2012. október 26., péntek

fókaúsztatás

Kedd reggel , miután a gyerekeket bevittük a suliba, különleges program várta őket !
Az igazgató sorakozót hirdetett és az egész iskola kisétált a tengerpartra, mert nagy nap volt a keddi . :)
Az iskola a Sealife Centertől kb 600 m-re található, naponta hallhatják a nebulók a fókák ugatását, amikor ételt osztanak nekik. Itt beszédesen zeehond-nak, azaz tengeri kutyának hívják a fókát.
Ez az intézmény nem csak bemutatja az embereknek a tengeri élővilágot, hanem a bajba jutott állatokon is segít, azaz kórházként is üzemel.
Nos , aznap 4 felgyógyult fókát engedtek vissza a tengerbe, miután az orvosok, gondozók elég erősnek, gyógyultnak találták a kicsiket .
Ez pedig nagyon érdekes és fontos esemény egy tengerparti város életében !
A gyerekek aggódva , sajnálkozva , de reménykedve vettek búcsút a fókáktól , hiszen örülni kell , hogy végre újra szabadon , a saját természetes közegükben élhetnek.
Eleinte nem akaródzott bemászniuk a vízbe, de amikor a nagyobb hullámok megcsapdosták a hasukat, már az ösztöneik erősebbek lettek a kényelmüknél.
Még egy kis izgalom nem maradhatott el a "happy end " elött, ugyanis a part közelében felbukkant egy nagyobb halász hajó és a parton állók attól tartottak , hogy véletlenül bele fognak úszni a hatalmas hálók egyikébe. De végülis úgy tűnik, hogy ezt megúszták . :)
( a kép csak illusztráció )

2012. október 24., szerda

Huba vállalat

Ez a felvétel pár hónapja készült, amikor kitört Hubán a porszívózási mánia. Azóta is tart! Sőt!!! Port is töröl, néha a tükröket is megpucolja, bár inkább azt ne tenné ! :)
Egyik tesó meg szórakozásból mindig kikapcsolta a ketyerét és ennek köszönhetően Huba gyorsan elveszíti az amúgy is rövid ideig tartó türelmét. Még a gatyóját is letapossa ! :)

rapid Malac

Dia, aki a családban Malac becenévre hallgat, már ilyen tempóban tekeri a pedálokat ! :)
Érdemes megfigyelni, hogy Huba, mint "énisénis" utánfutó siet Dia után . :)

2012. október 22., hétfő

kis változások

Elfelejtettem a múltkor megírni, hogy menet közben a választott sportokban volt egy kis kavarás, változás.
Arról írtam, hogy kiszemeltük az éltmentő tanfolyamot a fiúknak, amit a knokkei uszodában és kint terepen, a tengerben tartanak a jelentkezőknek.
El is mentek a delikvensek, de nem sikerült bejutni,mert olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy csak a következőre lehetett beiratkozni. :(
Zalán viszont kedvet kapott a judóra, tavaly még hallani sem akart róla.Most félig átfedésben van  vizilabda és a judó edzés. Zalán ahogy végez a medencében , rohan fel a judóterembe , ahol Artúrék már fél órája gyűrik egymást, de még így is marad több mint egy órája a cselgáncs gyakorlásra. Remélem ez már eléggé lefárasztja Őt !
Gusztáv sem ment el ruby-re,  mert az pedig szombat délelött van és átgondolva azt mondta,hogy nem óhajt minden szombaton is korán kelni, hogy aztán átutazzon Bruggebe az edzésre. Megértem , de azért sajnálom, mert tudom, hogy ez az atlétika nem elég egy erősen kamaszodó gyereknek,így marad mellette a napi bringázás, amíg az idő engedi, bár itt a tél nem olyan hideg.
Glóriának a taekwondo nagyon bejött. Sokat dicsérik, szereti a formagyakorlatokat is és lelkesen kiabál hozzá :) Szépek a mozdulatai, erőt is visz bele, úgyhogy nem kizárt, hogy meg is fog tanulni rendesen verekedni, ahogy egy úri lányhoz illik . :)
Szombat este lesz fellépésük a Casinoban a pom-pom csapattal, már nagyon várja. :)))

