2009. december 31., csütörtök

Bolond új évet


kívánok Mindannyiotoknak !
Jó egészséget, sok örörmöt és a lehető legjobbakat !
puszi Mindenkinek!

2009. december 30., szerda

csere

Sikerült végre megírnom a karácsonyi bszámolót, de valahogy a "pótlások" cím alá került, tehát ott lehet keresni!

2009. december 28., hétfő

pótlások

...hamarosan ! :)

2009. december 27., vasárnap

Karácsony

Megpróbálom összefoglalni idei karácsonyunkat, amit életemben először "idegenben" töltöttünk.
Először is, Faterkám 20-a este kis kaland után szerencsésen megérkezett immár negyedszer hozzánk.Persze volt nagy öröm, egyeztetés,stb , mert 22-re vártuk B.Marit , Laci keresztmamáját,akinek a kijutása az időjárás és a reptéri hírek miatt kétséges volt.
Azért hál ' Istennek némi késéssel ugyan , de sikerült Charleroiban leszállnia a megfelelő gépnek, így még másfél óra autózás után újra célt értünk.:)
Az időjárás is kedves volt velünk,mert megőrizte karácsonyig a havat és hát az a "kép",ami 23-án este a szemünk elé tárult Bruggeban, azt tényleg nehéz lenne leírni.
Brugge egyszerűen gyönyörű volt ,tényleg, mintha valami régi mesekönyv képeslapjait nézegetné az ember, azok a kis, történelmi , polgári házak, az egységes, rendezett utcák, a velencésen kanyargó csatornák, a hattyúk , kis hídak,kandalláberek, apró terek, csokiboltok...szóval azt egyszer legalább, de inkább többször látni kell!!!!
Szóval az ünnepi ráhangolódás után eljött a Szenteste ,ami nekem furcsa volt kicsit,mert hát nem volt itt a Tesóm, nem voltunk tempolmban,stb....de persze az ünnep más vonatkozásban meg nagyon kellemesen sikerült. A gyerekek boldogok voltak a meglepetésektől, mindenki élvezettel leste például, hogy Dia mit is kezd az ajándékokkal és jelentem, felfedezte őket :)
A vacsora is nagyon finom volt és jó sokáig fent voltunk, mert hát ezek a klassz kis éjszakai beszélgetések mindennél többet érnek.
Az ünnep két napján még kisebb nagyobb kirándulásokat tettünk a környéken, beleértve Blankenberget, Knokket, Lissewegget és a környező kis településeket.
Sajnos 26-án megérkezett az első nagyobb eső és a hó már csak "történelem"lett, de azért nem panaszkodhatunk, igazán kitartó volt balga belga viszonylatban !
Képeket felraktam a Picasara, sajnos nem mindegyik élvezhető, azt külön sajnálom, hogy a Diáról készült sapkás videó nagyon homályos,pedig Mari nagyon lelkesen igyekezett becserkészni a jelenetet! :)

2009. december 17., csütörtök

haHó

Ma reggelre esett a hó itt is ! :)
Hallottam, hogy otthon már beköszöntött az igazi karácsonyi időjárás és irigykedtem is rá, mert hát a tél legyen tél, a nyár meg legyen nyár, nem !?
Reggel csörgött a telefonom és Andi barátnőm hívott és azt kérdezte, hogy kinéztem e az ablakon ?Szerinte is a mi kedvünkért van hó Belgiumban, hogy otthonosan érezzük magunkat !
Mondanom sem kell a gyerekek nagyon örültek a látványnas most nagyon bánták, hogy nem hoztuk magunkkal a szánkót,de hát Belgiumban elvileg nem esik.....
Jó lenne, ha még egy hetet kibírna így nulla fok körül !

2009. december 15., kedd

Guszti leckéje egy kicsit átalakítva

Guszti egyiknap azt a házi feladatot kapta, hogy mutassa be egy pps-en keresztül, hogy honnan jött!
Először kicsit megijedt, hogy hogyan is fogja ezt hollandul megszerkeszteni, de hát az internet.....sokat segített ebben is. (sajnos a főcímnél vétett elírást már nem tudta javítani....) Igyekezett a legalapvetőbb információkat összeszedni, földrajzi elhelyezkedés, népsűrűség, nagyobb városok, hírességek, fájó történelem és természetesen az otthoni iskolájáról is felvillantott egy fotót. :)
Sajnos itt csak egy kissé átalakított verziót tudunk megmutatni,mert azt a vetítős formátumot a blogspot nem szereti, de azért valamennyire látható a lényeg.
Guszti nagy örömmel mesélte, hogy nagy érdeklődést és rácsodálkozást váltott ki az elkészült "film" : a Balatonról nem akarták elhinni, hogy az "csak " egy tó, hát nem hiába a magyar tenger!
Ekkora iskolát is csak tv-ben láttak ,mint amekkora a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Széchenyi Fürdőre meg azt hitték, hogy egy templom !
Nem hiába, szép a mi hazánk ! :)

fagy

Meglepő,mert hát itt a tengerparton nem jellemző, hogy elérje a fagypontot a hőmérséklet, de most itt is 0 celsius fok van.
Ha kinézek az ablakon, szép deres minden és süt hozzá a nap, szóval eléggé idilli a kép:)
Ami a futást illeti, ahhoz egy kicsit hűvös van, de azért megyek,mert minden időt ki kell használni, ha éppen nem esik az eső vagy nem fúj a szél 100 km / h-val.
Tegnapelőtt is láttam vmi érdekeset. :)
Már egy ideje futottam és már túl voltam a" jaj megfagyok és jaj megsülök" érzésen is, szóval úgy kezdett helyreállni a belső hőháztartásom,amikor szemben velünk megpillantottam egy futót,akin úgy tűnt, hogy hát , elég kevés a ruha.:)
Rögtön eszembe jutott Fábry, amikor a szigorú fogyúkúrájáról mesélt és arról, hogy egy napi koplalás után, már Lendvay Ildikót is szépnek látta, gondoltam lehet, hogy egy kicsit nekem is megártott a testedzés ebbena hidegben, hogy december közepén félmeztelen atlétákat látok az erdőben! :)
De ahogy közelebb ért és ahogy ránéztem Zalánra,aki biciklivel jött mellettem, konstatáltam, hogy nem vízionálok, ez a titán fiatalember tényleg félmeztelenül fut a 0 fokban!
Gondolom nagyon értelmes fejet vághattam,mert amikor mellénk ért megértően mosolygott és továbbsuhant ! Na azért sokkal kellemesebb látvány volt, mint Lendvay Ildikó....:D

2009. december 12., szombat

advent

Holnap már a 3. gyertyát is meggyújtjuk a koszorún, szóval mindjárt karácsony lesz!
Idén sikerült advent első vasárnapjára , tehát időben elkészíteni a koszorút, kicsit felöltöztettük a lakást is, kész vagyok a NAGYTAKARÍTÁSSAL is, mindent elhúztam, letöröltem, leportalanítottam, ablakot pucoltam, függönyt mostam,stb...de tök felesleges,mert 2 nap múlva már csak én tudom, hogy mennyi vacakolás volt ezzel,nyoma kevés lesz .
De ,ami merőben más , mint ilyenkor szokott lenni, az az , hogy már áll a karácsonyfa !
Most biztos néhányan rácsodálkoztok, hogy miért is ?
Nos , itt az a szokás, hogy a karácsonyfa dec.6-jan.6-ig díszeleg a szobában és mivel a gyerekek ezt tudják és az iskolában ,óvodában is együtt díszítettek, jelezték igényüket, hogy ugye nálunk is...
Mivel itteni ismerőseim felvilágosítottak, hogy fenyőt nem lehet ám olyan egyszerűen kapni, mint otthon,hamar meg kell venni,mert kevés van és nem túl sokáig,ezért rászántuk megunkat és beszereztünk egy szimpatikus darabot.
Nekünk otthon midig a hosszúlevelű, erdeit szoktuk venni, itt nincs, ezért cserepes nagyobbacska luccot vettünk. Legalább van illata.
Díszeink nem voltak, úgyhogy azt is be kellett szerezni, no meg égőket is,szaloncukor volt még valamennyi abból ,amit Éva néni küldött legutóbb (köszi, köszi ,köszi :) ), így siekresen összedobtuk az idei fánkat!
Azt hiszem nem zavarta össze őket a dolog,mert ugye most nem otthon vagyunk és itt balgáéknál meg így szokták...:) Különben sem tudom, hogy oldottam volna meg 24-én azt , hogy a gyerekek se legyenek itthon, a fa is ,vacsi is készüljön, és én se kapjak idegrohamot úgy hogy ebből ne vegyenek észre semmit,mert hát itt azért közel sincs annyi programválaszték, mint otthon.
Tehát idén így van!
Remélem kitart a fánk az ünnepek végéig,most egyébként kellemes előhangulatot áraszt a jelenléte.Megpróbálom egy jobban látható fotón megmutatni Nektek, ha sikerül...:)

2009. december 10., csütörtök

Guszti érme

Itt van az elmaradásom, amit ígértem, lefényképeztük azt a bizonyos érmet ! :)

Ezt 2009. december 2-án De Haanban szerezte !

2009. december 9., szerda

kórház a polders szélén...

Tegnap estére már szinte mindenkit elkapott az influenzaszerű víruska, gondolom a H1N1 jött át az egyik emilhoz csatolva. :)
Erős torok és mellkasfájdalom, gyengeség, végtagfájás, légszomj és kínzó fejfájás....hát kb ilyen , de viszonylag gyorsan is tud javulni, ha hagynának aludni például. Mivel ez nekem nem jár, ezért én Bogitól kapott jó kis házipálinkiával írtom a kis nyavajás egysejtűeket.Elég hatásos...:)
Egyébként nagyon tudom ajánlani a termelőknék kapható virágpor granulátumot, amit egy kis joghurtba belekeverve kell megenni, lefekvés előtt 2 kiskanálnyit és kb fél óra múlva megkönnyebbül az ember légzőrendszerve,mert valahogy lemarja róla a lerakódásokat.
A szaga, az íze...fúj, de gyorsan ható!
Ja és persze kihagytam a lzat, de gondolom ez érthető...
Szóval minden betegnek javulást kívánok és addig is felteszem a Mikuláskor készült képeket! ;)

2009. december 7., hétfő

Mikulás

Hát ezen is túl vagyunk, akarom mondani , megy az idő !
Csütörtök délután a Zilvermeeuw iskola és óvoda,ahova a gyerekek járnak megszervezték a "kollektív" Mikulás ünnepséget.
Nagyon jópofa volt. Egy kisebb sportcsarnokot rendeztek be színpaddal és nézőtérrel, így elég kényelmesen elfért mindenki.
A gyerekek nagy örömére egy kis előzetes bevezető után megérkezett a Mikulás az Ő krampuszaival együtt,akik a színpad szélén helyet is foglaltak, hogy végig nézzék a gyerekek műsorát.
Itt is szokás, hogy a gyerekek vendégül látják kedvenc Látogatójukat egy kis műsorral.
Hát itt a csoportok és osztályok általában táncolnak és tényleg nagyon aranyosak!!!
Glóriáék valami '60 as évek beli helyi táncmulattságot elevenítettek fel,megfelelő jelmezbe öltözve: volt ridikül, nyaklánc, kendő meg ami kell .:)
Zalánék pedig egy cirkusz életét táncolták el , ezt nehéz elmagyarázni, de a lényeg, hogy nagyon ügyesek és vidámak voltak!!!
A 3. osztályosok és a feljebbi évfolyamok az iskloa épületén belül köszönthették a Mikulást.
az előadás után átsiettünk a zuhogó esőbe az iskola ebédlőjébe, ahol kávé és sütijegyre lehetett egy kicsit "felfrissülni", amíg a gyerekek fényképezkedhettek a "távoli vendégekkel". Itt jegyezném meg, hogy a Mikulás és a krampuszok ruhája, olyan minőségű volt,amit nálunk max. a Nemzeti Színházban láthattok. Megadták a módját !

...és hát az "igazi"ajándékvárás is sikeresen végződött , mindenki nagy örörmére 6-án reggel tele volt az ablak mindenféle színes és édes apróságokkal,amit Dia különös örömködéssel fogadott! :)

2009. december 4., péntek

idő(k)

Na, hát amit legutóbb az időjárásról írtam, azt gyorsan el is felejthetitek!!!
Azóta szakad az eső. :( Hideg nincs, de gusztustalannak nevezhető időjárás van itt. Tudjátok , hogy ez az idő mire jó ???
Semmire !!! :(:( :(

De ami fontos, hogy a rossz idő ellenére Guszti tegnapelőtt jó időt úszott De Haanban (ez egy közeli kisváros) a területi úszóversenyen, ahova az iskola szervezésében ment el, kezdetben nem túl sok kedvvel. De annál boldogabban tért vissza, ugyanis egyéniben is és csapatban is ezüstérmes lett !!!
Most még hurcolja az érmét, de ha leteszi,akkor lefényképezem és megmutatom! :)
GRATULÁLUNK!

