2011. július 31., vasárnap

fura nyár

Tudom, tudom...már megint régen nem írtam. :(
Sok minden történt és igazából ez az első nap, hogy magamban vagyok, leszámítva a 6 gyerekünket.

Szóval Laci már egy hete visszatért Belgiumba dolgozni, mi pedig folytattuk a vakációnkat,aminek lassan a végére érünk.
Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, bár eszembe jutott, hogy mindennek meg van a maga oka, talán a napsugárzás amúgy sem tett volna túl jót a magyar embernek. Szóval Huba így megúszta az első lebarnulást ,bár az éghajlattól igen csak felélénkült ,látszik, hogy élvezi a magyar levegőt.
Ismét nagyüzemben zajlott a társasági élet, akivel csak lehetett igyekeztünk összefutni (persze nem sikerült a teljesség igényével ) , de voltak napok, amikor 17 en ücsörögtünk házikónkban az esőzés miatt.
De azért nagyon jó hangulatban teltek a napok, gyerekek az elmúlt évekhez képest sokat csendesedtek.élvezik a szabadságot , a dzsungeles , elhanyagolt kertünket, a nagy sétákat, a későn fekvést, stb....

Csajos , barátnős hetünk is megvolt, sajnos nagyon gyorsan eltelt és kissé meg is sirattam, hogy megint egy évet kell várnom , hogy szeretett barátnőimmel éjszakákat pletykálhassunk át !
Mindig összegeznem kell magamban azt, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert szuper jó barátokat (is) kaptam és a Balaton lett az a "szentély" ahol a legintenzívebben élvezhetjük egymás társaságát, már csak az egyébként közénk álló évközi távolság miatt is .

De még van pár napunk itthon és még pár kapcsolatot ápolgathatok, hogy majd odaát a nehezebb napokon legyen miből erőt merítenem !

2011. július 22., péntek

történések

Az elmúlt napok egyik legmeghatározóbb történése az időjárás változás volt, amit gondolom mindannyian észrevettünk.
Jelenlegi helyszínünk továbbra is a Balaton.
Csak hát , ha itt esik az eső, sajnos teljesen beszorulunk a házba és ugye a létszám nálunk , hát mit ne mondjak, nem alacsony, ráadásul legtöbbször van is vendégünk, szóval ilyenkor meg lehet ízlelni a kínai népesség fílinget.
Még jó, hogy éppen csütörtök reggelre kaptunk időpontot a gyerekorvostól egy vizsgálatra, ezért szerda este 3 gyerekkel felmentünk Pestre ,így Fatert és Marit ( Laci keresztmamáját ) kicsit mentesíteni tudtuk az itt maradó gyereksereg alól.
Hubát reggelre kellett vinni ultrahang vizsgálatra és hála Istennek megállapították, hogy minden a legnagyobb rendben , a magzatkorban jelentkező cisztáknak mára már csak hűlt helyük van. ,
Napközben elintéztünk még pár dolgot, tettünk néhány gyors látogatást is, mivel Laci vasárnap hajnalban utazik vissza balgiumba, így már nem fog tudni velem randikra járni egy darabig.
Vicces volt, hogy míg vásárolgattunk a Récsey Centerben , Bogi barátnőm rám csörgött, aki az említett bevásárlóközponttól 2 percre dolgozik hogy hol és mit csinálunk, mert Ő éppen a Récsey Centerbe készül a Jyskbe vásárolni.
Én életemben először jártam itt úgy, hogy Bogi nem tudhatta, hogy ott vagyunk, mert ez egy hirtelen jött , spontán ötlet volt tőlünk és természetesen a Jyskben nézelődtünk, amikor felhívott telefonon. Szóval ez a telepátia vagy micsoda ?! :)))))
Így soron kívül Vele is sikerült találkoznunk és pár mondatot váltanunk. :)
Remélem a jövő héten még lesz alkalmunk találkozni és egy igazi csajos napot tartani,mert ha minden igaz, lelátogat a többi közös barátnőnk is egy traccspartyra.