Világhírű lett a 2-es villamos


"Egy lisszaboni, egy amszterdami és egy berlini villamos vonalát is beelőzve összesítésben a hetedik lett a budapesti 2-es villamos a National Geographic legszebb villamosvonalakat számba vevő listáján.
A Duna-parti 2-es villamos bekerült a világ tíz legszebb villamosvonala közé a National Geographic Életre szóló utazások című könyvében megjelent tízes listán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ vasárnap.
A szervezet közleménye szerint a könyvben a 2-es villamos vonalát hetedikként említik, megelőzve a lisszaboni 28-as, az amszterdami 2-es, és a berlini 68-as villamos vonalát is.
A közleményben emlékeztetnek, a második világháború után létrejött vonal a pesti felső rakparton halad a Jászai Mari térről indulva s a Kossuth tér vonalában ér ki a Duna-partra, majd a Lánchíd alatt átbújva jut el a Duna-korzóra. Ezen a vonalon mindig egyedülálló látvány tárul az utazó szeme elé, hisz közvetlen közelről csodálhatja meg a magyar Parlament épületét, a Duna-korzót és a pesti szállodasort, valamint a budai panorámát, a Halász-bástyával, a Mátyás templommal és a Budai Várral.
A 2-es villamos nem csupán turistalátványosság, hanem hosszú évtizedek óta a főváros mindennapjainak szerves része.
"Különös büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket ez az előkelő helyezés, amelynek még nagyobb rangot ad az, hogy ebben az évben ünnepeljük a budapesti villamos- és HÉV-közlekedés 125. évfordulóját" - áll a közleményben. "

Ez így nagyon megtisztelő helyezés az ünnep előtt .

2012. október 21., vasárnap

megint egy "kis" öröm

Igazából ez nem is kis öröm, hanem nagyon nagy  öröm volt,amivel ma szembesültünk.
Délutánra meg volt beszélve 3 kislánnyal , hogy átjönnek játszani a lányokhoz.
2 kislány Glória osztálytársa volt a 3. pedig egyikőjük kishuga, aki Dia csoprttársa az óvodában.
Lányok izgatottan várták a délutáni "bulit".
Amikor megjöttek a vendégek, egyből belevágtak a játék közepébe, így az összes gyerek hamar feloldódott.
Most hallottuk Diát először,  igazán folyamatosan beszélni hollandul. Azt tudtuk,hogy mindent ért, meg azt is , hogy a gyerekekkel bent kommunikál és már néha az óvonővel is, de hála Istennek , már Ő is teljesen felvette a fordulatot a többiekkel és ami különös, hogy fordítani sem esik nehezére, pedig ez a kisgyerekeknél nem szokott könnyen működni .
Nemcsak ügyes, okos is ! :)

2012. október 20., szombat

Dia meglepetése

Lassan már 2 hetet történt, mentem Diáért az óvodába és mivel délután jó idő volt, kint játszottak a gyerekek az udvaron.
Amikor kiértem és igyekeztem gyorsan feltérképezni, hogy merre találom a gyerekemet, Dia megelőzött, rohant felém és izgatottan kiabált, hogy akar valamit mutatni !
Elkapott egy letámasztott kisbiciklit, 2 kerekűt, pótkerék nélkülit, felpattant rá és izgatottan tekerni kezdte. Eleinte egy kicsit még ingatag volt a mozdulat,de pár pillanat múlva már vidáman, büszkén tekerte a járgányt.
Egyedül, segítség nélkül megtanult magától  2 kerekűvel bringázni !!! 4 éves ! :)
Épp csak annyit tudtam csinálni a nagy meglepődéstől, hogy gyorsan előkaptam a telefonomat és megörökítettem a bemutatót.
Nagyon ügyes ! :))))

olyan jófejek ! :)