2009. december 1., kedd

2009.december 1.


Hát, ahhoz képest, hogy ma december 1-je van, az időjárásból nem éppen ezt éreztü.
Lehet, hogy ez az óceáni éghajlat jótékony hatása, de inkább márciusi vagy áprilisi érzetünk volt.
Persze itt ez nagyon gyorsan változik, ha csak arra gondolok, hogy a múlt héten szinte végig esett az eső...
De ma nem ! Ma nagyon szép idő volt ! :)

2009. november 29., vasárnap

Adler és Bogi kalandjai :)


jaj, egyszer már megírtam ezt a bejegyzést és vhogy ki is töröltem ! .(
Nos arról írtam, hogy menniyre jól éreztük magunkat a beálló eső ellenére is, ugyanis hétfőn visszamentünk Bruggeba,mert el szerettük volna hozni Gusztival az elkészült balga személyinket, de nem sikerült,mivel hétfőn csak fél 12-ig fogadták szegény betelepülőket !
De feltaláltuk magunkat és amíg Adler és Bogi felmenetek a toronyba, mi az eső elől bemenekültünk a C &A ba. Utána már együtt behuppantunk egy helyi kis kávézóba ahol ki is próbáltuk a forró csokijukat, a teájukat és a likőrös kávéjukat is . :)
Egy kis esernyő alatti csavargás következett, majd elváltunk, mert a gyerekeknek aznapra véget ért a tanítás így vissza kellett mennünk az iskolához, de barátnőim tovább folytatták útjukat és megnézték a környék összes csokiboltját! Este egyedül hazavonatoztak és most sikerrel jártak,mert elsőre hazatalátak!!! :)
Aztán persze újra belevágtunk a z emberiséget foglalkoztató nagy kérdések megbeszélésébe, amit hajnalban társasjátékozással vezettünk le!
A legjobbnak az egérelkapós, macskával agyonütős játék bizonyult,amit szerettel ajánlok mindekinek ! :D
Másnap az esőszünetben még gyorsan átautóztunk Blankenbergebe, hogy megnézhessük a helyi kultúrházat, ami a kaszinó!
Nem vicc a gyerekeket is odahordják színházba, bábszínházba. És ha valaki még ezek után sem hisz nekem, hogy ez a földrész itt Balgium, akkor annak kedvéért megmutatom milyen értelmes köztéri szobrok díszitik pl az előbb említett épületet is , de komolyan mondom itt tényleg csak ilyenek vagy ehhez hasonlók vannak !
Ígéretemhez híven a Picasara feltöltöttem az ekkor készült képeket, ami örökre őrzi ezt a nagyon jól sikerült 4 napot és annak emlékét ! ;)

2009. november 27., péntek

n(y)et

Net nyet ! :(
Ez jellemezte az elmúlt napot...
Hamarosan folytatom hihetetlenül izgalmas kalandjainkat és fényképes beszámolóinkat...:)
Van mit:)))))

Addig is ARTÚR ISTEN ÉLTESSEN 10. SZÜLETÉSNAPODON !!!!!!!

és TÉGED IS DOMINIKA !!!!!

2009. november 23., hétfő

Bogi,Timi

Szombaton kissé kalandosan, de megérkezett Bogi és A. Timi,akiknek nagyon örültem!!!
Sajnos egy kis probléma azért akadt,mert előző éjszaka engem is elkapott az az aranyos egynapos rettenetet vírus és ezért mondjuk úgy éreztem magam, mint egy kicsavart felmosórongy és kb úgy is nézhettem ki, de sebaj, örültünk egymásnak. :)
Bogi, rutinos anyukaként elkapta a gyerekeim 3/5 -ét és elvitte magukat felfedező körútra, ahol Timit is megismertették a zeebruggei dűnékkel. Én addig a gyengélkedőkkel egy kicsit kinyúltam és mire visszaértek sokkal, de sokkal jobban is éreztem magam, így végre "belevetettük" magunkat az esti traccspartyba.
Vasárnap felpakoltuk magunkat egy kis túlélő-hátizsákkal és az éppen jól levőkkel bementünk Bruggeba,ahol megkezdődött az adventi vásár . Nemcsak a hangulat, de az idő is nagyon szép volt, így vidáman barangoltunk egy pár órát. Persze vettünk azért ezt-azt. :)
Késő délután,amikor hazafelé tartottunk beugrottunk Lissewegebe is, de a toronyba persze már nem tudtunk felmenni,de nem is baj, mert olyan nagy vihar keveredett, hogy annak is örültünk, hogy szárazon hazaértünk.
Estére összedobtunk egy jó kis ungarise vacsit,addigra már minden betegeskedő jobban is lett és éjszaka előkerültek a régi, régi közös sztorik na és az azokhoz fűződő fényképek, amit én őrzök és persze elhoztam a költözéskor is !
Szuper jó este volt ! :D

2009. november 19., csütörtök

csiribi-csiribá

Olyan volt, mint egy varázslat...Hogy mi is ?
Hát az, hogy pár napot ismét otthon töltöttem,mivel Faterkám volt olyan aranyos és helyet cseréltünk egy pár napra !
Megmondom őszintén , nem hittem, hogy hazajutok, annyira messzinek tűnt innen minden és még az utazás elötti napon is szkeptikus voltam, hogy egyáltalán eljön e az a bizonyos nap ?!
A charleroii reptéren kisebb zaklatás után feljutottam a W6 222 -es járatra és 1,5 óra múlva ismét azt a jó kis "szmogos" hazai levegőt szippantottam. :)
Vendéglátóimnak ezúton is nagyon szépen köszönöm a közreműködést,annyira jó volt Veletek lenni......:)
Nagyon örültem, mert kedvenc barátnőim úgy alakították, ha már éppen otthon leszek, akkor ejtsük meg a 15. érettségi találkozónkat, így szombat este egy nagyon jó hangulatú összejövetelen vettem részt,ahol annyit röhögtünk, hogy komolyan arcizomlázat kaptam.
Sikerült még "összefutnom" jó néhány baráttal, barátnővel, rokonokkal, persze némi ügyintézést is beiktattam. Azt nagyon sajnálom, hogy Csallók házaspár nagy eseményét kihagytam, de tudtam, hogy a hely -és időtényezőt nem hagyhatom figyelmen kívül,mert így is sűrűre sikeredett ez a pár nap !
Külön köszönet a galériás kedvenckéimnek, hogy korán keltek aznap, hogy találkozhassunk és köszönöm a "nagy beszélgetést "is , higgyétek el, minden gondolatot megforgatok magamban ! ;)

A programjaim csúcspontja talán az volt, amikor egyik reggel elmentünk moziba :),mivel eddig sosem voltam reggel moziban és főleg nem úgy, hogy rajtunk kívül senki sem volt a teremben, szóval kettőnk kedvéért is levetítették a legújabb Pixar-Disney produkciót 3 D-ben és mivel ez egy karácsonyi történet volt, ezért különösen kellemes hangulatban telt el a délelőttünk! :) Ajánlom mindenkinek, de a címe ne tévesszen meg Titeket, nem gyerekeknek való!
Az viszont már tényelg furcsa volt, hogy kedden este kimentünk Ferihegy 1-re Fater elé, aki tőlünk jött haza :) , és elmeséte, hogy milyen jól érezte magát a gyerekekkel és neki is nagyon kellemesen fárasztó volt ez a hosszú hétvége!
Hát tényleg nagyon gyorsan elrepült ez a pár nap és most már újból itt Flandriában csücsülök és a gyerekekkel együtt és nagyon várjuk a szombatot,mert akkor érkezik Adlerkám és Bogi, akiknem véletlenül nyerték el világ legszuperebb barátnői címet!!! :) ( persze ezt még hála Isten jó néhányotoknak is kiosztottam, akik most éppen nem lehettek itt, de Titeket is nagyon várlak !!! lsd: www.wizzair.com !!!!! )

2009. november 11., szerda

Delhaize

Delhaize az itteni "csúcsközért" !

Nemzeti kincsük, már 100 valahány éve létezik és nagyon büszkék rá!
Leginkább az otthon is létező Kaiser's re emlékeztet , de itt alapvetően nincsenek olyan típusú hypermarketek,mint otthon. Szóval ez az itteni (!)viszonylatban eléggé felszerelt és elég nagy is, de nem azért járunk oda,már csak azért sem, mert ez itt a legdrágább üzletek egyike, hanem azért mert a vásárlást minidg díjazzák valami gyerekeknek szóló , gyűjthető ajándékkal ! :)
Nyáron a disney-i kártyák mentek, most pedig a nikkelodeonos üveggolyók ! azokat pedig bakugánokra is el lehet cserélni ! :)
Majd lefényképezem !!!

2009. november 10., kedd

Patricia és Daniel

Laci a holland nyelvsuliban megismerkedett Daniellel a francia festővel, aki pár éve Blankenbergebe költözött és azóta itt él élettársával Patríciával, aki Valloniából települt át Flandriába.
Daniel már túl van a 6. x-en és 10 éve kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel.
Elég kalandos élete volt, ugyanis Afrikában született, a haditengerészetnél szolgált hoszzú évtizedeken át, majd vhogy az "előző" családjával Marseillesből Angliába költözött.
Ott szedte fel az angol nyelvtudását,amit igen erős francia akcentussal használ, de komolyan, így sokkal szebb az angol!
:)
Aztán ahogy a történetből ismerjük elvált és valamiért Belgiumba fújta a szél, ahol megismerkedett Patríciával.
Vicces ,mert itt élnek a többnyelvű balga földön, ahol ráadásul az ő anyanyelvük az egyik hivatalos nyelv, de mégis meg kell tanulniuk a flamandot is.
Szóval így került Daniel 63 évesen újra iskolapadba és így barátkozott össze férjecskémmel és így történt, hogy meglátogattuk egymást egy kis délutáni kávézós csevegésre. :)
Persze megcsodáltuk daniel nem kis referenciaanyagát, amit az évek során vászonra, papírra, falra, fára , csempére pingált. Egész jó, egyébként !
Tényleg nem gonoszságból mondom, de ha nem tudnám, hogy nem itt született,akkor is feltűnne a közvetlensége, a világról való tájékozottságáról, szóval Ő semmiképpen nem balga . :)

2009. november 6., péntek

éjszakai taxis kaland

Egyik reggel férjem kissé kimerültebben tért vissza a munkából, mint szokott. Mesélte, hogy hajnalban volt egy kis extra kaland.
Egy kissé zilált fiatalos utas szállt be hozzá és elég értetlenül kommunikált. Végül sikerült kihámozni, hogy Dammeba egy közeli városba szeretne menni, de az látszott, hogy valami nem stimmel vele. Laci beszólt a diszpécsernek, hogy utas Dammeba menne, szeretne egy előzetes km felmérérst, hogy az ár miatt ne legyen gond.
Ez megtörtént, utas elfogadta, csak menjenek már !
Menet közben utas kapott pár telefont,amit nem akart felvenni , majd végül az egyiket mégis felvette ,de minden előzetes protokoll nélkül beleüvöltött, hogy "fuck you!" .
Kultúra itt is van. :(
Aztán mikor beértek Dammeba és Laci a pontos cím után érdeklődött, ember azt mondta, hogy itt jó lesz, álljanak meg. Kocsi leáll, Laci az órát stb kikapcsolta és míg ő ezzel foglalatoskodott, utas kipattant az autóból Lacinak is beszólt egy "fákjút" és futásnak eredt.
De milyen egy nem balga sofőr ?
Kocsikulcsot , pénzt magához ragadva utas után eredt.
Mondta, hogy nem volt egyszerű,mert mindennel tele volt a zsebe, meghát meg is lepődött, próbálta értelmezni a helyzetet és közben a szökevény igen gyorsan szaladt, mivel gólyaszerű lábai voktak.
...és akkor megkezdődött a kergetőzés...végig szaladtak a városkán,mire ember a templomnál befordult. Laci ekkor csak reménykedett, hogy most ugye nem fognak tornyot mászni ???
Óvatosan utánaeredt, de a lépcsőfordulóban utolérte, mert adrenalin ide, adrenalin oda, a nitro az utasnál is elfogyott!
...aztán feladta és fizetett!
Hát igen, itt is vannak ám ilyenek !
Ez most végül "jól " sült el, de mi van akkor, ha utas mégelvetemültebb ???

2009. november 4., szerda

Jé, hogy mit lehet kapni a közértben ?


Valamelyik nap menetm, menetem a sorok között és mit találtam ?

Ár nem volt rajta, de hazavittük :D

2009. október 31., szombat

ünnep

Tudom, tudom Helloween van és itt elég nagy kultusza van ennek az ünnepnek, de én most a reformáció ünnepére gondoltam...... Újra megérett az idő egy újabb reformációra az egyházakon belül is ,mert hát sajnos ott sem mindig fenékig tejfel az élet. :( De protestáns hívőként, nekünk ez mégis csak egy fontos és szép ünnep !