A napot egy kora esti vacsorás látogatással zártuk Pesten, aztán kocsiba vágtuk magunkat és visszatértünk családunk többi tagjához,akik az egész napos esőzés okozta bezártságtól kissé viharvert kedéllyel fogadtak minket.

2011. július 18., hétfő

összefutunk

Az elmúlt napokra az a legjellemzőbb, hogy "mindenkivel összefutunk".
Azaz sorban jönnek az ismerősök egy kis látogatóra , dumcsira.
Mindenki nagyon aranyos,mert próbálnak egyeztetni velünk, hogy csak legalább egy kis időt tölthessünk együtt.
A helyi szomszédság is előkerült, a szokásos stéges társaság is, Móni és Zoli is lelátogattak hétvégére és a Zechmeiszter klán másik fele is beugrott egy kis közös pancsolásra.
Ma pedig régi tanárnőm, egy ideje inkább barátnőm a nagylányával bicikliztek el hozzánk.
Hála Istennek eddig szuper jó időnk volt, bár elvileg most jön egy kis lehűlés és eső.
Na ennek nem örülök, de ez a nagy szárazság nagyon nem kedvező.
Azért azt remélem, hogy nem több napos esősorozat következik, mert akkor a gyerekekkel nem lesz egyszerű dolgunk.
A "nagyok" élvezik a fürdőzést, bár Zalánt lassan le fogják vadászni a többszörösen lefröcskölt napozók , Glória örül a szomszéd kislányok társaságának, Dia a sok rágóguminak, Huba meg csak "teker" a kezével, lábával és nagyon boldog, ha megszabadítom egy kis időre a pelenkájától.
Szóval nyaralunk !

2011. július 15., péntek

levél Sylvinek

...(és persze mindenkinek ! )

Kedves Sylvi !

Mindenek előtt tudatlak, hogy sokat emlegetünk, Dia különösen !
Kérdezgeti, hogy mikor megyünk haza a fekete hajú Sylvihez ? ! :))))

Remélem Neked is kellemesen telnek a napjaid és hogy Renault-val ( Ő a kutyánk )sincs túl sok gondod.
Itt igen meleg van, olyan meleg,amit ott elképzelni is nehéz, de hamarosan Te is megtapasztalod, gondolom már számolod a napokat. :)

A keresztelő szépen zajlott, nagyon sok ismerős, rokon, barát eljött és olyan iszonyú mennyiségű süti volt, hogy nem győztük kínálni, csomagolni. Ezúton is köszönet érte Mindenkinek !

Előtte lévő napokban Kállón voltunk szeretett Lelkipásztorunknál ahol nagyon jól éreztük magunkat.Egy klasszikus parasztházat kaptunk kölcsön Márti néniék szomszédságában,így bőven elfértünk, napközben pedig sétáltunk, a gyerekek a tyúkokat és a kutyákat zargatták, mi pedig beszélgettünk és örültünk egymásnak.

Keresztelő után csaptunk egy baráti házibulit, hát...szuper volt !!!! A régi csapat együtt, a gyerekek a medencében, közben a szülővé lett barátok és a többiek , gondolhatod kicsit elökörködtünk, de ezt majd szóban . :)

Kisorosziban és voltunk 2 napot, így egy rövid időre együtt volt a klán , sok jó fotó készült, ha megkapom ide is felteszem .

Most már Balcsin vagyunk, az idő parádés, sőt már enyhén sok is, de valami lehűlést rebesgetnek.
Huba szemmel láthatóan élvezi a helyet és a helyzetet, ha fent van elégedetten teker a lábával vagy fülig vigyorog.

Tegnap meglátogatott Anyu unokanővére , Magdi néni , nagyon örültem,hogy sikerült sok év után kicsit összejönnünk. Az egykor nagy és kissé zavaros család, mára ezen az ágon "összement" sajnos, de viharmentes lett, így maradtak a sztorik és az emlékek,amit az idő azért megszépít.
Jó érzés mindenesetre, hogy van egy nagyon kedves Rokon , aki a távolság és a kimaradt időszak ellenére újra "képben " van, remélem ez már így is marad, az ember hajlamos elfelejteni megélni a mát, aztán csak nosztalgiázunk a tegnapról. De ezt mi már végre talán másképp csináljuk.....

