2010. december 31., péntek

2010. december 24., péntek

Karácsony

Áldott, békés, örömteli Karácsonyt kívánok Mindenkinek !!!!!!!


Ugye tudjátok, mi az emberiségnek szánt legnagyobb ajándék ? !


2010. december 21., kedd

hull a hó és hózik....

Az "idei" szezonban már nem az első havazás ,aminek éppen részesei vagyunk.
Tavaly karácsony környékén is volt hó , sőt januárban is, de most december elejétől gyakorlatilag folyamatosan van utánpótlás.
Pedig Belgiumra ez állítólag nem jellemző az óceáni éghajlata miatt.
Most nagyon szép a táj, minden havas , ha a partra kinézek az ablakból fura , hogy a havas partszakasz mögött hullámzik a tenger.
Szép , tényleg szép !

A gyerekek is örülnek az igazi téli érzésnek,volt már minden : hóemberépítés, hógolyózás, stb...
A hétvégén átsétáltunk Blankenbergebe, aminek a főterére felállítottak egy ideiglenes korcsolyapályát,ami köré persze az árusok is kitelepültek.
A korizás nagy sikert aratott, tényleg nagyon hangulatos egy kisváros karácsonyi készülődése.
Az emberek kicsit nyitottabbak ilyenkor, a fények és az illatok jobb hangulatot keltenek mindenkiben.
Szeretek esténként sétálni és a feldíszített lakások ablakán "belesni", az emberekben ilyenkor egy jó érzéssel teli várakozás van.
Azon viszont nagyon csodálkozom, hogy a katolikus Belgiumban miért kell Szenteste napján iskolába menni ?????

2010. december 17., péntek

Boginak

Bogi, Isten éltessen sokáig !!!!!!!

karácsonyi előtti készülődés

Hát most aztán nem a klasszikus karácsony előtti protokollt éltük az elmúlt hetekben, nagyon sok nem kiszámítható epizód jött közbe...
Sikerült begyűjtenem egy jó kis tüdőgyulladást, aminek még most is nyögöm a maradványait.
Egyik nap még szinte semmi, szép idő is volt, jól be is öltöztem és elmentem futni, bár erre a jelenlegi mozgásomra ez durva kifejezés, szóval ledöcögtem 5 km-t és éppen azon gondolkoztam, hogy milyen jól esett, simán menne a duplája is.
Huba miatt nem vállaltam be a 10 -es távot, így hazamentem lefürödtem és frissnek, üdének éreztem magam.
De másnap reggel ,mintha kiütöttek volna...:torokfájás, nehézlégzés, mellkas és hátszúrás és jaj de nem jó kedvem van érzés.
Mivel Lacinak amúgy is kellett mennie dokihoz, elmenetem vele már az első napon, meg is állapított egy jó kis hörgőgyulladást, gyógyszerek, stb..
Csakhogy 5 nap kúra után sem lett jobb, így hát felhívtuk a kórház tüdőgyógyászatát, hogy szeretnénk bemenni. Adtak is időpontot 1 hét múlvára !!!!! Mondtuk, hogy annál kicsit sürgősebb lenne a dolog, mert levegőt alig kapok ,így "intéztek" nekem mindössze 4 nap várakozást. :(
Persze mire odakerültem már igen csak nem voltam jól , de legalább szakorvos vett kezelésbe.
Sajnos 3 nap múlva a knokkei kórház sürgősségi osztályát is megismerhettem, na ez előtt viszont kalapot emelek.
Azonnal mindenki tette a dolgát és pár óra múlva kiderítették, hogy gyógyszert kell váltani és emelni.
Szóval hosszú és nyűgös tortúra volt ez az egész,mára már jobb a helyzet, levegőt is kapok, csak a hátam ne szúrna már !
De kitaláltam, hogy karácsonyra már kutyabajom sem lesz.
Apropó : Renault kutyánkkal is horrorisztikus események történtek, most Ő is stabil, de úgy tűnik befordult a finishbe. Bár most mintha kicsit jobban lenne !

Laci munkahely váltásban van, hétfőn kezd a "palacsintagyárban " :)
Állítólag napi 28 ezer palacsintát gyártanak le és szórnak szét Belgiumban.
Lacinak a gépsorokat kell karbantartania, már járt ott , Ő szereti a műszaki és mechanikus dolgokat, itt van elég. :)

Közben kapott egy knokkei postás állást is, ami a további nyelvtanulás miatt érdekes lehetett volna, de sajnos a feltételek miatt azért még sem volt az igazi.
Még van kilátásban 2-3 lehetőség, lényeg, hogy az első lépést megtette, váltott !

Guszti vizsgázik.
Itt az a rendszer, hogy fél évekor minden tantárgyból beszámolnak vizsga keretein belül.
Tartott tőle, de most, hogy lassan a végére ér, azt mondja könnyű volt.
Tesók meg nagyon várják a szünetet, de azért elég sok iskolai programjuk van, most a könyvtárba járás divatját éljük, de ennek örülök!