Amúgy a héten volt az iskolában az első "negyedéves" értesítő. Nagyon örülök, mert teljesen pozitív a visszajelzés a fiúkról, Guszti osztályfőnöke szerint karácsony után, mert teljesen úgy fogja tudni osztályozni Gusztit ,mint a többieket,mert már most is sok mindent megért és ha vmit el akar mondani, akkor megtalálja a módját, legrosszabb esetben elmutogatja vagy lerajzolja.Matekból kiemelkedőnek tartja és minden tantárgyból teljesen képben van a franciával van elmaradva,mert szegény feje azelött sosem tanult ilyet. De néni szerint nagyon intelligens gyerek, ezért év végéig behozza a többieket abból is ! Legalább az iskolában tud viselkedni ! :))))
Artúrról azt mondják, hogy nagyon udvarias, kedves, barátkozó és keresi a kommunukációs lehetőségeket, tehát nem zavarja Őt sem a nyelv. Tényleg sokat tudnak már, persze még nem mondatokban beszélnek, hanem egymás mellé lökik a szavakat, de ha belegondolunk a kisgyerekek is így tanulnak meg beszélni ! :)
Zalán meg szinte kaszinózni jár be az iskolába, mindig morog, ha korán megyek értük,mert Ő még játszani akarna az osztálytársaival. Szóval világos, hogy jól érzik magukat !
Zalánnak az a furcsa, hogy bár otthon tavaly már megtanult írni, olvasni, de itt máshogy formálják a betűket, máshogy kötik össze őket és ezt neki is újra kell tanulni, de persze órán unatkozik,mivel a tananyag már nem mond neki semmi újat, kivéve a holland olvasás,mert ugye itt a betűk más hangot jelölnek.
De minden "nehézség ellenére" egyikőjük sem vágyik vissza a magyar okatatási rendszerbe, de itt most hozzá kell tennem, hogy pont azért nem,mert itt az nagyon gyenge és nekik ez szanatórium !
Ha valakinek kisgyereke van, hajtsa meg egy kicsit,mert az otthon felszedett tudással és befogadókészséggel a világon bárhol megállhatják a helyüket,mert az érettségiig bezárólag sokkal erősebb nálunk a követelményrendszer.( Ezt a felsőoktatásról sajnos már nem merném kijelenteni)

2009. október 23., péntek

Október 23.


Hú, ma nagyon összeszorúlt a szívem,mert a naptár újra ehhez a naphoz ért !
...és mert jól emlékszem, a 3 évvel ezelőtti eseményekre és arra , hogy semmilyen számonkérés nem történt, pedig mostmár talán minden megtéveszett gondolkodni képes honfitársam tudja, hogy amit a médián keresztül hazudtak reggel, délben meg este az valahogy nagyon nem frankó ! :(
Egész Európa tudja, hogy micsoda bábjáték zajlik otthon és egyszerűen nem hiszik el, hogy a lakosság jó része ezt nem látta át ( na adj Isten ,nem látja át ) !
Persze ennek valahol örülnek is ,mert kell az Eu-nak az adófizető rabszolga és nagyon kellene ám a keletieknek is a VIZÜNK!!! Ugyanis az lesz minden energiaforrás alapja és nálunk az van dögivel. (még)Meg amúgy is szép ország, remek földrajzi adottságokkal!

Egyszer és mindenkorra tessék felfogni, hogy a különböző médiákkal való manipulálás az egyik legegyszerűbb tömegpszichotikus kezelés !!!Na és kinek a kezében van a média?????
Szemeket kinyitni és most figyelni, hogy milyen visszafogottá kezdenek válni különböző műsorok, sőt némelyeket le is vesznek a porondról, mert érzik az elkerülhetetlen változás szelét és már most kezdenek helyezkedni....
Nekem tök mindegy , bárki mondhat bármit, de ahol ez a kozmopolita köntösbe bújtatott népírtó politika zajlik, ott ki kell mondani az igazságot és ki kell takarítani a hulladékot,mert addig nem lehet rendetrakni! Hívhatják bárhogy is nagytakarításra van szükség!
...és ezúton üzenem a NAGYTESTVÉRNEK, hogy kezdjétek magatok között!

amúgy meg egy kis szösszenet az ünnepi hangulathoz:

A baloldalra szavazok:

- - mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét.
- - mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy
úton és elítélek minden szélsõséget.
- - mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció elõzetesben van.
- - mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.
- - mert szeretem, amikor szemeket lõnek ki állami ünnepségeken.
- - mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a
Múzeum kõrúton március 15.-én.
- - mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tõlünk már Románia és
Bulgária is.
- - mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedíg õ
mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .
- - mert hiteles elõttem (LI) Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki
szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.
- - mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztõk megkapják
jogos követelésüket a hízlalt libák árát.
- - mert Bajnai csak 8 cégét szüntette meg felszámolással, vagy
végelszámolással

Továbbá:

mert az állami nagyvállalatok vezetõi megérdemelten kapják fizetésüket, PL:
Nemzeti Vagyon Kezelõ igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6
millió prémium, + 3-5 havi bért jutalmul,
MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 milló m.bért+ 32,8 millió éves
prémium + 3-5 havi bért jutalmul,
Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + éves prémium
24,7 millió + 5 havi bért jutalmul, stb.


- - mert végre vannak jogai szegény bodzaszedõ roma honfitársaimnak és
büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.
- - mert valaki végre elítéli a csúnya agresszív Magyar Gárdát, akik
eddig semmi törvénybe ütközõt nem tettek.
- mert a TV Székházat olyan jól adták el, hogy egy canadai cég
kereshetett rajta két milliárdot.
- mert a völgyhidat úgy építették méreg drágán, hogy nem is kellett
volna az útat a magasba emelni.
- mert a M6-os úton sikerül alagutat építeni az alíg néhány méter
magas lösszfalba.
- mert a Makó-i gázmezõket sikeresen eladták canadai kitermelésre,
csupán 12 % -ot kap hazánk belõle
- - mert szeretem, amikor romlik a forint.
- - mert tényleg nem emelték a gáz árát.
- - mert hazudtak éjjel-nappal.
- - mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
(mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj..)
- - mert a 4-es Metro 190 milliárd helyett 600-ból épül(?).
- - mert a Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak.
- - mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Grippenek átadásán.
- - mert integráció címén végre vannak cigány osztálytársai a
gyermekeinknek és mert a Lauder zsidó iskolába is vannak cigány
diákok.
- - mert végre van digitális tábla néhány iskolában, néhányiskolában
még angol WC is van.
- - mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig...
- - mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma.
- - mert olyan szabad országban élünk ahol bárkinek, még a
miniszterelnöknek Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben

érdekeltsége, tulajdona, és mellette nem veszi fel miniszterelnöki
fizetését.
- - mert semminek nincs felelõse és szabad a rablás.
- - mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.
- - mert eladják külföldi cégeknek a közmûveinket és kiárusítják a
vízvagyont is.
- - mert drága pénzen terveztek nekünk kormány negyedet amibõl semmi
nem lett (hála istennek) csak költségei vannak.


Kérlek, szavazz Te is a baloldalra, ha tetszik, amit itt olvastál!

2009. október 21., szerda

egy hét Tesómmal

Ma egy hete, hogy Tesóm megérkezett hozzánk egy kis pihenésre.
Ő még azelőtt sosem járt erre, elárulom még a Balti-tengert sem látta ( :) ), szóval jött, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem egy kerülettel arrébbról szerkesztem a bejegyzéseimet ! :)
Nagyon kellemesen telt a hetünk, a környéket bejártuk és az időjárás is viszonylag kegyes volt hozzánk,mert egy -két futó esőt leszámítva kellemes, tavaszias volt a temperatúra.
Na most jelentkezik az óceáni éghajlat előnye, nincs túl nagy hőingadozás , nagy hideg sincs.
A gyerekek is örültek a vicces rokon látogatásának, Guszti különösen értékeli Peti számteches, mobilos újításait,amivel napokig elfoglalja magát.
Én is rácsodálkoztam, hogy az új telefonja okosabb és gyorsabb,mint a mi számítógépünk , de hát ha valaki szereti a szoftverfejlesztést....
Szóval volt blankenbergi séta, oostendei gyors látogatás, bruggei városnézés, na és persze átmentünk Knokken keresztül Hollandiába is egy kis shoppingolásra.
Naponta kétszer jártunk a Delhaizebe, na jó, ez kicsit túlzás, de a főzéshez együtt szereztük be az alapanyagokat és ilyenkor mindig fel kellett mérni a belga sörök sorát is ! :)
Elmentünk Lissewegebe is és rákészültünk, hogy felmászunk a leégett templomtorony tetejére,ahonnan szép a panoráma, de oktöbet lévén, már csak előzetes bejelentkezés után nyitották volna ki a torony kapuját, így egy felfedező körséta után meglátogattuk a közeli B-Parkot.

De szerintem a legjobban az 5 gyerek folyamatos tempója volt a legmeghatározóbb és éppen ezért nem is unatkoztunk egy kicsit sem.
Dia közben kigyógyult a bárányhimlőből és egész szépen regenerálódott a bőre, de ami nagyon vicces, hogy pár nap alatt nagyon klasszul felfejlesztette a járástechnikáját , ezért egyre biztosabban jut el egyik pontból a másikba és ennek a ténynek közösen örülünk.

Sajnos gyorsan eltelt ez az egy hét, persze ilyenkor mindig rohan az idő , délután még kikísértem Petit a reptérre menő vonathoz, este meg már otthonról beszéltünk skypeon....
hát igen , ez a technika....

2009. október 19., hétfő

hitetlenkedő barátocskámnak :)

Na Bélám , lencsevégre kaptuk az ablakunk és a tehenek között elsuhanó "Panni" villamost, ami időnként 20 m/s-25m/s között ( gy.k.:váltószám 3.6) is robog...


ps.: A láthatóság kedvéért háromszoros a lassítás...

2009. október 18., vasárnap

szemléltetés

Lassan a végére érünk ennek a bárányhimlős történetnek is !
Hólyagokból sebek lettek,amik rohamos tempóban húzódnak össze és remélem nem hagynak örök nyomot Dia arcán.... Pár napja még így nézett ki :



2009. október 15., csütörtök

Isten éltesse ! (Tereskei üdvözlet)

Kedves Magdi néni !
Talán még sosem volt alkalmam köszönteni, de most végre tudom, hogy ma van a nagy nap, ezért
nagyon jó egészséget és még nagyon sok boldog születésnapot kívánunk mindannyian !!!

2009. október 13., kedd

Amszterdam

Hát igazán szerencsés az én férjem....! Na nem csak azért, mert ilyen remek felesége van..:) , hanem mert ma dél körül kapott egy hívást, hogy a mai munkarendjétől eltérően lenne egy amszterdami fuvarja, ha vállalja.
Meglepődtem, amikor a gps kiszámolta, hogy kb 530 km-re van ide a hollandok favorizált városa, azt hittem, kicsit közelebb vagyunk hozzá. De majd elmeséli tapasztalatait, ha szerencsésen megérkezik.
Én már voltam kétszer Amszterdamban, szép város, de az időjárása pocsék szerintem. Állandó szél és elég sok eső...
Persze azért érdemes megnézni és különben is , utazni nagyon jó !!!!!! :)

2009. október 11., vasárnap

újabb bárányka :)


Tegnap este fürdésnél egyértelműen előjött Dián is az árulkodó pötty !
Gondoltam, hogy ezen most Ő is átesik és "örülök" is neki, mert így legalább egy füst alatt letudjuk ezt is!
Szegényke reggelre már tele lett a "bárányokról " árulkodó jegyekkel, főleg a most sarjadó haja alatt van vagy 100 mérges hólyag.
Estére már elég ingerült lett, enyhe láz is jelentkezett és látszólag is irritálták a kibújó , viszkető "pattanásai". Gyorsan beszórtam azzal a gyógyírt jelentő mentolos hintőporral, amit még Tesóm küldött 2 hete otthonról Glóriának. Most még 4 napig így lesz, Fenistil csepp, hintőpor és szódabikarbónás törölgetés , aztán jöhet a mindent összefogó, semmiből kinemjövő rázókeverék, amitől a gyerek úgy néz majd ki, mintha súlyos közlekedési balesetet szenvedett volna.
De hála Istennek nem az történt, csak báránybőrbe bújtatott kismalacunk lett ! (ugyanis Diát mindenki Cocának hívja ) ;)

2009. október 9., péntek

vicces hétköznapok

A napokban volt két aranyos sztori, amin elég jól elszórakoztam ! Nem biztos, hogy leírva is ugyanúgy hat, de "élőben" jó volt.