Dia nagyon szereti a különböző cukrokat, nyalókákat.
Én ritkán veszek ilyesmit, mert a foguknak nagyon nem tesz jót . De amikor mégis bekerül 1-1- nyalóka a kosárba, Dia nagy élvezettel tudja fogyasztani. Huba pedig állandóan lesi Diát, hogy mit , miért és hogyan csinál.
Persze a nyalóka az Ő érdeklődését is felkeltette és "titokban " már többször kipróbálta .
A jó múltkor olyan nyalókát vett Laci, aminek 2 vége volt.
És mi lett az eredménye ?


:)))

2012. október 19., péntek

egy kis aktualitás

Guszti ma az iskolában , tornaórán röpladázott és hát sajnos, mivel rosszul nyúlt bele a labdába , így az egyik kisujja eltörött "egy kicsit".
Pontosabban az utsolsó ujjperc végéből törött le egy kis darab.
Hétfőn időpontot kell kérni az ortopédián, de mondták a sürgősségin, hogy feltétlenül mondjuk meg, hogy a sürgősségi küldi tovább, mert különben csak jövőre lenne időpontunk.
Erről jut eszembe, bár az is lehet, hogy ezt már megírtam
Június 18-án voltunk védőnőnél utoljára, ahol a vizsgálat végén a védődnő kitűzte az új időpontot.
Nézegeti a számítógépen a kalendáriumot és egyszer csak megkérdezt , hogy
" 2013. február 5-én 9 óra 10 perc megfelel ? "
:)))

R.I.P.

2012. október 12-én, sajnos "elveszítettük" Csehóné Julika nénit ! :( Már írtam Róla régebben, Ő volt az a nagyon kedves és elhivatott , igazi pedagógus tanárnő, aki segített Gusztinak felkészülni a magyar  és történelem vizsgáira.
Minden héten , volt,  hogy többször is , rendszeresem "találkoztak" skype -on és megbeszélték, megtanulták a tananyagot, sőt annál sokkal többet is!
Julika néni , Cs. Laci édesanyja és Szilvi anyósa volt, így igazából úgy viszonyoltunk egymáshoz, mint közelebbi rokonok..Élete utolsó éveiben különösen közel kerültünk egymáshoz, sokszor beszélgettünk "csak amúgy is ", jó volt hallgatni , megrágni gondolatait ,egy igazán nagytudású, bölcs néni volt, aki nagyon szerette a gyerekeket ,aki drukkolt az ifjúságnak és remélte a szebb jövőt .
Betegségét, ami megrázóan gyors lefolyású volt, nagyon nagy önfegyelemmel , alázattal és tiszta tudattal fogadta és élte meg.
Ami még különösebbé tette Őt, hogy már több évtizede egy arc- és szemideggyulladás következtében, szinte teljesen elveszítette a látását és így idős fejjel ,majdnem vakon tanulta meg a számítógép használatát, hogy ne essen ki a világ keringéséből. Szerencsére sikerült egy beszélő számítógépet kapnia, aminek segítségével tudta elvállani Guszti felkészítését is.

Ez az utolsó 3 kép a halála elötti napokban készült egy nagyon megható esemény kapcsán.
Sajnos már ünnepélyes keretek között nem, de még személyesen vehette át a Szegedi Egyetem által kibocsájtott arany fokozatú díszdiplomáját, ami tanárrá avatásának 50. évfordulójára készült.

" Én  vagyok a feltámadás és az élet ,aki hisz énbennem, ha meghal is él ;és aki él és hisz énbennem , az nem hal meg soha. " (János 11, 25-26.)





2012. október 18., csütörtök

folytatom

...holnap :)

postai sztori


Megint balgultunk :)

Nem régiben vásároltunk egy születésnapi képeslapot , olyan kis helyeset, amihez ugyanolyan bélyeget csomagoltak, mint maga a lap volt.
Megírtuk és megkértem Artúrt, hogy szaladjon le a közeli postára és legyen szíves adja be az ablakon a postásnak a levelet, mert akkor biztosabb, hogy hamar elviszik, mint ha csak bedobjuk egy postaládába.