Persze készülünk az ünnepre, már a lakást is régen adventi hangulatba öltöztettük, sőt az itteni szokás szerint karácsonyfánk is van !
Így egy kicsit hosszabb ez a szép időszak és Dia is bűvölheti a fényeket!
Ma érkezik Fater és ha jól sejtem , a konyhában hamarosan " karácsonyszag "lesz.
Bár próbáljuk visszatartani a magyaros lakomáktól , Neki inkább valami update programot kellene szerveznünk. :)

2010. december 12., vasárnap

Zechmeiszter Huba Viktor

Már sokatoknak nem meglepetés, de talán a névválasztást még tudjátok ! :)
Hát igen ! Legkésőbb március idusán, de talán inkább előbb fog megszületni törzsünk legifjabb tagja,
Zechmeiszter Huba Viktor. Sokáig a Bendegúz név játszott, de több okból leszavazták, "rossz" gyerekből van itthon elég, adjunk esélyt egy esetleges jó gyereknek ! Nehogy aztán "nomen es omen ".
Így hát minden valószínűség szerint marad a Huba Viktor párosítás.
Babus kicsit nagyobbnak hat a tesóinál, mert már most akkora a hasam, mint velük szülés előtt.
:)

2010. december 7., kedd

még egy pár kép arról a napról



Artúr és Sylvi szülinapja

Hát ,ez sem most volt, de mégsem olyan régen. :) Még csak épp hogy átléptük azt a "bizonyos" 8 napot....
Úgy esett, hogy Sylvinek 5 nappal Artúr előtt volt a nevezetes évfordulója, úgyhogy kitűztük az akkori szombatot és egy kis délutáni összejövetel során felköszöntöttük a két ünnepeltet.
Dominikát, az unokatesót csak távolból, pedig nem sok helyen van, hogy egy azon családban ugyanazon a napon szülessenek (na jó éppen 1 év eltéréssel, de még a helyrajzi adatok is stimmeltek ) a kedves rokonok!
Gondolatban tehát mindhármuk egészségére ettünk, ittunk .

Artúr végre elnyerte álmai születésnapi ajándékát : Obi van Kenobi és Darth Vader "munkaruháit"
teljes felszereléssel, palástokkal, lézerkarddal, műhajjal, sisakkal, vastüdőhanggal együtt.
Persze a néhány egyéb meglepetésnek is nagyon örült, de azt tudom,hogy évek óta vágyott az "igazira".
Szóval volt öröm , torta és gyerekpezsgő is és este egy bruggei nagy adventhívogató közös séta.

2010. november 26., péntek

állásajánlatok..... :)

A gazdasági válság idején induló Új szakmák listája:

Talicskatoló
- Egynyomvonalú kézierőgép-kezelő technikus.
Takarítónő
- Higiéniai manager asszisztens.
Ablakmosó
- Síküveg restaurátor.
Gondnok
- Háztömb manager.
Portás
- Front door manager.
Sofőr
- Kormánykerék-igazgató logisztikai supporter.
Árokásó
- Okleveles nyeles lapát technikus
Disznópásztor
- Élelmiszeripari alapanyag előkészítő koordinátor
Pénzbehajtó
- Kihelyezett tőke visszaáramoltatási szociális ügyintéző
Verőlegény
- Nyeles testápoló-gép kezelő technikus
Rakodómunkás
- Anyagmozgatási szakreferens.
Parkoló őr
- Forgalombiztosítási szakmenedzser.
Tolvaj
- Tulajdonáthelyező és biztonságtechnikai szakember.
Áruló
- Szabadfoglalkozású megélhetési eladó.
Utcaseprő
- Köztisztasági, tárca nélküli asszisztens.
Kukás
- Hulladék managelési szakreferens.
Autómosó
- Gépjármű optikai karbantartó.
Bérgyilkos
- Humánerőforrás létszám leépítési ügyintéző
Szódás
- Szikvíz termék menedzser.
Raktáros
- Termékpozíció optimalizálásért felelős logisztikai manager.
WC-s néni
- Anyagcsere manager

2010. november 25., csütörtök

iskolai fotók

Néhány kép,amit az iskolában készítettek a gyerekekről ! :)
Mivel Guszti és Dia nem odajárnak,így nem teljes a létszám !

2010. november 22., hétfő

Gelukkige verjaardag ! Proficiat Sylvi !

Isten éltessen kedves nem balga barátnőm, hétvégén közös ünneplést tartunk !!!!

novemberi szürkeség

November sosem tartozott a kedvenc hónapjaim közé, szerintem ilyentájt a legletargikusabb az időjárás, a fénytelenség hirtelen nehezen válik viselhetővé .
Ami igaz, hogy az elmúlt hét itt is rácáfolt erre ,de amint az előzőekben írtam, komoly esőzések és viharok söpörtek át egész balgiumon.
Olvastam, hogy otthon nagyon szép , hosszú ősz volt az idén, ez jó jel, mintha kezdenénk kicsit visszarendeződni a 4 évszakra ?!

Itt telnek a hétköznap, így karácsony előtt sűrűsödnek az iskolai programok is, Gusztinak kezdődnek a vizsgái belga tantárgyakból, közben pedig készülünk a magyar félévi osztályozóvizsgákra is, szóval most elég sok a munka.