Az egyik : mivel Glória már 2. hete van itthon a bárányhimlője miatt,aminek egyébként lassan csak gyógyult helye marad, unalmában kitalálta,hogy zoknit párosít.
Van egy nagy zöld fedeles,fonott kosarunk, amibe gyűjtjük azt a 200 páratlan zoknit ami mosásonként lejön. Szóval leült a szobája közepén kiborította a kosarat és szépen elkezdte szelektálni a zoknikat.Kb egy órát elszöszölt vele,szép zoknigombócokat gyártott és mondta, hogy beteszi a fiúk fiókjaiba,biztos örülni fognak neki. Megdícsértem, hogy milyen aranyos és én is örültem neki, hogy ezt az izgalmas sziszifuszi munkát átvette tőlem.Mondtam, hogy ne szóljon a fiúknak , legyen meglepetés!
Másnap reggel,amikor a fiúk suliba készültek és szokás szerint rohanva öltöztek nagyon megörültek, hogy vannak "kész" zoknik a fiókokban, ezzel is időt nyertek, gondolták ők ! :)
Aztán Artúr kissé felháborodva előkerült a reggeli félhomályban és megköszönte, hogy felemás zoknikat párosítottam nekik!!!! Lenéztem és tényleg, de azért kicsit hasonlított is ! :))))


A másik tegnap történt : a héten be kellett fizetni a suliba x eurót "Tutti Frutti" cím alatt, ami azt takarta, hogy aki befizet, az bizonyos napokon kap gyümölcsöt ebédután.
Be is tettem a borítékba a 4 gyerekre jutó részt és beküldtem.
Valamiért tegnap Zalánt délben kihagyták az osztáskor ,amit nagyon zokon vett, nem értettem, hogy miért ,mert Guszti és Artúr megkapta a részét, valami renitens viselkedést véltem a dolog mögé gondolni...:)
aztán kérdeztem Zalántól, hogy " akkor most végül nem kaptál ?"
Mondta, hogy de igen,mert délután szólt az osztályfőnöknek, hogy "hogy lehet, hogy Ő nem kapott,amikor mindenki más igen, pedig ő is be van fizetve és most akkor legyen szíves és adja oda az övét ! "
Kérdeztem , hogy és mindezt milyen nyelven mondtad el, magyarul ?
Azt mondta , " nem ,hát mondtam neki, hogy mevrouw, Tutti frutti ? "azaz asszonyom , tutti frutti ? :)))))))
A lényeg, hogy Petra néni hozott neki egy körtét, tehát a probléma megoldva ! :)

2009. október 7., szerda

Jár a baba, jár...

Bejegyzésem fő mondanivalója, hogy Dia október 3-án megtette élete első lépéseit mindenféle kapaszkodó, támasz nélkül !!! Éljen !!! (nem kapkodta el, ahhoz képest, hogy már 7 hónapos korában felállt és egy jó ideje falba, bútorba kapaszkodva sétálgatott )
Nagyon örült magának és annak, hogy mi is láttuk és persze Vele együtt örültünk a nagy eseménynek! Szerencse, hogy Papa is épp itt volt látogatóban, így ezt az élményt magával is vihette, amikor 5-én hazautazott !

2009. október 1., csütörtök

Himlős a bárány


Hát, hogy ne legyen unalmas ez az őszi szezon, Glórián 27- én este megjelentek a gyanakvásra okot adó pöttyök !
Reggelere már volt egy csomó, gyors diagnózis :bárányhimlő !
Telefonos segítség, felhívtam az otthoni doktor bácsinkat, hogy ugye jól emlékszem, hogy ilyenkor mit is kell csinálni. A 3 fiú 2002-ben már átesett rajta.Délután elvittük a blankenbergi orvoshoz is ,csak hogy az óvodát is megnyugtassuk,aki megerősítette a tényt és rögtön írt is fel egy kis kemikáliát,amit miután rákentem a Glória testére nagy valószínűséggel csak az idő vasfoga fog lekoptatni.
Tesóm is küldött Faterral otthonról tünetkezelő gyógyírt,így viszonylag elviselhető a helyzet.
Gondolom Dián 1 hét múlva szintén előjönnek a pontok és akkor kezdhetjük előről az egészet !
Megnéztem a szótárban a bárányhimlő holland megfelelőjét , az egyik kifejezés a : kinderpokken ! :))))))

2009. szeptember 24., csütörtök

erről is, arról is


Most megpróbálom összeszedni azt a pár dolgot,amiről készültem már beszámolni, csak valahogy eddig nem jutottam oda.
Na nem azért mintha szétszakadnék a sok munkától, csak épp arra nincs időm igazán, ami kikapcsol.
Nos, Laci megkezdte az ipart és már teljes bedobással gyűri is, elég sokat jár Brüsszelbe,mert hogy onnan kell becsempészni az idegeneket ! :) Figyeltél, Nagytesó ?! :D
Mivel még éjszakás egy ideig, nem is viseli túl jól ,mert napközben nincs rá módja kialudni azt a 10-12 órát,amire szüksége lenne :) De hát az élet nem habostorta, ugye kedves Pelikán elvtárs ? :)
De sok autót ki tud próbálni, ami viszont érdekli Őt és "pista bácsi" a GPS elég jó munkatársa, így Belgium nyugati és középső részét lassan teljesen kiismeri.
A nyelvvel sem áll rosszul, de az igaz, hogy egy célirányos nyelvtanfolyam sokat dobna rajta is !

A gyerekek : SZERETNEK SULIBA JÁRNI, úgyhogy egészen biztos vagyok benne, hogy itt közvetlenül a levegőbe nyomatják a mosolygószert ( Hollandia is itt van 20 km-re ),mert normális gyerek ugye nem szeret iskolába járni....Azt mondják nagyon laza...hát igen a flamand oktatás olyan amilyen, de szabadidős tevékenységnek megteszi. :D
A tanárok továbbra is nagyon rendesek, még egyszer sem hivattak be magatartásprobléma miatt:D
Észre sem veszik, de napról napra könnyebben értik a flamand nyelvet, sokszor egymást javítgatják, ezt már itthon is többször észrevettem.

Dia : a család központi irányítószervere....
Egész nap tesz-vesz. Rossz! :)))))
Bútorokba kapaszkodva sétálgat, de ha vmi sietős dolga van,akkor térdre huppan és futás....
A kutyát puszilgatja, minket ritkán ! Nagyon szereti a szalonnát, erre Apám szoktatta rá és a paprikás szalámit is.abszolút igyekszik tartani a tempót a Tesókkal. Már a kártya bizniszbe is beszállt, aminek a többiek annyira nem örültek,mert keresték fél napig a csereberélős delhaizes
pixar paklit,amit Dia megkaparintott és egyesével bedugdosta a szőnyeg alá. Én láttam, de nem szóltam , így legalább fél napig volt programjuk a gyerekeknek ! :D

Renult :
hát már nem mai csibe Renault sem, az számolgattam, hogy most 13 és fél éves, de elég jól bírja magát !Az különösen inspirálja, hogy itt folyamatosan nyúlszagot érez,mivel erre nagyon, nagyon sok a nyúl. Az ember megy az utcán és átszalad előtte egy egész család. Eleinte furcsa volt és érdekes, de az ember hozzászokik,mint ahogy ahhoz is, hogy a"sarkon" esténként a fókák ugatnak, tényleg ! Itt laknak a Sealife Centerben . :)
Szóval a körülményekhez képest szerintem jól érzi magát.

...hát magamról annyit, hogy futkosok szorgalmasan. Igyekszem egy alapkört minden nap lefutni,az most kb 6,5 km és ha be tudom időben rendezni, akkor heti 2-szer 10 km is meg lesz.
Nem tudom, hogy az időjárás mennyire fogja ezt befolyásolni, de valahogy akkor is szeretném.
Igazából küzdök a "semmittevéssel". ezt nagyon nehezen viselem,én ebből az életformából személyiség károsodás nélkül max. 3 napot bírok.Persze itthon van mindig mit mosni, vasalni,főzni,stb.......úgyhogy ha valaki tud egy jó kis tornádóvadász vagy titkosügynök állást, szóljon nyugodtan vagy írjon az " 5 gyerek nem akadály " jeligére ! :D

2009. szeptember 22., kedd

Glória gipszes élete 2. :)

szitu: Glória mászókázik, majd leereszkedik, észreveszi Zalán labdáját,amibe bele kell rúgnia,mert belső indíttatása van hozzá, de azzal a lendülettel akkor futás... gipsszel !.:)
Közben Dia drukkol :D

Glória gipszes élete...:)



Mai nap a blankenbergi kórházban eltávolították Glória rózsacsini gipszét...
Hogy hogyan élt az ideiglenes csizmájával ?
Megmutatom:

2009. szeptember 18., péntek

Picasa

Na Béláim!
Új album a picasan. Ide kattintva megnézhetitek!
Jó szórakozást!

Diána


Isten éltessen Diána Tünde a második névnapodon is ! ;)

2009. szeptember 17., csütörtök

2009. szeptember 16., szerda

kedd akkor Belgium, de úgy tűnik szerdán is

Már egy pár napja, hogy visszajöttem Flandriába, egy nagyon jól sikerült otthoni látogatás után! Fogam rendben majd még egyszer egy 2 hetet rá kell szánni és akkor tuti lesz !
Az otthoniakanak köszönök mindent !

Hogy itt mi fogadott ?
Faterom, akinek örültem,mert július óta nem találkoztunk.
Glória rózsaszín gipszes lábbal,mert múlt szerdán oviba menet beakadt a küllők közé a lábfeje! :(
Szegény nagyon jól viseli a megpróbáltatást, hál' Istennek nem törött el, csak zúzódott, de 22-ig marad a gipsz.
Ja és egy kis kupi egy rakás mosni és vasalnivalóval ! :(
Továbbá a rossz hír, hogy Faterom nem jön hosszabb időre és indokai teljesen elfogadhatóak, ami rám nézve nem túl vidám, mert ez azt jelenti, hogy se nyelvsuli, se sport, se munka !!!!
Úgyhogy lassan nekiállok és megírom a memoirs omat. :(

Laci megkapta végre a belga személyiét, jogosítványát, pénteken kézhezkapja a az endgedélyét is, és vasárnaptól teljes műszakban beveti magát.
Most éjszakaival fog kezdeni , egy ideig így is lesz, aztán meg ki tudja ?!

Gyerekek a sulit még mindig jókedvvel viselik, remélem miattuk megéri !!!

2009. szeptember 10., csütörtök

Andinak üzenem

Kedves Andi !
1:0 oda ! :)

2009. szeptember 8., kedd

Jövök-megyek

Hát történt egy s más mióta újra itthon vagyok !
Találkoztam nagyon sok kedves arccal,persze amellett, hogy fogorvosnál is voltam.;)
Jaj annyi minden van most, hogy nem is bírom összeszedni. Most inkább élem az eseményeket és remélem, hogy odaát balga földön közben minden rendben megy. a telefonbeszélgetések szerint igen. Hát úgy legyen !!!!

2009. szeptember 6., vasárnap

ZALÁN

Isten éltessen Zalán !!! :)

Home, sweet home.....

Tegnap este leszállt a wizzair 622 -es járata Ferihegyen a szokásos időben, csakhogy most én is a fedélzetén voltam ! :)
Szóval hazaugrottam pár napra egy kis fogorvosi kezelésre :(
De majdnem nem sikerült,mert 1 percen múlott e becsekkolásom sikeressége.
Mivel Apu aznap , ugyanazzal a géppel érkezett,amivel én fordultam vissza , így Andi barátnőm vállalta a kettős fuvart a reptér és Zeebrugge között.
Gondoltam, hogy neki se kelljen sokat dekkolni a reptéren, ne menjünk ki túl korán, úgyis van idő a becsekkolásra !
Csakhogy ! A reptér előtt megállt az élet...nem tudtuk miért, de az egész bevezető út állt.Autók százai, buszok, stb....Senki nem tudta pontosan mi történt,vmi balesetre gyanakodtak. Beindult a telefonálgatás ,próbáltuk a légitársaságokat hívogatni, hogy jövök,jövök,jövök........
Persze nem vették fel !
Aztán 5 perccel a terminus előtt megjöttek a rendőrök és így a farvizükön egy kis gázfröccs segítségével éppen odaértünk ! és az utsó pillanatban bedobtam a cuccaimat a csekkolós bácsi elé,aki igen intenzíven mosolygott zaklatott ábrázatomon ! :)
Még WC re sem mertem kiszaladni a tranzitban,mert már nem bíztam semmit sem a véletlenre ! :)
A tranzit ablakából láttam Apukámat kiszállni a gépből, Piedonénak öltözve lépett balga földre !
Furcsa, hogy nem láttuk egymást 2 hónapja és most is csak így !!!! Remélem jól fogja magát érezni !!!!

Én nagyon örültem, hogy végre találkoztam "ismerős " arcokkal,nagyon jó volt újra találkozni,mégha kissé meggyötörték az idegeimet a nap eseményei !!!!:)
Igyekszem sok mindenkivel találkozni az elkövetkezendő pár napban .

2009. szeptember 2., szerda

szeptember 2.

Az iskolaév 2. napján lelkesen ültek reggel biciklire a srácok! Ezek szerint nem vette kedvüket a holland nyelv nemismerete ! :)
Az igazgató kint várt ismét az udvaron és barátságosan mesélte, hogy egyeztettek a kollégákkal és
úgy látják, hogy felsőbb évfolyamba kellene átrakni a gyerekeket,mert simán megoldják a feladatokat, csak a nyelv miatt nem merték még meglépni, de szereznek nekik az iskolai időn belül egy spec. tanárt, aki a hollandot fogja nekik intenzíven tanítani .
...és mivel látták az adatlapon, hogy mi reformátusok vagyunk és szeretnénk a hittanórákat, ezért hívnak protestáns hitoktatót is,ami azért nem kis dolog,mert itt a lakosság zöme, a statisztika alapján r. katolikus. :)

Szeptember 1.

