2010. február 4., csütörtök

Móni és Zoli


Megpróbálom összeszedni a mögöttünk levő pár nap eseményeit, de gyorsan leszögezem, hogy nagyon jól sikerült pár napról fogok írni ! :)
Nos, az eleje elég rázósan indult, mert otthon leszakadt egy nap alatt az egész évi várható hómennyiség, így Ferihegyet a totál káosz jellemezte.
Móni és Zoli pedig hosszú tervezgetés és várakozás után, éppen aznap indultak hozzánk látogatóba.
Voli izgalom, mivel az aznapra kiírt gépeket sorban törölték, jobb esetben "késik" státuszba helyezték.
Én a netről figyeltem a gépek indulási adatait és el kell mondanom délután 4 kor még nem írtak ki semmit az elvileg du. 3 kor indult gép mellé. :(
Volt remény, hogy felszállnak , de hogy mikor és hogyan azt nem tudtuk.
Este több sms váltás után kiderült, hogy 21 órakor kigurultak a kifutópályára és több órás várakozás után végre megkapták a felszállási engedélyt !
Andi barátnőm Gusztival együtt elindultak Liégebe a reptérre, hogy "haza" szállítsák hozzánk vendégeinket, akiknek eredetileg Charleroiban kellett volna landolniuk . Ezt a változást is csak onnan tudtuk meg, hogy Zoli az utolsó pillanatban küldött egy smst a gépről, ami egyébként tilos ! ( és akinek nem küldtek ...?)
De a történetnek nincs vége, mert útközben tartottuk a kapcsolatot a szárazföldi egységgel :) ,akik Liégebe tartottak és kiderült, hogy Belgium nyugati részét is elérte a havazás, ami olyan állapotot teremtett, hogy az útjelzőtáblák is olvashatatlanná váltak, így időnként Gusztinak ki kellett szállni a kocsiból, hogy letakarítsa őket. :) vicces , nem ?
...elég sokáig nem kaptam híreket a "légiektől " sem, ezért kezdtem már tényleg aggódni, hogy miért nincs nyoma a landolásuknak. Végre megszólalt a telefonom és Móni közölte, hogy rossz híre van, mert végül Brüsszel Nemzetközi Repterén kötöttek ki, ugyanis Liégeben nem tudták letakarítani a pályát és 20 perc körözés után a kapitány leszállt Brüsszelben ,mivel már nem volt több üzemanyag a gép szárnyában. (azt idáig nem tudtam, hogy Demszky elvállalta Liége polg.mesteri posztját :))) )
Azonnal hívtam Andiékat , akik épp akkor értek Liégebe, hogy mi a helyzet...! :(
Kissé mérges volt 2 óra éjszakai, havazós vezetés után, hogy most fordulhat vissza Brüsszel felé...Értehető !
Még pár óra autókázás ebben a kis országban és végre sikerült megtalálni vendégeinket, majd újból pár óra és éjjel fél 3 -kor meg is érkeztek hozzánk szerencsésen, kissé elgyötörten ! :)
De nagyon örültünk egymásnak !!!!

A következő napok persze azzal teltek, hogy körbemutogattuk ,amit ilyenkor lehet, a lakóhelyünket, Blankenberget, az iskolát, a tengerpartot, na és persze Brugget is, ahova másnap is vissza kellett térnünk, mivel Dombi házaspárt rendkívül elvarázsolta ez a gyönyörű középkori kis városka, aminek a hangulatát nem adják vissza sem a fotók , sem a leírások, azt látni kell !Na és a csokiboltok...:)
Esténként sörkörkostolót rendeztünk, azaz mindenki kapott a poharába mindenféle sörből egy kis kostolót, majd a végén megegyeztünk, hogy melyik volt a legfinomabb és amelyik a legjobban ízlett, azt ihatta meg mindenki befejezésként. Közben persze órákon át beszélgettünk, főztünk,tervezgettünk.
Szombat éjjel és szerda dél között kipróbálhattuk az időjárás legkülönbözőbb formáit : volt havazás, napsütés, borulás, eső, szél és még meleg is !
Sok képet készítettek Móniék, ha megkapom őket én is közzéteszem !

