellett szembenéznünk !
Hölgy átvette , lepecsételte ,igazolást is adott és közölte, hogy valamikor kijön hozzánk egy rendőr ellenőrzés céljából, hogy Huba gyerek tényleg a miénk és velünk lakik e ?!

3 nap múlva ebéd utáni órákban csöngött a kaputelefon és egy talpig egyenruhás , fegyveres rendőr jelentkezett be, aki pár pillanat múlva már ott állt a nappalinkban a kiságy mellett és szemrevételezte kisfiúnkat ,majd leült és igazolta a papírigénylésünk létjogosultságát ! :)
Végezetül hozzátette, hogy 4-5 hét múlva kiértesítenek, hogy a leghivatalosabb igazolást átvehetjük a hivatalban. :)

2011. május 1., vasárnap

május 1.

Ma , azaz vasárnap délután ez volt a fő sláger a legfőbb belga tv csatornán. (VTM) az ottani bejátszáson egy egész sportcsarnok csápolt az ifjú titán "szavalatára". Gyerekek , Belgium a lehetőségek hazája. :)

http://www.youtube.com/watch?v=AUyJMAFr8WY&feature=related

Böbe, ezt leginkább Neked ajánlom !


Ez a felvétel nem a VTM es közvetítés, de azért érezhetitek ezt az életérzést 2011-ben ! :)