Glória élvezi az első osztályt,semmi gondja vele, most már végre tényleg jól érzi magát, kialakult a baráti köre is , amúgy a tesók mellett amúgy is mindig van valami nyüzsgés.
Dia is teljes testbedobással benne van a "balhékban ", olyan nincs , hogy Ő valamiből kimaradjon.:)

Laci munkahely váltásban van, ha már teljesen konkrét a dolog, majd beszámolok, lényeg azért az, hogy a belgák jó része sem a korrektségükről híres , az adócsalás minden gátlástalan formáját ismerik és használják, sokszor felvetődik bennünk , itt élő magyarokban a kérdés, hogy vajon kik működtetik az itteni visszaosztásokat, amitől itt "relatív" jólét van ???
Ennyi szerényen tehetséges ember, a ledogozott heti 38 órájukra büszkék ( az nálunk körülbelül annyi, mint 3 munkanap! ) ...na de ez egy másik téma, ehhez még gyűjtöm a különböző szociográfiai adatokat !
Lényeg, hogy van más munka is kilátásban, ráadásul talán a festészet is kicsit újra beindul, nemrég megint 3 Zechmeiszter kép került fel valamely belga otthonok falára ! :)

Sylvivel szorgalmasan járunk a holland nyelvtanfolyamra, amit élvezünk is, az hogy mennyire haladunk, az más kérdés....
Az értés egészen rendben van, de makogni még nem tudunk, de az is igaz, hogy itt le lehet élni egy életet úgy, hogy nem beszél az ember flamandul, mivel a francia és az angol is szinte egyenértékű.
Ezt igazolja az is, hogy osztálytársaink nagy része sok éve él itt, gyerekeik is vannak ,aki már itt születtek , sőt Belgiumban született "tanulók" is vannak , akik ugyanúgy velünk ülnek a kezdő csoportban.
Nem baj,mi azért próbálkozunk ,végül is ha már itt vagyunk.....:)

2010. november 20., szombat

Családi buli

Personalize funny videos and birthday eCards at JibJab!
Tesóm néha jó kis felvételeket talál családi albumban ! :)
Gusztáv, Artúr, Zalán és Glória közreműködésével jöhetett létre ez a kis videóklipp, abból a korból ,amikor még tesóm is színpadra állt. :)


2010. november 11., csütörtök

időjárás

Hát a mostani időjárás , az vmi pocsék !!!!
Ömlik az eső , fúj a szél, szóval nem nagyon lehet kimenni az utcára .
Sokszor eszembe jut az Üvöltő szelek c. könyv . :(
...és persze megint iskolai szünet van.

2010. november 9., kedd

Amerikai foci

Mondtam én, hogy ez egy békés játék..... :)

http://www.origo.hu/sport/20101109-nem-hitt-a-nagy-trukkben-jason-garza-a-fiatal-amerikaifocista.html

Párizs

A múlt héten itt is őszi szünet volt, úgyhogy nagyon sok időm nem volt "magamra", ha meg akadt egy kis szabadidőm, akkor az elmaradt emailokra válaszolgattam.
De !
Hétfőn, kedden szabadnapot kapott Laci,ami nem túl szokványos és kitaláltuk, hogy oly régóta szerettünk volna a gyerekekkel együtt is eljutni Párizsba , ezért itt az alkalom és kedd reggel nekiveselkedtünk,az amúgy nem túl hosszú 300 km-es útnak.
Így legalább családilag is leteszteltük az "új" autónkat, amivel meg vagyunk elégedve.

Szóval elég korán nekivágtunk, de mégsem értünk oda hamar, mert Párizs egyik külkerületében MÁR dugó volt és a belvárosig bejutni, szörnyen lassan ment.
Nagy nehezen aztán egy parkolóházban kötöttünk ki, ahol többszöri telefonegyeztetés után találkoztunk Mikivel is , aki szintén jelenleg Magyarországon kívül éli életét, pontosabban Párizsban.
Szóval jó volt lassan 1 év után újra találkozni és együtt nyakunkba venni a várost, ahol egy egéz nagy sétát tettünk , úgy kb 8 órán keresztül bóklásztunk és nézegettünk. :)
A gyerekek egész jól viselték a menést, bár minden büfé előtt éhen akartak halni, de szomjan biztosan.
Ami furcsa volt, hogy Párizsban sincsenek úgynevezett kis vagy normális közértek,így az élelmiszer beszerzése, hacsak az ember nem utazik ki a városból, szupermarketek híján gyorsbüfékben történhet.

A város alapból csodaszép, de sajnos az is igaz, hogy a mai képe, már csak árnyéka hajdani fényének, ahogy Miki mondta a világ szemétdombja lett. :(
Falfirkák, kosz, szemét,esztelen útfeltúrások mindenfelé , agresszív emberek, Európa központjában alig látni európait, stb.....
A lakótelepek egyértelműen gettó fílinget árasztanak, azt kell, hogy mondjam, hogy a budapesti lakótelepek 90 százaléka palota volt a párizsiakhoz képest !!!!!!
A közlekedés is botrányos, kresz nincs , jó engem nem zavar a kissé latinos tempó, de azt hiszem azért ez már nem az volt...