2010. február 2., kedd

hamarosan

...beszámolok az elmúlt nap eseményeiről !

2010. január 30., szombat

Bud.hu

Hát most eléggé izgulok, mert a havazás miatt töröltek egy csomó járatot Ferihegyen ! :(
Pedig már beszállásra várnak barátaink :Móni és Zoli, akiket nagyon várunk !
Figyelem a bud.hu-t , hogy mi lesz a Budapest -Crl járat sorsa !
Remélem felszállnak még ha késik is !!!

2010. január 27., szerda

s.o.s. Haiti


A blankenbergi iskolák kezdeményeztek egy érdekes összefogást !
Pénzt gyűjtenek a haiti áldozatoknak, de nem ám akárhogyan !
Az iskola területén kijelöltek különböző kerületű pályákat, ,külön a bicikliseknek, külön a gördeszkásoknak, stb...
Pl a bicikliskör 250 m volt.
Szóval szülőnek nyilatkoznia kellett, hogy egy megtett körért hány centet tud / hajlandó felajánlani. Korosztályonként fél órát adtak a gyerekeknek és így a saját gyereked által megtett körök után fizeted a felajánlott összeget.
Tehát, ha gyerek 30 kört tett meg, akkor 30-szor a felajánlott alap és már lehet is fizetni az alapítványba.
Furcsa ötlet volt elsőre, de tulajdonképpen így legalább mindenki mozgósította magát.
Kár, hogy ma igazán hideg volt reggel, így azért nagyobb kihívást jelentett a gyerekeknek a körözés, mint mondjuk jobb időben.
A felső képen az iskola bejárata látható, az alsó képen pedig a Zechmeiszter gyerekek 4/5 -e, a szokásos és kötelező láthatósági mellényben,amit minden nap KELL hordaniuk !

megfejtés

Hát Andikám, jár Neked a csoki, mert A.T. tényleg egy jégtábla tetején pingvinkedett ! :)
Szokott ilyeneket csinálni, ha elolvasod saját megjegyzését, akkor láthatod, hogy néha diófának is képzeli magát ! :)
Madarat tolláról, Adlert (sas) zsákmányáról...:))))

2010. január 23., szombat

utsó este otthon :)

Visszautazás elötti napon még nagyon sok mindent sikerült elintéznem ,bár a színház végül most kimaradt, de majd bepótoljuk !
Viszont este csaptunk egy kis házibulit Bogiéknál,ahol nagyon jót játszottunk !
Egyik kedvenc barátnőnket sikerült megörökítenünk, mialatt Ő :

...és most találjátok ki, hogy mit is csinálhatott ?! Aki a legelső és legügyesebb választ adja, annak viszek egy delhaizes balga csokit jutalmul ! :)

Szóval szerepjátékot játszottunk és A.T. (nem E.T. ) :
1. egy frissen trimmelt fiú uszkárnak képzelte magát, fát keresve, területjelzés céljából
2. dülöngélő jégtáblán pingvinként halra vadászik
3. kocsmából kijőve, drótszamárra próbál felszállni

:))))
Megfejtéseket hétfő estig fogadom ! :)

2010. január 22., péntek

indul a mandula...

...szóval a Wizz Air vissza CRL -ba, de örülök,mert a Tesóm is velem tart. Most Ő jön szabadságra ! :)
Ugye mennyire relatív ez a dolog is ? :)
NAgyon jó volt Veletek lenni, Bogi a Wii külön élmény volt ! Áron köszi, hogy Te is szakítottál ránk időt,remélem azért aludtál is valamit ! :)
Szóval becsomagoltam és várom, hogy este újra rajtam csüngjenek a klónjaim .
Viszek Nekik egy kis meglepit is a kondicionálás kedvéért ! :)
Majd jelentkezem odaátról.