Na igen,szerintem ez a dátum sehol sem közkedvelt.........
Nekünk biztos, hogy egy különös szeptember 1-je volt az idei.
Reggel 8-kor ott álltunk a blankenbergi Zilvermeeuw (Ezüstsirály) iskola kertjében és kíváncsian vártuk, hogy kiderüljön, melyik gyerekünk melyik tanítóhoz és óvonénihez fog kerülni.
Először Zalán tanító néniét ismertük meg : fiatal, kedves, mosolygós, szőke nő ,aki érdeklődve üdvözölt minket. Azt értettem, hogy Anditól érdeklődött felőlünk, hogy kik vagyunk, mik vagyunk és mi hogyan fogunk hollandul tanulni, stb...
Pár udvariaskodó mondat után továbbálltunk a többi gyerekre hivatkozva. Kint az udvaron várták már Artúrt az új osztálytársai és az aktuális tanító. Ez a néni is szimpatikus volt, Artúr kissé megilletődve szemlélte, de miután látta, hogy megelégedetten kacsintottam rá, talán kissé megnyugodott,főleg, hogy mondtam neki, hogy semmi dolga nem lesz csak nézelődni, és a táskájában lapuló szendvicses dobozra emlézetettem, meg annak tartalmára.
Amíg ez az apró közjáték zajlott megérkezett az iskolatitkár(nő),akivel már többször találkoztunk és minden alkalommal nagyon kedves volt. Most is azért jött, hogy segítsen nekünk eligazodni és , hogy bemutasson minket a tanároknak. Örült, hogy feltaláltuk magunkat és tüstént előkerítette Guszti osztályfőnökét is. Na igen: .......Hát az a típus, aki nekem első látásra nem szimpatikus.:(
Ő egy idősebb korosztály,akin látszik, hogy küzd az idő múlásával , ezt leginkább a világoskékre festett szempillája árulta el,ami mögött nem egy mosolygós, bátorító szempár ,hanem egy kissé aggódó, tekintet húzódott. Látszott rajta, hogy nem érti, Guszti , hogy fog kommunikálni, ha nem beszél hollandul. :(
Igyekeztünk megnyugtatni, hogy Ő ezt az évfolyamot otthon már elvégezte, így a tananyag jó részével szerintünk nem lesz gond, igazából nyelvet tanulni jött ide, úgyhogy ebben szeretnénk , ha segítene. Egy protokoll mosoly átsuhant az arcán, de magamban reméletem, hogy Guszti nem a tanárnő tanácstalanságát, hanem a vicces sminkjét látja csak !

Amikor a kert egyik feléből a másikba igyekeztünk,mert hogy ott van az óvoda is, azon gondolkoztam, hogy hűha, most aztán rendesen bedobtuk őket a mélyvízbe !

Az óvodában igazán a szokásos kép fogadott. Sok rohangászó kisgyerek között néhány pityorgó kislány, kisfiú....Alapvetően ez szerintem mindenhol így van szeptember 1-én.
Glória nagycsopotba került Angelica nénihez, aki megmutatta kissé megszeppent lányunknak, hogy Ő már nagyon várta és a nevét is felirogatta a falra, fogasra, stb.....Igyekezett megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, hamar megszokja majd az új közösséget, mert ez a kicsiknek sokkal gyorsabban megy.
Láttam egy hasonló korú kislányt, aki nagyon emlékeztetett Glória kedvenc barátnőjére Reginára. Erre gyorsan fel is hívtam Glória figyelmét és így viszonylag könnyen el tudtunk jönni az átadóból. ;-)


Délután nagy élménybeszámoló volt az igazgató részéről is.
Elmondta, hogy tesztelik a gyerekek ismeretit és azt gondolja, hogy nyugodtan mehetnének felsőbb osztályba,mert mindent vígan megoldanak, csak még a nyelvi nehézség leküzdésére keresnek vmi megoldást!
Guszti benyomására voltam igazán kíváncsi, de azt mondta, hogy vele nagyon kedves volt a tanárnő és hogy a teremben a táblán az "Isten hozott " (magyarul ! ) felirat fogadta !
Szóval reménykedek! :)

Ja és a smartboard : ez a szuperszónikus iskolatábla, amit a hagyományos tábla mellett használnak, na ez mindannyiukat elbűvölt természetesen ! :))))))

2009. szeptember 1., kedd

nincs kedvem címet adni

Hát az elmúlt napokban nem nagyon írtam, inkább éltem az életet !
Igazság az , hogy nem is voltam túl jó passzban.Valahogy túl sokat járt az agyam és a végén már magam is összekeveredtem a saját gondolataimban. :)
Most mosolygok rajta, de akkor nem volt annyira vicces.
Biztos az a tény, hogy vége a nyárnak és kezdődik a befelefordulós időszak,amit ezidáig a család és a barátok okozta élmény , programok segítettek "túlélni" és hát idén a helyzetből adódóan a barátok népes tábora nem lesz ebben a segítségemre....persze itt van S. Andi,,akit szintén nagyon szeretk, de mégis új ez a szitu és kicsit félek is tőle.
Attól félek, hogy egy rossz pillanatomban esetleg képes lennék átértékelni az eddig elért dolgokat és új szélirányt vennék ! ( gondolom ,aki ismer az tudja miről beszélek ;) )
Szóval próbáltam magam helyre tenni és újra élvezni a mostani helyzetet. Azért persze van is mit !!!!
Tegnap pl. Blankenbergeben virágkiállítás volt,ahova átcangáztunk és mivel ilyet én még ennyire közelről nem láttam , eléggé elbűvölt. Éreztem , hogy újra termelődik az endorfin a z agyamban, aztán rájöttem, hogy nemcsak a látvány miatt van ez, hanem mert szólt a zene !!!!
na itt meg kell állapítsam, hogy balgium egyáltalán nem muzikális a mi értelmezésünkbem, zene az nincs, se az utcán, se a boltokban, se sehol. Néha hallok egy-két Harangozó Teri szerű holland slágert, ilyenkor szélesre szalad a szám,mert eszembejut kedves Neszmélyi házaspár, de zene nincs !
Szóval az utcai karnevál jól sikerült,amit a gyerekek örömére Andiéknál palacsintázással zártunk. :)

Közben persze már készülődtünk a holnap kezdődő iskolára is, amiről elmondható, hogy a puding próbája az evés és ezt hamarosa meg is esszük!
De ma még strandoltunk egyet ,mert visszatért a nyári meleg, igazán szép idő volt, ezért délután lementünk a tengerpartra és a nagy várépítés közepette arra lettünk figyelmesek, hogy Dia kapaszkodás nélkül felállt- leült, felállt- leült. :)
Persze már 7 hónapos kora óta feláltt,de mindig vmibe kapaszkodva.Most csak egy papírdarabot szorongatott és úgy mutatta be tudományát :)

Ja és még a sportolás....hát még a bicikli és a futás mellé még mindig nem sikerült betuszkolnom mást, viszont a futással egész jól megvagyok.
Ma már nagyobb kört mentem 7,5 km -t, és szeretném a 10 km-eket is megfutni, legalább hetente 2.szer, a többi napokon meg maradhatna az alapozó 5 km és 7,5 km.
Már nem terhel túlságosan ,esetleg a z időjárás szeszélye szokott nehezíteni, hol szél van, hol hűvös, de ma még este is gyönyörű időnk volt.
Örülnék ha az ősz, tél beálltával sem kellene ezekről az kellemes agymosó, vérpezsdítő órákról lemondanom !

2009. augusztus 28., péntek

Lacus Pelso

Mivel tudom, hogy Tesóm és általam nagyra értékelt Csehó család épp lent tengetik idejüket a Balatonnál, így most különösen erős odavágyódás tört rám ! :(
Emlékszem amikor még elég kicsik voltunk szüleink különös találékonyságának és ötleteinek köszönhetően többször nyaralhattunk a nyugati (!) tengerparton, nem Jugoszláviában és " mint "magyar gyerekeknek, de felnőtteknek is ez akkoriban nagyon nagy szám volt .:)
Persze az egész család el volt ájulva mindattól a sok mindentől amit ott láttunk az üzeletektől , a tengertől stb...de egyik Nagyanyánk megjegyezte, hogy "szép, szép, dehát a Balaton...."
Na, mi akkor a Tesómmal jól kiröhögtük a Nagyit,sokáig parodizáltuk is emiatt, de az a vicc, hogy most több évtized után, úgy hogy már láttam én is egysmást és még mindig rá tudok csodálkozni dolgokra, de ennek ellenére azt gondolom, hogy a Balatonnak tényleg nincs párja !
Tesóm most irigy vagyok Rátok, függetlenül attól, hogy szép itt is a tenger...
" de hát a Balaton...." ¸;)

2009. augusztus 27., csütörtök

Nyelviskola

Tegnap az előző nap egyeztetése után vissza kellett mennünk a munkaügyi központba, hogy regisztráljanak és egy IQ tesztet kitöltessenek velünk,mert ez alapján fognak besorolni a megfelelő csoportba.
Reméltem, hogy kindertojás játékot nem kell összerakni,mert az nem nekem való:)
Hát hasonló, értelmes feladatok voltak , de hamar túljutottunk az agilis néni felmérérsén és csodák csodája , mehetünk az extra intenzív tanfolyamra ! Vicces ,mert mellettünk ült két csokibaba néni és nekik ez a teszt úgy tűnt elég nagy megpróbáltatást jelentett.
Szóval ha az extra csoportot választanánk, akkor szinte minden hétköznap 4 órában kellene járni és október végére elvileg már túljutnánk az alapfokon beszéljünk szinten.
Megköszöntük a lehetőséget, de mivel tudom előre, hogy főleg Dia miatt ez a kötöttség nehezen teljesíthető,mert hát a 120 órának legalább a 80 százalékán jelen is kell lenni,így ezt nem mertem bevállalni.
Gondolom annak nincs sok értelme, ha pl egy nátha miatt mondjuk 3 napig nem tudnék elmenni, hogy utána a lemaradást magam elött tologassam.
Így inkább az intenzív heti 2-szer 4 órásat választottuk, ami ráadásul este van és én amúgyis este szerettem tanulni. ;)
Így amíg a srácok napközben suliba lesznek legalább lesz időm (talán) gyakorolgatni is !
Azt ígérték, hogy decemberre így is jó alapokkal fogunk már bírni és tavaszra menni fog ,mint a karikacsapás!
Lehetett volna még valamit aláírni : ez egy integrációs program 2 hónapos, de egész napos,ami azt jelenti, hogy reggel 8.30-16 óráig tartott volna + utazás oda-vissza...Szóval itt Belgiumról, "történelméről" szokásairól okítják az idegeneket és ha az ember a végén sikeres vizsgát tesz, akkor minden ezzel kapcsolatos tanfolyam , tehát a nyelvtanfolyam is teljesen ingyenes lenne!
Érdekes és érekelne is, de jól átrágva arra jutottam, hogy Diát 2 hónapig szinte egész napra nem bíznám senkire !!!!
Úgyhogy nem fogok elbalgulni ! :)
Tehát akkor október 5-től indul a suli......