Hogy azért jót is írjak, persze a Szajna part lenyűgöző, az épületek mesések , a terek monumentálisak és ami a gyerekeket természetesen elbűvölte, az az éjszakai kivilágítású Eiffel torony volt, amire nagyon szívesen fel is másztak, hiába a fáradság.....

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, jó volt ez az egynapos gyors kirándulás, élmény volt,amikor Zalán azt mondta, hogy Ő azt sem hitte, hogy egyáltalán élőben látni fogja az Eiffel tornyot, de hogy fel is mehetett rá és onnan is megnézhette a várost....:)

2010. november 4., csütörtök

októberi kavalkád

Nos, itt az ideje, hogy némileg "megörökítsem " az elmúlt hónap emlékeit.

Az úgy kezdődött, hogy október elején Tesóm kilátogatott hozzánk Zeebruggeba és néhány együtt töltött nap után , megérkezett Faterkánk is , mi pedig másnap (Dia, Tesóm és és) hazautaztunk Budapestre.
Szóval csere-bere volt, ami a helyszínt illeti.
Hazautazásomnak több oka is volt, szükségessé vált pár orvosi vizsgálat, az éves fogászati kezelés, a gyerekek hiányzó tankönyveinek beszerzése, na és egy autóvásárlás !
Persze összekötöttem a kellemest a hasznossal és igyekeztem a szeretett ismerősökkel, barátokkal is találkozni, persze megint nem jutottam el mindenhova, de azt hiszem így is elég sok ügynek sikerült a végére járnom.
Dia a várthoz képest jobban viselte a megpróbáltatásokat, tulajdonképpen egész nap úton voltunk, jöttünk-mentünk, intézkedtünk, autót kerestünk.
Szerencsére Dia felfedezte a lábbal hajthatós kismotor előnyeit, ami azt jelentette, hogy igen csak hozzá nőtt a fenekéhez, mindenhová cipelhettük magunkkal,bár a haladási sebességünket kicsit megdobta, kivéve, amikor azon is elfáradt és ilyenkor kistáska, nagytáska, kismotor és kisgyerek is az én karjaimban landolt.
Amúgy nagyon aranyos volt, szinte kinyílt előtte a világ, sok kis apró sztori színesítette az emléktárunkat , leginkább talán az tetszett,amikor meglátta a metrót és kikerekedett szemekkel kérdezte, hogy az micsoda ? Mondtam neki, hogy ez a metró ! Erre Dia arca felragyogott és közölte, hogy "én, metró, én", azaz Dia metróval utazik ! :)
Na ez lehet a vidéki gyerek Pesten című élménye, erre én is most döbbentem rá ! Nekünk természetes, hogy mindent ismerünk , de Dia eddigi élete tudatos részét a balga vidéken töltötte ! :)
A tesók hiánya is felbukkant időnként, de hála a technikának skypeon sikerült tartanunk a kapcsolatot, így egészen megnyugodott afelől, hogy nem tűntek el örökre !

Hát az autóvásárlás kicsit komplikáltabban ment, mint gondoltam, így az otthon tartózkodásunk is elnyúlt az időben, amit persze csak részben "bántam ". Igaz, még sosem vettem "egyedül" családi autót !!! :)

Szóval a keresett gépjármű nem akart felbukkanni elég sokáig, de végül ezer szempont egyeztetése és megkavarása után sikerült megtalálni az "igazit".
Az külön vicces , hogy pont Siófokon vettük meg az "új családtagot ", úgy tűnik ez a város mindig fontos helyszíne az életünknek.
Itt most újra külön köszönet minden barátunknak és rokonunknak, akik derekasan állták a kérdések viharát ,stb és persze Boginak,aki nélkül ez a projekt nem is jöhetett volna létre ! :)

Miután a ránk bízott feladatot elvégeztük , lassan szedtük a sátorfánkat, hogy visszatérjünk a jelenlegi családi fészekbe, ahol most inkább nem mesélem el, milyen látkép fogadott, csak annyit, hogy nem éppen a Feng shui elvei érvényesültek.
Szóval Diával útra keltünk és nekivágtunk az előttünk álló 1500 km-nek és egyben le is teszteltük az új szerzeményünk megbízhatóságát !
Jelentem átment a tűzpróbán , mindenki megelégedésére ! :)

2010. október 26., kedd

hosszú csönd

Már nagyon régen nem írtam semmit , ami nem azt jelenti, hogy valami nagy baj van....
Ellenkezőleg, most "pörgés ezerrel" ,ami persze nem könnyű, de én igazából erre vagyok tervezve.
Nem sokára újra kezdődnek a lassú, szürke balgás napok, úgyhogy még élvezkedem egy kicsit és pár nap múlva beszámolok !