(Mivel ezt a képeslapot Magdni néninek a nagynénémnek küldtük és tudom, hogy olvassa a naplómat , most szeretném megjegyezni, hogy nehogy félreértse egy pillanatig is a helyzetet , ez inkább vicces és tanuságos, sem mint problémás volt )

Artúr lement és a felbélyegzett, felcímzett levelet átadta a hölgynek, aki sietve mondta , hogy "juj, már nem 1 euró a postaköltség, hanem 1,09 euró",(ez szabvány egész Európára )   fizessen Artúr még 9 centet.
Szegény Artúr kicsit zavarban volt, mert azt hitte, hogy minden rendben lesz , csak beadja és kész, nem vitt magával pénzt vagy bankkártyát .
Mondta, hogy akkor hazaszalad és hoz 9 centet.
Hazajött, elmondta,hogy mi a helyzet, mivel általában nem hordok magamnál kp-t, ezért odaadtam neki a kártyámat .
Visszasietett és újra megpróbálkozott a levélfeladással.
...és a történet lényege itt kezdődik.
Postás néni a bank felé már csak úgy adta meg az adatot, mintha nem 1 euró értékű bélyeg, hanem csak 75 centes lenne a botítékon és nem 9 centet, hanem így 34 centet kéne lehívnia. De ezt is valahogy elütötte , mert először 34 et adott meg , de amikor véglegesítette, valószínűleg nem figyelt oda és 64 centet akart elszámoltatni a bankkal. :)
De a megadott adatok alapján a bank visszajelzett, hogy 30 centet adjon vissza kp-ben, mivel adatok  eredetileg 34 centet kell megfizetni. ( 9 centért küldet haza Artúrt !!! )  :))
Artúr elvette az elszámolást igazoló cetlit és látta , hogy rá van nyomtatva, hogy 30 cent visszajárója van. Szólt a postáshölgynek ! :)))
Ő pedig felháborodva kikérte magának, hogy ilyen aprót nem szoktak visszaadni ! :)))))
Artúr mondta, hogy" dehát itt van a papíron ".
Erre sértődötten kitolta a visszajárót ! :)))))
Igen, ez megint csak balgium! Van egy olyan mondásuk is
" Altijd profitieren ! " azaz mindig profitálj ! :)))
A lényeg, hogy a szülinapi köszöntő időben megérkezett és reméljük egy kis apró örömet szerzett.
és mivel még 8 napon belül vagyunk, hát itt is írom :
Isten éltesse Magdi nénit ! :)

szóval...

Szóval legalább elkezdem a gondolataimat írásba foglalni.
Sok minden történt, fontos és nem túl fontos, inkább érdekes események.
Lehet, hogy kicsit ugrálni és kapkodni fogok , de elkezdem összeszedni.


Megint kaptunk egy pár színárnyalatott az itteni balgaságokból.