Ma Guszti keresztapja jött át Veszprémből, Vele is általában nyaranta találkozunk, de persze rendszeresen tudunk egymásról.
Holnap Móni és Zoli jön a hétvégére, de közben teszünk együtt egy kis kiruccanást a Pénzes családhoz a szőlőbe, szóval pörgés van Sylvi,pörgés van, amiről balgiumban sokszor csak ábrándozunk.
De ha jössz, Kepes Zsuzsit is felcsípjük,hogy felvegye velünk a fordulatot vagy inkább mi Vele ?

Sok kép készült már,ha kapok belőle, közzéteszem !

Laci még élvezi a szabadságot, most éppen kipuffogószervízt keres,mert a tengeri párás levegő
kicsit megette a dobot , de tudod, ez neki való feladat, a végén úgy is mindent mekk-bütyköl. :)

Sylvi vigyázz magadra, Emesééknek jó utat hazafele és üzenem, hogy a régi telefonszámom megszűnt !!!!
Az új pedig 70-407-83-58 !!!!!

Hamarosan újra jelentkezem, addig is sok puszi :

Dóri és a többiek :)

2011. július 6., szerda

ITTHON

6 gyerekkel, 52 szendviccsel, legalább10 csomaggal 19 óra utazás után megérkeztünk !
Jelenleg Kállón vendégeskedünk !
:)
Találkozunk vasárnap a keresztelőn !

2011. július 3., vasárnap

indulás

Ha minden igaz, kicsit korábban, azaz holnap reggel elindulunk Haza !!!!!
:)
Találkozunk odaát !

2011. július 2., szombat

magyarázat

Az előző bejegyzéshez tartozik egy kis magyarázat, hiszen nem tudhatjátok mindnyájan , miért is írtam, hogy titokban ? !

Nos azért,mert tényleg titokban házasodtunk össze.
Vagyis eldöntöttük, hogy mi összetartozunk és ezt szentesítjük . Igazából csak templomi esküvőt szerettünk volna, de azt akkor úgy nem lehetett megoldani.
A polgári nem volt számunkra akkor fontos, persze a családalapítás miatt sokkal egyszerűbb ,stb...
Szóval bejelentkeztünk a polgárira , de nem mondtuk el senkinek, csak a tanúinknak és néhány "segítőnek". ( Pl Bogi barátnőmnek,akit felkértünk a templomi orgonálásra)
Szóval közben megszerveztük a templomi esküvőt és a lagzit is ,ami a polgári után 1 héttel volt Siófokon.
Erre már mindenkit meghívtunk, persze nem sok idejük volt átszervezni a vendégeknek a programjaikat, de ha jól emlékszem, így is 100 fölött volt a megjelentek száma.

Miután megtörtént a hivatalos egybekelés az Oktogonnál, találkoztunk a legközelebbi barátainkkal , majd utána elmentünk mindkettőnk családjához és elmondtuk a NAGY titkot és átadtuk a következő hétre szóló meghívót ! :)

Hogy mit szóltak ?
Meglepődés....."sejtettük, hogy lesz valami"...." de miért nem szóltatok?"....."Te jó ég! "
de összességében örültek nekünk.

Úgy gondolom,hogy így egy csomó és felesleges idegeskedéstől , megfelelni vágyástól , anyagi csődtől megkíméltük drága Szüleinket !
Annyi pénzt költöttünk rá, amennyit tudtunk és akartunk, ott tartottuk, ahol szerettük volna, azt vettünk fel,ami nekünk tetszett és azt hívtunk meg akit akartunk.
Így egyik családnak sem kellett senkinek sem magyarázkodnia.

Ja és hát ez egy viharos és gyors találkozás volt, amúgy sem értették volna meg, hogy miért akarjuk mi 3 hét után összekötni az életünket ? ! :)))))

Hát ezért ! :))))