2010. október 4., hétfő

otthoni hírek

Nagy örömmel olvastam és hallottam , hogy a tegnapi önkormányzati választásokon is , az alacsony részvételi arány ellenére is jobboldali győzelem született !!!
Végre vége egy "demszkáj" korszaknak ,bár az igazán megnyugtató az lenne, ha Hagyóval és társaival együtt a teljes vagyonelkobzás után, közös "apartmant" laknának valamelyik büntetés végrehajtó intézetben !
Bár ahogy végig gondolom lehet, hogy az egész épületet megtölthetnék az "elmúlt rendszer" összes politikai bűnözőjével !!!
Siralmas az a leépülés,amit az elmúlt években szenvedett meg a lakosság!
..és ez nem a gazdasági világválság következménye !!!!!
Válság itt is , máshol is volt és közel nincs olyan hatása a mindennapokra, mint otthon !
Hol tartanak a svájci frank alapú hitelek???????? Minden 2. család érintett benne vmilyen módon, 20-25 éven keresztül.
Hogy néz ki Budapest ? Hol tart a metróépítés és miért nálunk (nem)építik meg a világ legdrágább metróját ?

Azt sem értem például, hogy nálunk a XV. kerültebne, ahol egy" tőzsgyökeres " komcsi polgármester garázdálkodott vagy 16 éven keresztül és saját tapasztalat, hogy fogalma nem volt egy buszjegy áráról sem, világ életében MSZP -s volt,országgyűlési képviselő,bizottsági tag,stb....hirtelen függetlenként indult ???!!!!!
Ez skizofrénia ,elvtárs ?!!!

De ezúton is gratulálok László Tamásnak, aki most végre az Őt megillető helyre kerülhet és remélem, hogy az a keresztény,polgári, intellektuális légkör veszi kezdetét a kerületben, amire sokan számítunk !
Persze tudom, hogy abból a bizonyos valamiből nem lehet várat építeni, de ha az emberek azt érzik,hogy nem egy "saját" Rt-t irányít a polgármester, hanem a kerület érdekeit képviseli az általuk megbízott, akkor legalább a közhangulat javulása megindulhat, ami már nagyon sürgető lenne !!!

állásinterjú

Júniusban Laci jelentkezett a helyi önkormányzat által meghirdetett álláslehetőségre, ami miatt akkoriban kicsit aggódva mentünk haza a júliusi szabadságra, hogy nehogy éppen akkor hívják be felvételizni.
Nos , az aggódásunk felesleges volt,mert szeptember közepén kaptunk egy levelet,amiben örvendtek a pályázatának és október 2-ra be is hívták egy felvételi beszélgetésre.
(Ennyit a "sürgős" itteni fogalmáról)
Hát szombaton Laci el is ment és örömmel újságolta, hogy úgy érzi és azt a visszajelzést kapta, hogy nagyon meg voltak vele elégedve,a feladatokat a kiírt időn belül teljesítette és minden megoldása jó is volt !
Egy adott feladatra amire 2 percet adtak és figyelmeztették, hogy nem sok az idő rá, 20 másodperc alatt készen volt. Volt ámulás ! :))))
De egy nagycsaládos, magyar , túlélő Apukának a problémamegoldó készségét tesztelni.....:)

A "mezőny" ránézésre nem volt erős, tehát jó esélyei vannak a 2. fordulóba való bejutásra,amiről 3 hét múlva értesítik.
Itt már kiakadtam,hogy akkor mitől sürgős az állás betöltése, de hát ez balgium, itt soha sehova nem sietnek.
De ha megtudom az eredményt , én sietve megírom az biztos !

2010. október 2., szombat

szeptember 29-i futóverseny

Idén is megrendezték az őszi, iskolák közötti, területi futóversenyt.
Ez most azért is volt nagyobb "szám",mert jubiláltak ,ugyanis ez volt a 25. őszi, flandriai, iskolai futás.
Szerencsénk volt, mert a versenyt megelőző és azt követő napokon pocsék időjárás volt, de aznap nagyon viselhető, kellemes vasárnap délután volt.

Szóval Zalán a 8. lett a 2000-2001-es születésű iskolások között. Elég sok kisgyerek jött össze, korosztályonként 30-40 , sőt utána felnőtt verseny is volt, ahol szintén indultak vagy 25-en.

Artúréknál már erősebbnek bizonyult a "csapat" , így Artúr tulajdonképpen a mezőn közepén végzett. Itt jegyezném meg, hogy úgy tűnik, Artúr a hosszútávra termett, mert hetente kétszer, háromszor simán lefutja a 6000 - 7000 méteres távot.
Itt viszont csak 1600 m es volt a kijelölt pálya.

Guszti tavalyhoz képest iszonyú nagyot fejlődött , fizikai teljesítményei nagyon kecsegtetőek futásban, úszásban és biciklizésben is.
Itt a 13-16 évesekkel futott együtt, Ők is voltak vagy 30-an legalább és némelyik sporttársa 2 fejjel is magasabb volt, mint Ő.
De így is az 5. helyen jött be, korosztályában pedig a legjobbat futotta !
Szóval szép volt fiúk !!!!