Az egyik pár hete történt, amikor is a fiúk (Artúr és Zalán) edzésre indultak. Mivel esett az eső én pedig valami oknál fogva nem tudtam őket elvinni, gondolták elmennek villamossal , gyakorlatilag háztól házig viszi őket. A villamoskártyájukon volt még szabad jegyük , ezt kb úgy kell elképzelni ,mint a telefonkártyát, minden utazásnál lehúz valamennyit az automata róla és egyszer csak elfogy a felhasználható összeg.
Mi az uszodától 2,5 km re lakunk ,ez kb 1 utazási zónát jelent, de mint kiderült, mivel városhatáron van a megállónk, azaz Zeebruggeből épp átlépünk Blankenbergebe, ezért hiába a rövid távolság, már 2 zónát vesz le a jegykezelő.
Na tehát nem kellett sokat várniuk a megállóban , hamar jött a vilinger , így csak kicsit áztak meg és felszállás után kezelni  akarták a jegyet.
Miután sosem tudtuk pontosan, hogy most ez 1 vagy 2 zónának felel meg és Artúr aznap kigondolta, hogy kideríti a rejtélyt, odment a vezetőhöz és megkérdezte, hogy ha az uszodáig akarnak közlekedni, mennyit kell beütnie?
Na ekkor tudták meg, hogy 2 zónát és hogy miért .
Artúr be is tette a kártyát és 2 -szer 2 zónát akart elszámoltatni, de ekkor az automata jelezte neki, hogy sajnos ennyi keret már nem áll rendelkezésükre.
Közben a villamos már elindult és mivel itt egy hosszabb szakaszon szabad pályán halad,akár  90 km / órával  is száguldhat . :)
Igen ám, csak a villamosvezető ránézett a nála is megjelenő kis monitorra és látta, hogy mit írt ki a fiúknak az undok gép. Ha csak 1 zónás lett volna az utazás, akkor semmi gond nem lett volna, visszafelé megy úgyis én mentem értük.
Miután látta, hogy nem elég a keretük, befékezte a villamost és megkérdezte, hogy akkor most fizetnek vagy leszállnak ?
Zalánék megijedve mondták, hogy náluk nincs  pénz, ők azt  hitték, hogy elég lesz a jegy.
Erre a vezető kinyitotta az ajtót és  a két országút között ,nyílt pályán közlekedő villamosból leszállásra kényszerítette a két 11 és 13 éves gyereket ! Nem a következő megállóban !!!!
Zalán kiakadt, hazarohant, Artúr lesétált a következő megállóig és a következő villamossal jegy nélkül elment.
:(   :)
Megmondom őszintén ,ha akkor ott vagyok vagy kezem ügyébe akadt volna a vezető,biztos, hogy egy kicsit "barátilag " megszorongattam volna a nemtudommijét....
Az odáig rendben van, hogy ne potyázzanak az emberek, bár erről is sokat tudnék mesélni, de hogy 2 kisgyereket, mert még kamasznak sem mondhatóak, akik elötte jóhiszeműen érdeklődtek  , stb kitegyen a nyílt útra,  esőben........ Azért ilyet otthon nem igen tapasztaltam, főleg nem gyerekkel szemben !

2012. október 16., kedd

jegyzetelek

Annyi epizód összejött már megint, amiről írni szeretnék, hogy már fel kell írnom címszavakban magamnak, hogy a közeljövőben, remélhetőleg a napokban,  legalább érintőleg beszámolhassak róla.
Valahogy idő és alkalom szűkében vagyok mostanság, talán mert Huba , ha éppen nem alszik, akkor egész nap foglalkoztat, így egy pár soros emailt is nehezen dobok össze.
Mivel Laci most többet van itthon esténként, sokszor meg Ő bitorolja a billentyűzetet , hát ezért ez a lemaradás.
De nem vagyok se kedvetlen, se lusta az íráshoz, így előbb utóbb remélhetőleg olvashatóak lesznek az újabb bejegyzések .
....azért kicsit remélem, hogy már hiányzom ! :))))

2012. október 11., csütörtök

pár kép a gyerekekről

Az emlékkönyvünk pontos adminisztrációjának kedvéért, íme itt van pár fotó, ami a közelmúltban készült :




2012. október 7., vasárnap

25 fok

Október 7. vasárnap, 11 óra 40 perc : 25 C fok.

:))

2012. október 5., péntek

rettenet

Az idei őszi időjárás , egy nagy ...rettenet.
Na persze nem otthon, hanem itt, balgiumban.
Hűvös van, fúj a szél, zuhog az eső , aztán persze váratlanul kisüt a nap, az ember megkönnyebbül(ne), de semmi értelme, mert 10 perc múlva újra kezdődik előről.
Tavaly ilyenkor olyan szép ősz volt....elmúlt ! :(
Napfényes Itália .............