2009. augusztus 26., szerda

frissítés

Folyamatosan igyekszem frissíteni a képeket a picasan. Tettem fel újakat, de még mindig van egy pár, amire hamarosan sor kerül ! :)

2009. augusztus 25., kedd

közeleg az iskola

Hát mióta Bogiék is hazamentek próbálom magam fejben utolérni ! (Bogi Te biztos érted mire gondolok , sőt még jónéhányan;) )
Nagyon örültem a látogatóknak és mivel túl, személyes dolgokat nem szoktam ide kiírni,mert ez a hely talán nem arra való, azért el kell mondanom, hogy baromi szerencsés vagyok, mert egy csomó jó rokonom, barátom, ismerősöm van, akiknek a figyelme, törődése, hívása,írása,megjegyzése ,üzenete sokkal többet nyújt most nekem,mint bármi más. Ez egy olyan biztonság,amit tényleg akkor lehet megérteni, amikor az ember kiszakad egy "burokból" és mégis érzi, hogy ennek ellenére továbbra sincs egyedül!
Úgyhogy ezúton is köszönöm a LÁTOGATÁST, hívást, írást, üzengetést, kérdezgetést, túrórudi és hajfesték küldözgetést ! :)

Hát a következő projekt az iskola lesz.
A gyerekeket beirattuk Blankenbergebe egy kis , családias iskolába, óvodába, ahol nagyon barátságosan és segítőkészen fogadtak. Megnyugtattak, hogy minden rendben lesz, megvan a módszerük, hogy a gyerekeket hogyan fogják segíteni a nyelvtanulásban. Úgy döntöttünk, hogy mindegyikük abban az évfolyamban kezd, amit most otthon befejezett.Így a tananyagra nem kell akkora figyelmet fordítani, főleg, hogy a flamand oktatás EZEN A SZINTEN messze elmarad a mi , otthoni követelményeinktől , így remélhetőleg tényleg a nyelvtanulásra tudnak majd koncentrálni.
Mi is elmentünk a munkaügyi központba, hogy szeretnénk nyelvet tanulni, ahol a hölgy nagyon kedves és segítőkész volt, holnap délelöttre várnak vissza, hogy megbeszéljük a részleteket. Intenzíven fogjuk tanulni a hollandot. lehet extraintenzíven is, de Dia miatt azt hiszem azt nem merem bevállalni,mert az nagyon sok időt igényelne, amit valljuk meg,nem biztos, hogy hosszútávon tudok magamnak biztosítani. De azért természetesen meghallgatom a javaslatukat.
Azt hiszem szept. 21-én kezdődik majd a tanfolyam,amitegyébként már nagyon várok, mert úgy érzem, hogy az agykapacitásom messze nincs kihasználva és ez nálam nem túl jó állapot.
;)
De addig még kihasználjuk a vakáció utolsó napjait, úgyhogy elő a bringát.....:)

2009. augusztus 24., hétfő

kalandos vasárnap


Vasárnap délelött 10 óra elött 10 perccel telefonált Laci főnöke, hogy ráér e ,mert kb 20 perc múlva bent kellene lennie Bruggeba és egy póruljárt (lábtörött ffii) házaspárt a saját autójukkal együtt haza kéne fuvarozni Londonba ! De sietnie kell,mert du. 4 -kor indul vissza a gépe,ami elhozza Brüsszelig.
Hát nekem nagyon tetszett a feladat, az Ő arcán is átszaladt egy félmosoly, aztán ugrott és belevágott ebbe a kis kalandba.
Közben azt is tudni kell, hogy Glóriát S.Andi reggel elvitte magukkal De Panneba egy villamostúrával egybekötött vidámparkozásra.
Ez a villamos a Panni,mert hogy De Panneig megy, ami az utolsó belga város Franciaország határán.
Mi pedig kihasználva a nagyon jó időt és Fűri házaspár utolsó szabadnapját, lementünk a tengerpartra, ahol a dagály miatt folyamatos költözködésben voltunk. :)
Eszembejutott a 24 óra c. sorozat,mert párhuzamosan egymástól függetlenül máshol, tök mást csináltunk.(persze ez sokszor van így az mberrel, de z esetben nagyon élesen lehetett érezni a tér - és időrelatív kapcsolatát ),
Míg Laci a jobbkormányos autóval Angliába kacsázott, addig Glória a belga "eurodisneyben "az épp aktuális szuperhősnővel vizivonatozott, közben mi itt a zeebruggei strandon ámultunk, hogy milyen elemi erők hatnak a tengerre és ami nyugodtnak indult napfürdőzésünkre !
Persze ettől még mindannyiunknak nagyon jók sikerült a napja és az a vicces, hogy egymástól függetlenül Laci is Glória is kb ugyanakkor értek haza úgy, hogy közben Bogiék már a hazaútra készítették fel az autót és magukat is !

2009. augusztus 23., vasárnap

Lissewege


Szombaton Bogiék beszereztek a szállodából 3 biciklit és közösen nekivágtuk egy kis bringatúrának,ami a Poldersen át vezetett Lissewegebe, az egy közeli kis "falu", hasonló Tahitótfaluhoz egy kicsit, ahol éppen vmi fesztivál és idióta kiállítás is volt, de maga a falucska nagyon szép !
Van egy nagy Notre Dame szerű temploma, aminek egyszer leégett a tornya és ezt a templomot "úgy hagyták ".Tehát nem építették újra a tetejét, viszont fel lehet rá menni, 50 m magasba csigalépcsőn a harangszinten keresztül.
Persze,hogy felmentünk az összes gyerekkel!
Aztán amikor felértünk jöttem rá, hogy rendkívül szorongok,mivel agyerekek kihajolgattak,stb én ezt nem bírom,úgyhogy a "tetőterasz közepére " kekszosztást hírdettünk,amit Misi rögzített is a fotóaparátján,ennek lenyomatait felteszem a picsasra ismét ! :)
Igyekeztem aztán gyorsan talajközelébe terelni a csapatot,de mivel lefelé is a harangtermen keresztül vezetett az út,természetesen épp kifogtuk a fél órát jelző harangjátékot .Hát eléggé fülbemászó volt úgy fél méter távolságból.......)
Hazafelé még megálltunk egy nagyon barátságos játszótérnél,ahol a gyerekek jól kirohangálták magukat,mi pedig addig semmit tettünk a fűben.
Persze az esti traccsparty aznap sem maradhatott el ! :)

2009. augusztus 22., szombat

Brugge

A mai nap a tegnapi viharos szél után ígéretesebbnek tűnt a programszervezés szempontjából. Reggeli után telefonon egyeztettünk Bogiékkal , akik a közeli szállóban laknak, hogy pakolás és megyünk be Bruggeba. A készülődés közben nagy szirénázásra lettünk figyelmesek és kiderítettük az ablakon át, hogy abból a szállodából jön a füst, ahol először akartunk szállást foglalni Nekik ,jujj!
Azért itt is történnek ám események !
Na lényeg, hogy beautóztunk a városba ,de kissé kezdtem elkeseredni,mert a bevezető úton egy hatalmas, viharos esőt kaptunk ki,gondoltam lőttek a városmutogatós programunknak ! De hál' Istennek itt amilyen gyorsan jön, megy is az ilyesmi és tulajdonképpen egész estig nagyon kellemes időben sétálgattunk, kávéztunk, ettünk, játszótereztünk.
Egy biztos , a gyerekek rendkívül élvezik egymás társaságát és mitagadás mi is remekül elvagyunk együtt akár esik, akár nem !

picasa

Lányok, Fiúk !
Végre tettem fel egy jónéhány képet a picasara. A legegyszerűbben az iwiw adatlapomról éritek el a linket a blogcím mellől. Még a kommenteket nem volt időm hozzárakni, de pótolni fogom !
:)

2009. augusztus 20., csütörtök

Pista bácsi, azaz GPS ungarische módra

Ma délelött , éppen csak előtte pár perccel, megérkeztek Bogiék.
11 körülre vártuk őket a telefonos bejelentekzésük alapján, de egy kicsit elkavartak, ugyanis Pista bácsi mondta nekik az útvonalat és Ő nem ismerte Zeebruggeban a Kustlaan 258 -at, így aztán enyhén elvitte őket várostnézni. Pista bácsi a gps magyar hangja természetesen. :)
Aztán Bogi rámcsörgött, hogy szerinte valami nem kerek és az utolsó 1 km- hez már telefonos segítséget kértek. De végre megérkeztek !
Szerencséjük volt, mert Marci és Matyi végigaludták az út nagy részét, mivel éjszaka jöttek.
De. még kifejezetten nagyon meleg volt, de mire az első nagy élménybeszámolón átestünk és nekiindultunk a strandolásnak addigra már gyanús fellegek rohantak a 60 km/ h - s széllel felénk. A szomszédunk is aggódva figyelmeztetett, hogy ne naygon menjünk ki a partra, mert vihar közeleg. Tanácsát megfogadtuk, de azért egy rövid kiruccanást azért mégis megejtettünk, hát napozni már persze nem lehetett. :(
A du. nagy részében a szálláselfoglalás, főzés volt a program ,amit este egy tengerparti körséta zárt.
Jó éjszakát kedves Fűri család , Isten hozott Titeket !
Tudod Bogi most eszembe jutott az a Máté Péter szám, amire pont a Ti esküvőtökön "őrjöngtünk" (Azért vannak a jóbarátok....) és az indulásunk elötti éjszaka,amit akkor mondtál nekem ! :) Köszönöm mindenesetre !!!

elindultak :)

Na igen, nálunk így pörögek az események ! :)
Bogiék este elindultak ! Na és hova ? Hát ide hozzánk Zeebruggeba ! :)
Bár csak pár napra jönnek, de remélem nagyon emlékezetesre sikerül ez a kis rövid utóvakáció, szeretném viszonozni azt a hatalmas kedvességet, hogy felkerekedtek felvidítani egy kicsit ( na és azért a belga sörnek is lehet vmi vonzereje :) ) !
Csak az időjárás is járjon a kedvünkben! Ma igazán meleg volt, a szél is alig fújt, most tényleg olyan volt az idő,mint otthon szokott.
Ki is ruccantam 6 gyerekkel a strandra, Kevin is velünk jött és végre sikerült passzívan - bár a figyelmem nem lankadt - a homokban elnyúlva eltölteni másfél órát.Így most van egy kis normális színem ennek hatására és nagyon örülnék , ha ezt a szórakoztató programot holnap Bogiékkal is megismételhetnénk ! Úgyhogy most frontok kíméljetek !

2009. augusztus 19., szerda

órám

Bár átállítottam az órát a blogon, de úgy látom, hogy a valós időhöz képest, még mindig egy óra késésben van . De miért ?

elmentek :(

Ma délelött letelt Sógoromék nyaralása és 2 hét után hazaindultak !
Nagyon szomorú vagyok,mert igazán jó volt ez a 2 hét együtt. Viszont készült egy csomó kép ezekről a napokról, amit Ti még nem láttok :) és ez azért egy kicsit pótolni fogja majd a hiányukat, remélem !
Vasárnap még átvillamosoztunk Ooestendebe, ahol egy rövid városnézés után bevetettük magunkat a helyi erdős , tavas, játszóteres ligetbe .A gyerekek letámadták az indás mászókabázist még mi az árnyas padokról néztük őket, mígnem felefedeztük a helyi trollt. :)
Róla is készültek ám képek, titkosan ! Hát régen idétlenkedtünk ennyit, az biztos. Létrehoztuk a "Keselyű Team"et,mert aki az utunkba akadt, azon biztos, hogy találtunk vmi röhögni valót !
De ha ezt a trollt láttátok volna.......!Érthetetlen volt az ott lététnek az oka. nagyon vicces volt !

Hazafelejövet a villamoson kiesett a Zalán egyik tejfoga, Dominika segédletével (unokatesó ),ami egy pillanatnyi megrökönyödés után ,nagy örömöt okozott a villamaoson,mert a fog kiesése a mai gyerekekél azt jelenti, hogy akkor éjszaka hívatlanul is jön az angolszász kreálmány, a Fogtündér.
Hiába mondtuk, hogy válság van és a Fogtündért is menesztették,azért biztos ami biztos Zalán megmondta, hogy nem a párnája alá, hanem az asztalára teszi ki a fogát, nehogy ne találjuk meg ! :)

Hétfőn tettünk még egy sétát Bruggeban,most is gyönyörű volt és "véletlenül" betévedtünk a helyi C and A (nem találom a billentyűn a megfelelő jelet :) ) üzeletbe, ahol leértéssel csalogattak minket :) Sikerrel!
Andi vett egy nyári és egy őszi kalapot , én meg egy szimpatikus szoknyát és újítottunk egy kicsit a fehérnemű kollekciónkon is.
Este egy gyertyafényes, pillecukoros, beszélgetős vacsorával zártuk a nyaralást és nagyon rossz érzés volt belegondolni, hogy most megint egy jódarabig nem látjuk egymást !