Néhány képet még csináltunk a sorakozó kezdetén, aztán már csak figyeltünk ! :)

szeptemberi elmaradások

íme egy fotó arról a bringáról, mait az elhagyott bringák kiárusításán szereztünk be.
Hát egy kicsit kubás fíling, de nagyon jól megy .
:)

2010. szeptember 21., kedd

kártyaőrület

Tavaly nyáron is és persze idén is nagy kártyagyűjtés zajlott a Delhaize vásárlói között.
Azaz, ha az ember 20 euró fölött vásárolt, akkor kapott egy becsomagolt 5 db -os, sorszámozott kártyacsomagot, amit a gyerekek előszeretettel gyűjtögettek, plusz 5 euróért albumba is rendezhettek , az esetleges duplomokat meg cserélgetik az iskolában, játszótéren, stb...
Idén a National Geography által fotózott állatképeket lehetett gyűjteni , olyan kb , mint régen a Lutra album volt.

Na de ! Egyik nap ,amikor barátnőimmel Oostendeben csavarogtunk és pár dologért be akartunk szaladni a helyi Delhaizebe, meglepetten vettük tudomásul, hogy alig férünk be az ajtón.
Aztán bevergődtünk és akkor láttuk, hogy aznap volt a központilag szervezett kártyacserenap !
Leglább 100 ember és annak nagy százaléka felnőtt állt sorban , listával, kártyákkal a kezükben, hogy a hiányzó képeket beszerezzék ! :))))) Persze az unokájuknak . :))))
Ez az igazi jólét ! :))))

2010. szeptember 16., csütörtök

ki tudja a választ ?

Tesóm pár napja feletette ezt a videót, mert újra hallotta, amit gyerekkorában unásig hallgatott.
Én nem ismertem, de hát egy csecsemőnek minden vicc új, ugyebár...:)
Amikor meghallgattam a hangulata és a szövege miatt levontam egy következtetést, hogy "Apuka" miért nem láthatta eddig a kislányát.
Erre a teóriára megerősítést nem kaptam a környezetemtől, ezért most hozzátok fordulok ezzel a nagyon fontos kérdéssel ! :)

Hallgassátok meg ezt a kis nótát és írjátok meg nekem , hogy mit gondoltok mi volt az oka a 7 év "távollétnek "?! Köszi!


2010. szeptember 15., szerda

iskolába járunk

Végre , idén úgy tűnik, rajtunk a sor és beiratkoztunk a nyelvsuliba.
Hetente 2 estét töltünk a flamand nyelvvel csoportosan .
16-17 en vagyunk és köztük 4 BELGA osztálytársunk van !!!!
Nem túl fiatalok, de most találták ki, hogy országuk másik kötelező és hivatalos nyelvét megtanulják.
Ez részben nevetséges, más részről viszont dicséretes, de egyezzünk ki egy furcsában !

Ez a tanfolyam tulajdonképpen idegennyelvűeknek készült, így mindenki ugyanazzal a módszerrel, szisztémával tanulja a nyelvet, nem támaszkodik egyéb nyelvismeretre.
Azt tudtam, hogy Magyarországon nagyon nyelvtan centrikusan tanítjájk az idegen nyelveket, nyilván azért,mert a magyar nyelvtant is elég komolyan veszik.
Ennek köszönhetően a többes szám személyeit, magyarán a "mi, ti, ők " fogalmát sikerült 5 másodperc alatt feldolgoznunk, míg belga társainknak több ,mint 10 percen keresztül próbálta körülírni tanárunk, különböző szituációkkal alátámasztva.
Ez azért nagyon furcsa, mert a francia nyelv nyelvtana nem könnyű, ehhez képest a holland egyszerű és mégis nehéz számukra ! :-O
Lehet, hogy otthon ez a sok nyelvtanozás mégis csak eredményes ?!

2010. szeptember 14., kedd

Zsuzsi szemével...

Amint írtam az elmúlt hétvégén megérkezett Sylvivel közös barátnőnk : Zsuzsi, akit már nagyon régóta vártunk.
Az ismeretség eredete is érdekes, közösen töltöttünk heti pár órát az elmúlt években ,mert mindhárman felvilágosult nők vagyunk :) és fontosnak tartottuk testünk és lelkünk karbantartását, szóval együtt aerobikoztunk . :)
(erről most egy csomó vidám emlék ugrik elő ! )
Szóval vicces,mert 3 teljesen különböző személyiség , sok esetben különböző gondolkodás, családi háttér stb..., de tessék sem az idő, sem a helyrajz nem számít, vmi nagyon összekötött minket,mintha ezer éve ismernénk egymást ! :)
Így esett, hogy Zsuzsi legyőzve a repüléstől való félelmét indulás előtt rátekintve a térképre megnézte, hogy hol is van balgium és bátran , csomagoktól roskadva felszállt a fapadosra , hogy pár napot velünk töltsön.
Szegény nem számított rá, hogy a repülés után még pár órácskát vonatozni fogunk, hogy elérjük végcélunkat, de legalább volt időnk kibeszélni magunkat. :)
Az időjárással is szerencsénk volt,mert egy kis esős beijesztés után tulajdonképpen nagyon szép időnk volt, így nem maradtak el a bringás programok sem.
Sikerült Hollandiába is átruccanunk egy sétára, Oostendében is kávéztunk egy jót, Lissewege , Blankenberge és Brugge sem maradt ki a protokoll repertoárból.
Persze barátnőnknek volt alkalma beletekinteni az olasz család fílingbe is, amit szerintem egy ideig nem fog elfelejteni. :)))))
Zsuzsi nagyon sok képet készített , igyekszem én is feltenni azokat a Picasara, akit érdekel, ott rá tud tekinteni.

Ne felejtsd , visszavárunk a kötelező "fél éves" rehabilitációra !!!!
Sylvi és Zsuzsi - 2010. Brugge A kötelező egységtáska !
Sylvivel Oostendeben. A kép "nyomokban" Zsuzsit is tartalmaz, mivel a poncsómat Tőle kaptam ! :)Mi hatvan évesek , avagy a Szex és New York Oostendeben. (Engem közben a homlokomon becélzott egy mesterlövész :) Lefejeltem a konyhapultot ! :))))))

Zalán

Szeptember 6-án ünnepeltük Zalán 9. születésnapját, amit már hónapok óta nagyon várt !
Az itteni iskolákban az a szokás, hogy az ünnepelt visz ajándékot az osztálytársainak, így nekünk is akadt egy kis dolgunk, hogy 17 kisgyereknek összeállítsunk egy kis meglepetés csomagot.
Szerencsére jártomban- keltemben ráakadtam egy nagyon aranyos és praktikus vászon zsákocskára ,ami apró ajándékkal tölthető és önmagában pedig egy mackót akar megjeleníteni.
Na, gondoltam ez szuper jó lesz , meg is vettem és még hozzá belevalókat is.
Így Zalán a születésnapja reggelén nagy izgalommal vitte be a bon-bonnal és gumicukorral töltött macikat és nagy megelégedéssel fogadta osztálytársaitól a belga "Boldog szülinapot" énekes köszöntést!

Persze itthon is meghúztuk Zalán füleit és átadtuk a már hetek óta őrzött meglepetést is ! :)

Íme az ünnepelt, persze ez a kép nem pont a nevezett napon készült, de szerintem igen beszédes :

2010. szeptember 10., péntek

időhiány

Most ismét egy kis időhiányban "szenvedek", ezért nem írtam már egy jó ideje.
Végre megérkezett Zsuzsi is látogatóba, akit Sylvivel együtt már régóta vártunk és most az elkövetkezendő pár napba megpróbáljuk belezsúfolni, azt a sok megbeszélni és megmutatni valót is !
Aztán persze visszatérek ide is ......
A Picasan azért egy kis fotó összeállítás már látható, az elmúlt napról. :)

2010. szeptember 4., szombat

lakás kiadó

Ide is kiírom, hátha valaki tud valakit ,akit esetleg érdekelne !

Bp., XV.ker-ben
Kőrakás parkban, 3 emeletes házban 70 nm-es, 2+fél szobás, erkélyes,
1. emeleti lakás kiadó!!! Kellemes, parkos környezet, jó közlekedés! 55 000 Ft+
+rezsi, azonnal költözhető! 70/ 945 34 65

Ha valaki tud ebben segíteni, nagyon örülnék neki ! Köszönöm előre is !

talált biciklik kiárusítása

A ma reggel mozgalmasan indult, mivel mára szervezte meg a bruggei rendőrség az elhagyott és általuk összegyűjtött biciklik kiárusítását a rendőrség udvarán.
Laci dolgozott, így reggel Ő egyből a helyszínre ment, én pedig az asszírok kegyetlenségével ébresztettem fel a gyerekeket szombat kora reggel, azzal a céllal, hogy pattanjunk bringára és tekerjünk be Bruggeba, majd vissza és közben szerezzünk egy új járgányt.
Szóval reggelire tekertünk 40 km-t, de ma végre szép napos, viszonylag gyengén szeles idő volt,így kifejezetten jól esett a korai napsütésben a mozgás !

Hát mire odaértünk, Laci már javában sorban állt a rendőrség udvarán, ahol a nyitás előtt fél órával már a 82. volt ,mögötte legalább még egyszer ennyien várták, hogy szép sorjában , kettesével beeresztve körbenézzenek és egy szimpatikus drótszamarat válasszanak.
Összesen 80 biciklit bocsájtottak eladásra, volt köztük mindenféle, jobb -rosszabb állapotú,stb..
Mire sorra kerültünk persze már a legtöbbet elvitték, maradtak a retrók, amiket egyébként én nagyon kedvelek.
Laci bement és a kerítésen keresztül megmutatta mire gondolt és kb 1 másodperc alatt rá is vágtuk, hogy " jó lesz" . :)
Egy elég furcsa vázú , narancssárga, masszív , de igen rozsdás paripát választottunk, egyáltalán nem tömegcikk. :)
Az ára is nagyon barátságos volt, ugyanis 15 euróért lehetett régiúj bringához jutni, de 1 sorbanálló csak 1-et vihetett és mivel szerencsére voltak olyanok, akiknek egyik sem kellett,így jött ki matematikailag, hogy még mi is tudtunk választani. :)

Akkor már csak a logisztikai kérdés maradt, hogy visszük el, ha mindannyian eleve kerékpárral jöttünk és most plusz 1 -gyel nőtt az állomány ? !
Hát nagyon ügyesek voltunk, mert Laci fél kézzel a sajátját irányította a másik fél kezével pedig az új szerzeményt húzta magával hazáig, az kb 20 km -en át . :)
Sietek róla fényképet készíteni és hamarosan megmutatom Nektek mai bejegyzésem tárgyát !