Amíg éppen a bejegyzésemet irogattam, azidő alatt kaptam meg az smst, hogy szerencsésen hazaérkeztek! :)

2009. augusztus 17., hétfő

Picasa-képek

Hahó Mindenki !
Van néhány képem a picasan ,de még nem túl sok. Ennek az az oka az, hogy már minden itt van ahhoz , hogy a mobilnetből vonalasat csináljunk, de kell egy olyan nap, amikor Christophe, a barátnőm férje is ráér és összedolgozva megoldjuk a problémát. Akkor 35 GB -tal variálhatunk már havonta és akkor nyugodtan rakhatom fel a képeket!
Szóval addig a legegyszerűbben az iwiw adatlapomról a blogcím melletti linkről tudjátok elérni az albumokat !Tehát nem a bejelentkező kép alatti képek feliratnál, hanem az adatlap alján található opciónál.
Ha frissítettem ,szólok! :)
Remélem B. Zsuzsi megtalálod!(annyiszor gondolok Rátok! De hamarosan jövök ám és megleslek Titeket !!!!! )

2009. augusztus 16., vasárnap

Polle Polle

Ezen a hétvégén valami 3 napos fesztivál zajlik itt Zeebruggeben, a tengerpart egy nagy részét átalakították ultrafunkcionális szórakoztatóközponttá.
Kaja, pia, zene-bona, dizsi,buli és amit még akartok.
Ciki, de nem tudom, mit takar ez a Polle Polle elnevezés, de holnap utánanézek és mivel holnap lesz a záróbuli, szerintem meg is látogatjuk.
Holnap délelött bolhapiac lesz, gyerekeim nagy lelkesen készülődnek, hogy adjanak -vegyenek ismét . :)
Múltkor is sikerült beszereznünk egy nagyon csinos, morgós, harapós krokodilfejet, ami azóta is Zalán asztalán díszeleg és arra vár, ogy jól megijesztgesse vele a vendég ygerekeket.
Ma megtartottuk a közös szülinapozást,ami kellemesen sikeredett, Sütő andi sütötte a tortákat ( hát ki más ?? )tiramisu és csokitorta volt, jó nagyok , még holnapra is maradt.
Délután azért egy kicsit a tengerparti élet örömeit is élveztük, kitelepültünk egy röpke strandolásra ,amit mostmár Dia is nagyon élvez, mert mindig van vmi látnivaló.
A sirályokat különösen kedveli, akik annyira szemtelenek, hogy a kekszet akár a szatyorból kis kiveszik, így nagyon könnyű volt odacslogatni őket,aminek a kicsik roppantúl örültek.
Erről jut eszembe, hogy tegnap befejeződött az Integraal nyári iskola ,amit egy antwerpeni állatkerti kirándulással és egy esti palacsintapartyval zártak le a gyerekek.
Szerintem ez egy nagyszerűen szervezett , nagyon szuper kurzus volt, a gyerekek nagyon szerettek odajárni, nem volt baj a koránkelés sem,egyszerűen annyira érződött, hogy azok a nővérek és tanítók, önkéntesek szívből igyekeznek a gyerekek beilleszkedését zökkenőmentessé tenni!
Na errőlmég később és részletesen is beszámolok,most mennem kell,mert a blogórám mutatójával ellentétben most hajnali 1 óra körül járunk.
Tudja vki, hogy azórát hol tudom pontosítani ?

2009. augusztus 14., péntek

Párizs

Ez nem a haldokló kínai utolsó szavai . pá rizs :)
Sógornőmék tegnapelött délben nekiindultak, hogy meglátogatják Párizst és a Eurodisneyt.
A GPS szerint tőlünk 330 km re fekszik délre, tehát melegebb éghajlaton van.
Ma du. értek haza tele élménnyel , jól elfáradva.
Párizsban én is voltam kétszer és nekem nagyon tetszett ( bár Róma talán jobban,de nem tudom ), Eurodisneyben még nem.
Ami nem szép dolog, hogy otthonról tájékozódva a belépőjegyek kb féláron vannak,mint ott kint a valóságban: de így jártunk a sealife-centerben is ezzel.
Summa -summárum egyszer azért érdemes oda is ellátogatni, de fel kell készülni a nagy tömegre és a sorbanállásra, pl a hullámvasútra több,mint 45 percet vártak, mire a végén kiderült, hogy akkor aznap már nem megy többet hullámozni .:(

2009. augusztus 13., csütörtök

ÉLJEN GLÓRIA , hipp-hipp hurrá !

Glória 11-én betöltötte az 5. életévét ! ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG !
Mivel az a nap keddre esett az idén és mivel még ezen a héten járnak az Integraalba, így az ünneplés több részletben zajlik.
Reggel vittünk Neki egy marcipános tortát, amit nagy nehezen kaptunk a helyi supermarketben ! Itt nincs normális torta, ráadásul ami van az nem normális áron van ! :(
Na mindegy , a felhajtás kedvéért ez is megtette. Délben amikor mentünk érte a suliba egy felcicomázott papírkoronával a fején és egy összeölelkező vizilópárossal vonult ki az új ruhájában a suliból!
:)
Utánajöttek a tanárok és látszott rajtuk, hogy nagyon bírják a kiscsajt! Köszönték a tortát, mi meg az ünneplést!!!!
A gyerekek mesélték , hogy kimentek egy parkba a csoporttal és ott ünnepelték meg a szülinapost.
Este mi is felköszöntöttük Őt, átadatuk a legújabb sellőbarbiet aminek a víztól rózsaszín lesz a haja. Zalán és Artúr azonnal levetkőztették az új szerzeményt, jól kiröhögték, de a fürdésnél már cserealapot ajánlottak fel Glóriának, ha megengedi, hogy ők is fürödjenek vele ! :)
Persze kapott még egy készlet zsírceruzát(progresszot ? ) textilmatricát, fagyis polót, ja és egy cipőt .Amúgy nagyon örül a ruhaféléknek,mert szeret öltözködni .
Hétvégén átjönnek a Kevinék és ma már Andiék is visszatérnek Párizsból ( mert most ott vannak 2 napja ! ) és akkor rendezünk egy közös szülinapozást, mert Kevinnek júl. 21-én volt, S.Andinak meg aug. 17-én lesz az évfordulója.
Szóval csak tortázunk meg tortázunk...... :)

2009. augusztus 11., kedd

szaladnak a napok

Andiék szerda éjjel érkeztek,már eltelt jó néhány nap és közben tényleg rengeteg minden történt!
Voltunk pl péntek éjjel Bruggeban egy éjszakai koncerten,ami a nyári fesztivál zárónapja volt.
Egy csomó ember a középkori városkában és mindenki őrjöngött a gépzenére ! Furcsa volt, de a zene annyira hiányzik, hogy egy kicsit már ez is jól esett!
A gyerekek mindenesetre egy kissé megrökönyödtek és elég gyorsan haza akartak menni, talán a tudatalattiuk jelezte, hogy nem jó, ha látják Anyát bulizni ! :) Így hát moderált maradt az esti program , de így is elég későn értünk haza!
Szombaton Knokkeba mentünk,ami ide kb 10 km,amúgy majdnem ott béreltünk lakást!
Fura,mert ott már inkább franciául beszélnek, abszolult nem flamandos környék, sok a francia behatás,így inkább a riviérára emlékeztet. Andi barátnőm szerint,aki már több,mint 10 éve él itt,ott laknak az igazán gazdag balgák is és idejönnek a gazdagabb turisták is !
Mindenesetre a srtandját is kipróbáltuk, ami néhány dologban eltér a "mienktől" pl, hogy nem olyan széles a parti homoksáv,mint Zeebruggeban, bár nálunk extrémen az és, hogy elég hamar mélyűl a tenger.A gyerekek az egymás beásását élvezték a legjobban, én kevésbé, mert még mindig porszívózgatom a fogalmams incs honnan, de belőlük hulló homokot ! :)

Vasárnap egy frankó , de nem túl komoly villamosbaleset zajlott le az ablakunk alatt , amiről képek is készültek, igyekszem felraknia picasara. Este pedig szintén az ablakunk alatt a hazatartó szörfösök chip 'n deal bemutatót tartottak a parkolóban, amit Sógornőmmel gratisnak tekintettünk és természetesen néhány képet erről is készítettünk ! :)
(jó hely ez a balgium! )
Ma napközben elmentünk a Sea life centerbe,ami tőlünk 2,5 km -re van, ez a futóköröm fordulópontja és ahonnan a fókák ugatását szoktuk esténként hallani.
Kívülről ez az egész létesítmény nem tűnik akkorának,mint amit belűl ki tudtak alakítani, hsonló az otthoni Tropicáriumhoz, de talán eg ykicsit interaktívabb és mivel a tengerparton vagyunk, ezért agyban is közelebb hozza a természet kincseit. Dia az óriásteknőstől beindult,nagyon szívesen megfogta volna, akárhányszor meglátta,nagyokat kiabált neki,hogy vegye észre ,Attila a sógorom a langusztával rázott kezet,engem meg a hideg-ki , még a gondolatától is ! Óriási nagyok voltak egy nem túl mély , nyitott medencében,ahol kedvükre csápolhattak !
Nagy sikert aratott a polipos és a murénás medence , de a fókashowra azt mondták,hogy unalmas volt.
Én azt már nem láttam,mert délutánra volt időpontom az Andi fogorvosához konzultációra, ahol kaptam egy árajánlatot egy fogidegkezelésre és egy fogfelépítésre,ami kb 400 euró lenne. :(
Úgyhogy vmikor go home, csakmég azt nem tudom, hogy hogyan oldjam meg a gyerekek itteni felügyeletét esetleges távollétemben?!
ötlet ???

2009. augusztus 7., péntek

Sporttársnőimek, sporttársaimnak

üzenem, hogy nagyon, nagyon köszönöm Mindannyiotoknak a folyamatos üzenetváltásokat, híreket,jelentkezéseket!
Örülök Neki, hogy hallok Rólatok, örülök, hogy hiányzik a közös mozgás,persze én is nagyon sajnálom, de ez azt jelenti. hogy jól éreztük magunkat együtt és egy kicsit egymás életének részeivé is váltunk !
:)
NEM FELADNI LÁNYOK, FIÚK , a görögök tudtak valamit,amikor kibökték az ép testben ép lélek sztereotípiájukat ! :)
Különben is, ha majd hazamegyek nem "lelakott" csoportokat szeretnék, hanem azt az igazán lelkes társaságot,aki akár hétfőn reggel /vagy kedden este vagy pénteken minden akadályt, rokont, munkát, BKV ellenőrt,időjárást, depit félresöpörve ott állt várva az aznapi szadit !
K. Zsuzsi az a videó amit küldtél szuper volt és nem felejtettem el a dvd-t sem,csak még be kell érnie !
B.Zsuzsi üdvözlöm azokat is,akik nincsenek net közelben vagy nem olvassák a blogot, de reggelente ott álltak csatasorban !
Puszi Mindenkinek !

Hurrá nyaralunk !

Tegnap éjjel vagyis pontosabban 6-án hajnali 1 órakor megérkeztek Sógornőmék a Kustlaan 258. szám alá, vagyis hozzánk !
Ők az első, otthonról jövő vendégeink, én már nagyon vártam őket !
2 hétre jöttek,ami szerintem igazi kikapcsolódás lesz mindannyiunknak ! A gyerekek már számolgatták vissza a napokat, hogy mikor érkeznek meg az unokatesók, bár ők már aludtak, amikor a kedves rokonok, telepakolt kocsijukkal megálltak a házunk elött. Jelentem a 100 db túrórudi is rendben megérkezett és a pachot is megkaptuk otthonról ! Ezúton köszi az összes résztvevőnek, akik segítkeztek a vásárlásban, kutyasétáltatásban,stb...
Renault a kutyánk is megjött, szegény nem nagyon értette eleinte a helyzetet, hogy most akkor Ő is itt fog lakni vagy mi lesz ?!
Délben bementünk közösen a gyerekekért Bruggesbe a nyári suliba és turistacsoport alakzatot felvéve bejártuk a város nagy részét, ráadásul ma végre igazi nyári meleg volt, hétágra sütött a nap ,szóval nagyon vidám napunk volt.

A netünk egy kicsit betegeskedett, de egy nagyon kedves, szimpatikus fiatalember, Uri Gellert megszégyenítő tehetséggel távgyógyítást végzett és visszavarázsolta a hiáyzó böngészőket a gépünkre ! :)
, kedvenc Sógornőmmel a tengerparton megbeszéltük az otthoni eseményeket és persze az élet nagy dolgait és közben arra gondoltam, hogy jé most telejesen olyan,mintha nyaralnánk !
Délután végre lementünk strandolni

2009. augusztus 3., hétfő

Integraal

Hát ezt is megéltük hála Istennek, meg volt Dia első születésnapja !
Aznap reggel éreztem először mióta itt vagyunk, hogy meleg van, de mondtam is, biztos nem tart nagyon sokáig,mert nagyon párás volt a levegő.
Délután Andival együtt nekivágtunk Lissewegenek ,az egy közeli kis település, városka, hogy megnézzük a híres tempolomát,aminek egyszer régen vmi miatt leégett a tornya és azóta ,mivel nem építették vissza, ez lett a település jelképe.
KIcsit Tahitótfalura emlékeztet, nem olyan tipikus belga ,minta a többi,. A templom meglepően nagy volt,amiben éppen egy koncertre készült talán 11 fiatal. eszembe is jutott,amikor még a "Santus Kaktusz" rendszeres hallgatói voltunk, jó volt erre emlékezni, szóval hasonló volt ez is, bár csak a próbáját láttuk.
Mikor bementünk a templomba,már esett az eső , mire kijöttünk el is állt, de elég hűvős lett, úgyhogy Andi elő is kapta a ridiküljében lapuló rutinkabátját ! :)
Glória nagyon fázott, de szerncsére eszembe jutott, hogy amikor beérkeztünk a főutcába ott lálttam vmi ruhaboltot, így visszamentünk és nagyon angebotosan vettünk neki egy 138. rózsaszín pulcsit!
De nagyon örült neki és a fázás is le volt tudva . :)

Hazatekertünk és megünnepeltük Diát , volt belga kávés torta, szerintem nagyon rossz volt,de a fényképeken jól mutat, volt gyertya, csokivirág ( az ízlett neki! ) na és persze ajándék !
Hogy mit lehet venni ötödjére egy 1 éves gyereknek ?
Elmondom, mindig bejött !:
egymásba rakható színes, kicsi poharak,olyan amelyiknek mindegyik darabja egy kicsit nagyobb a másiknál. Napi tuti fél óra nyugalom, gyerek elvan vele,mint a befőtt.
Ja és persze a vizikacsa,amit ha feltapasztasz a csempére és a fejébe vizet öntesz,akkor a száján kijön és a hasában levő fogaskereket meghajtja! Az a tesókat is lefoglalja napi fél órára ! Na és persze a szükséges kisrucik, body-k és tsi.

A hétvégi ünneplős hangulat után, azonban ma reggel Brugge belvárosában megkezdődött a gyerekeknek a nyári integrall suli, ahova 2 héten át minden nap járni fognak nyelvet tanulni.
Ez kifejezetten külföldi gyerekeknek van kitalálva, hogy segítsék az iskolai beilleszkedést, nyelvtanulást. Apácák tanítanak, nagyon kedvesek és elhívatottak, a gyerekek a kezdeti izgalom ellenére nagyon jól érezték magukat és végre nekünk is volt egy nyugisabb délelöttünk.
Addig mi a várost jártuk körbe,ami egyébként tényleg olyan,mint egy meseváros !
Igazság szerint sokat várok ettől a programtól,mert remélem, hogy a kezdeti áttörést meghozza ami a gyerekek és a nyelv relációját illeti. :)
Hát jövő pénteken erről már többet fogok tudni, addig elvileg 8 témakört megismernek.

2009. augusztus 1., szombat

HAPPY BIRTHDAY DIÁNA TÜNDE !!!!!!

Diána Tünde ma reggel lesz 1 éves !!!!
Hihetetlen gyorsan elszállt,főleg, hogyha belegondolok, hogy közben és azóta mennyi minden történt velünk !
De most inkább az az egy évvel ezelőtti nap emléke erősödött fel bennem igazán.Olyan,mintha 2 hete történt volna.
Szerdán de.,amikor az utsó orvosi ellenőrzésen voltam, akkor már gondolta a doki, hogy nem fogom kihúzni a kiírt dátumig (aug.21., na ez is érdekes lett volna :) ), de nagyon remélte, hogy péntek reggelig igen,mert hogy Ő csütörtökön vmi miatt nem volt elérhető. A többiekhez képest nagynak ítélte az ultrahang alapján ezért péntek reggelre visszahívott,mondván, hogy szerinte a hétvégén legkésőbb úgy is megszületne Diána.
Mondtam férjemnek, hogy akkor csütörtökön ugorjunk le vonattal és a másik 4 gyerekkel a Balcsira, hogy fürödjünk még egy utolsót,mert hát a nyár további részében ennek lőttek.
Másnap reggel felkerekedtünk és levonultunk a Balatonra a szomszédok nagy megrökönyödésére, főleg, hogy hallották , hogy nekem másnap reggel 8 .kor jelenésem van a kórházban.:)
Nagyon meleg és emlékezets nap volt az esti vonattal Laci és én hazamentünk ,a gyerekekkel Faterkám lentmaradt a Balcsin. Mi vmikor féléjfélkor értünk haza és éjjel fél 2 -kor ismerős érzések fogtak el.
Próbáltam húzni az időt, de végül felébresztettem a teljesen kidőlt férjemet és hajnali fél 4-kor már a szülészet protokollján vettem részt.
Gondoltam, hogy nem megy könnyen, azt mondták ez alkati adottság, bár doktornőm szerint nehezen sem.
Azt tudom, hogy megállapítottam, hogy itt minden 2 évben romlik a színvonal,ami köszönhető volt akkor éppen Horváth Ágnesnek (csakhogy nehogy elfeljtsük, ha eljön a számonkérés ideje !)
Szóval, hogy a vajúdás folyamatát felgyorsítsuk a gravitációnak rá kell segíteni, úgyhogy megegyeztünk férjemmel, hogy nem enged lefeküdni, így a folyosón az infúziósállvánnyal a kezünkben sétálgattunk, sajnos a lépcsőre már nem engedtek ki,pedig akkor fele ennyi idő is elég lett volna!
Az maradt meg bennem, hogy nagyon álmos voltam, de Laci ezt a részét (is :) ) nehezebben bírta, nagyokat ásított mellettem.
Aztán kaptam vmi izomlazítót,hogy Dia lejjebb bírjon esni, de az olyan volt mint az igazságszérum,mert olyan hirtelen kettőt láttam mindenből és olyan nehéz lett a fejem meg a visszhagok csak jöttek, hogy állva sikerült elaludnom!
Tudom, hogy zokonvettem, hogy ébresztgetnek és gondoltam is szépeket,de mondták, hogy szülni jöttem vagy mi a szösz....
Gondoltam jó, de engem hagyjanak aludni,majd ébresszenek fel időben.
Na erről Dia gondoskodott,felébresztett és nem hülyéskedett.
De két roham között,ami megint csak másodpercek voltak visszaállt a paraszimpatikus rendszer és aludni akartam.
Akkor mondta a doki, hogy már reggel van és neki mennie kellene rendelni, de mondtam Neki, hogy most úgyis én jöttem volna,tekintve , hogy 8-ra várt ! :)
Aztán vettünk egy nagy lendületet , én gondoltam egy baromi csúnyát és azt, hogy már megint mit keresek itt, hogyan is lehetett ezt az érzést elfelejteni és ha leszállok innen, akkor agyonütöma férjemet, de akkor felkiáltottak, hogy itt van, nagyon szép kislány !!!
És mintha minden rossz egy pillanat alatt elillant volna (ami azért pár pillant után, még egy rövid időre visszatért ) és végre kezemben tarthattam az 5. genetikai enyhén módosított másolatomat ! :)
Mire a gyerekek reggel felébredtek a Balatonon, addigra a telefonjukban ott várta Őket a kishugukról készült videó!

2009. július 31., péntek

2009. július 30., csütörtök

újrakezdők

Na, végre megtört a jég és a szigorúbb énem ráparancsolt a lustább énemre és minden kifogást félresöpörve megkezdtem testem rehabilitációját !
Már elegem volt, hogy nincs meg a napi rutin a testmozgást illetően,mert hát jó a bicaj, de itt ez közlekedési eszköz ,nem sportszer.
Úgyhogy felhúztam a sportcipőmet és átfutottam a Sealife-Centerig meg vissza.
Nagyon kellett már ez nekem, éreztem ahogy a sejtjeim ébredeznek,bár nem ment túl könnyen,mert még merev volt mindenem.
Persze azért én voltam az erősebb és 25 perc alatt magam mögött tudtam a kijelölt távot !
:)

2009. július 29., szerda

röpke szünet után

...újra itt vagyok ! Telnek a napok ,elég gyorsan szalad az idő most is.
Az időről jut eszembe, hogy hát itt a nyár igencsak tavasz, napközben kb 25 fokig megy fel a higany, de reggel és este kifejezetten hűvös van. Bár ma bejött a meleg most 30 fok van a hőmérőn és ez úgy, hogy reggel még zuhogott az eső. Nem csoda, balgiumban az időjárás is balga. :)

Ma eljött a lakás tulajdonosa megbeszélni egy pár dolgot és hát természetesen vizitálni is. Nagyon meglepődött,mert hát gondolom arra számított, hogy 5 gyerekkel egy kicsit szétkaptuk a lakását ,de ehelyett egy normális otthon képe fogadta. ( nem azért,mert kiakasztottunk egyet a falra ! :) )
Többször is visszatért rá, hogy nagyon tetszik neki, harmonikus, vidám ,rendezett kérót csináltunk és sokszor gratulált is ! :) Amúgy különösem szimpatikus, jóképű fiatalember volt ! :))))
Hát volt is elötte izzadás rendesen. Pakoltunk vagy 2 hétig . :(
De nem fogyunk ki a házimunkából ,mert most meg átállhattam vasalóüzemmódra, csajok ha azt mondom,hogy kb 6db 12o l es zsák van tele piciregyűrt ruhával , ami mind vasalásra vár .... :(
már 2 és felet kivégeztem, mert éjjel megnéztem a 13 harcos c. filmet, eddig még nem láttam és közben "szétvasaltam " magam.
Na jó, erről ennyit.
Egyébként eljárunk biciklizni is, bár tegnap de. nagyon dilis napszak volt. Elindultunk Blankenbergebe a bankba és a netboltba . Gusztávra rászóltam a házunk elött, hogy vegye fel a sisakját, nem dísznek van ! Kelletlenül felcsatolta és amikor elindult a karaván, Guszti az utolsóként , egyszercsak visszafordultam és említett, nagytudású gyerekem egy pillanat alatt kiesett az úttestre ! , úgy, hogy mögötte-mellette éppen jött egy autó, ami hála Istennek számíthatott ilyenre, mert azonnal reagált és beletaposott a fékbe, hogy azért mégse hajtson át a gyerek sisakos fején !!!!
Na gondolhatjátok !!!!!!
Aztán csak feljutottunk a bringaútra,ami párhuzamosan az autóúttal egy nagyon pici erdőszerűségben halad és mire beértünk Blankenbergebe defektet kaptam ,aminek külön örültem,mert a gyerekülésben ott ült mögöttem Dia .
Nem volt mit tenni lezártuk egy parkolóban a cangámat és gyalogszerrel, gyerekkel az oldalamon mentünk a dolgunkra !
A netboltban megtudtuk, hogy csak a jövő héten jön meg az a kis ketyere,amivel majd vonalasíthatjuk a jelenleg még mobilnetünket.De a késés miatt vmi kedvezményt fogunk kapni,mert ez az Ő hibájuk. Ez rendben is volna, csak sajna addg túl sok képet nem rakhatok fel,mert nem szeretném átlépni a jelenleg megengedett 1 GB-ot.

2009. július 25., szombat

61.

Faterkám Isten éltessen nagyon sokáig !!!

örvendetes sms

Ma délután miután fura,de nem volt semmi dolgunk és az idő is szép volt kiruccantunk a tengerpartra , ahol épp egy strandröplabda-bajnokság közepén találtuk magunkat. na nem volt vmi hatalmas a színvonala, de végre jó volt látni embereket ,aki szabadidejüket szárazföldi sportolással töltik, ja és közben a parti kocsma teraszáról zene szólt !
na ez nekem nagyon hiányzik, úgy látom, hogy itt az embereknek sajnos nem lételemük a zene ! ( Ja, hogy akkor egy kicsit pörgősebbek is lennének ?! )
Szóval kitaláltuk, hogy sétáljunk át a dűnéken keresztül egy távolabbi partszakaszra.
Egy kis kirándulás következett a susnyásban, de a kilátás tényleg szép volt !
Találtunk egy szimpatikus fürdőzőhelyet és amíg családom megmártózott a hullámzó tengerben én Diával kint ültem egy bozót mögött szélárnyékban, hogy kisasszony nyugodtan tudjon továbbaludni.
Hát akkor gondoltam lerendezek pár elmaradt sms-t is ........az egyikről kaptam is választ :
Lilla írt ,akit az egyik tornacsoportomból ismerek és nagyon kedvelek,hogy 29-től 6 -ig Brüsszelben lesz ! Gyors sms-váltás és megbeszéltünk, hogy mindenképpen találkozunk ! :)

végre elkészültünk !

Ma estére végre elkészültünka kipakolással, elrendezéssel, takarítással !
Az összes ablak megpucolva, a függönyök kimosva és végre már a szőnyegeket is kiterítettük, abban a reményben, hogy már nagy kosszal járó munkálatot nem fogunk végezni !
Persze azért kimaradt még pár apróság, de ettől már tudok aludni és tulajdonképpen szerintem tényleg egész jó munkát végeztünk.
Furcsa,mert ennek a lakásnak olyan a hangulata, mintha a legelső lakásunkat összegyúrták volna a "legutolsóval" ahonnan eljöttünk.
Szóval egyáltalán nem idegen, sőt nekem otthonos.
Ami a kilátást illeti a gyerekszobák ablakai a tengerre néznek, leszámítva azt az egy-két családi házat,ami közte van, Fater szobája, amit még jelenleg teregetésre használok a szomszéd kínai családra :), a nappali és az étkező ablakai pedig a legelőre néznek, ahol 25-30 tehén tengeti napját úgy , hogy a házunk és a legelő közötti részen,ami kb 25 m-t jelent jár el a "panni ".
Panni az a villamos neve,mert Knokke és De Panne között jár a tengerparton.
Tehát lehet választani, hogy éppen melyik csatorna adását figyeljük ! Amúgy nagyon kellemes és levegős a környék, van benne valami szabadságérzetet adó fíling is.
Az itteni strandnak a legszélesebb a partja , homokozni azt lehet bőven, fürdeni elvileg nem ajánlott, megkérdeztük miért nem és azt mondták,hogy azért mert nincs kihelyezett életmentő állomás . :) Ahol van, ott néhány méterenként helyezték el a magasleseket, ahol szigorú ügyeletesek őrzik a fürdőzés nyugalmát !
Ez dícséretes ! Persze ettől mi , szófogadatlan magyarok és sok más nemmagyarok fürdünk rendszeresen,mert hát különben akkor miért van itt ez a strand ?
Képeket raktam fel a picasara, még nem túl sokat fényképeztem, de ígérem azt is pótolni fogom !