2010. szeptember 3., péntek

iskolakezdés

A szerdai nap izgalmakkal indult , mivel megkezdődött az iskola .
Idén, már négy iskolás gyerekünk van, nagyon furcsa. :)
Glória most kezdte az első osztályt, Guszti pedig a középiskolát.
Glória első kérdése az volt,hogy még hányat kell aludni a nyári szünetig ???
Remélem ,azért hamar belerázódik az új helyzetbe, egyelőre tetszett neki az első 3 nap.
A fiúk némi megilletődés után, viszonylag hamar visszazökkentek a kerékvágásba.
Most örülnek minden új tanszernek, ceruzának, mappának, tollnak.
Gusztinál nagyobb a változás, bár az osztályukban 5 -en vannak, akikkel az előző suliban is osztálytársak voltak.
Az órarendje elég sűrű, bár ez a dolog nincsen egyenes arányban a tananyag nehézségével, szerencséjére.
Az biztos ,hogy a pénteki napja elég tömény, ugyanis aznap van holland, francia, angol , latin és a heti 1 történelem . :)
Pár hét múlva már biztos többet tudok erről a témáról is mesélni.

2010. augusztus 30., hétfő

lakónk :(

Pesti lakásunkban már egy éve volt lakónk, egy középkorú nő 3 nagyobbacska gyerekkel .
Nagyon sokat nem tudtam róluk, életemben talán 3 alkalommal találkoztunk, de az sajnos megfigyelhető volt , hogy a lakást kissé "túllakták."
Nagyon nem tetszett, hogy egyeztetés nélkül telepingálták a falunkat hennás mintákkal, hogy a fiúk szobáját valami nagyon fura pirossal összemázolták...nem a színekkel van bajom, aki járt nálunk, tudja, hogy színes közegben éltünk, de a minőség....és hát azért talán illet volna megkérdezni, mert ezeket a színeket szimplán átfesteni már nem lehet.
Szóval a szerződésünk lejárata és egyéb költségek megbeszélése miatt, úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk ezt így tovább és a lakó miután a szükséges helyreállításokat megtette, elhagyja a családi fészkünket.
Mondanom sem kell ,hogy többszöri egyeztetés után sem sikerült neki a lakást és a velejáró intézni valókkal együtt a papírokat, rendezett csekkeket átadnia illetve bemutatnia,bár a lakást körülbelülre kiürítette és a kulcsot a postaládába visszadobta ! :-O
Szóval nem gondolom, hogy felnőtt embernek így kellene intézni a dolgait ....

2010. augusztus 27., péntek

na még pár kép nyárról

Ezek a képek még a Balaton- kerülésnél készültek.Gondoltam , ezt is megmutatom !

2010. augusztus 24., kedd

2010. augusztus 22., vasárnap

fogas ügy

Glóriának ma végre kiesett az első tejfoga !
Már napok óta rajta volt, hogy ez megtörténjen vele. :)
A baj csak az, hogy Dia is megirigyelte ezt a kiváltságot és mutogatja, hogy szedjük ki az övét is ! :)
Persze mondjuk neki, hogy nem lenne jó, ha Neki is kiesne a foga , de Glória gyorsan felvilágisítja, hogy az milyen jó, mert akkor hátha hoz valamit a fogtündér .
Na így számítson az ember a rokonaira ! :)))))

2010. augusztus 21., szombat

Fények éjszakája - Lissewege

Tegnap és ma Belgiumban is ünnep van, na persze nem olyan , mint nálunk otthon aug. 20. , hanem csak egy kis helyi látványosság.
Lissewege tőlünk 6 km re fekvő kis település, egyébként nagyon hangulatos, idén is megrendezi a "Fények éjszakája" elnevezésű fesztiválját, ahova tegnap este Sylvivel és a gyerekekkel átbicikliztünk, mivel végre egész normális idő lett.
Próbáltuk megtudakolni a helyiektől az ünnep eredetét, de nem tudták . :)
Valószínűleg a nyár végét jelképező ünnep lehet, mivel mindig nyár második felében rendezik ezt meg.
Ilyenkor az utcákon végig különböző mécseseket helyeznek el, az ablakok és fák is tele vannak lampionokkal, a főtéren máglya szerű tüzeket gyújtanak, amik vmiféle alakzatot adnak ki.
Van egy kis csatornájuk is ,amin valamilyen ideiglenes szökőkutas figurát építenek, persze az is világít.
Hangulatos éjszaka volt, nagyon sok emberrel, a belgák zárkózottságukat félretéve kiültek a teraszokra sörözni, beszélgetni és közben az éppen aktuális tűzcsiholó vagy tűzoltózenekar pár perces előadását élvezték közösen.
A gyerekeknek azt hiszem a hazafelé vezető éjszakai biciklis kaland azért jobban tetszett ! :)
Az éjjel készült képeket még nem, de a tavalyi ünnepségről már tudok feltenni pár felvételt !
Íme: