2012. november 9., péntek

AGC

Pár mondatot azért mesélek most a cégről, ahol Laci dolgozik.
Ez egy világméretű cég, nagyon sok helyen, sok országban van jól működő gyára az AGC-nek.
A pénzügyi válság és manipulációk azért itt is jelentkeznek , természetesen.
Mielött Laci idekerült, több száz embert küldtek el a cégtől. Viszont a maradék emberanyaggal nem tudták zavartalanul megoldani a szabadságolós, betegeskedős időszakokat.
Azért is kerestek olyan embert, aki minden posztra kiképezhető, mert így nem kell több ember bérét fizetni, hiszen "superman" bárhol bevethető.
Idén nyáron ez a japán érdekeltségű vállalat, nyitott egy óriás üzemet Braziliában is, ahol sokkal olcsóbb a munkaerő+ rezsi+ járulékok, mint Európában.
Ez azt eredményezte, hogy az európai megrendelések oly annyira visszaestek, hogy itt a belga részen is rengeteg az úgynevezett gazdasági szabadságolás.
Ilyenkor csökkentett bért kapnak a dolgozók a kényszer szabi ideje alett. Ami még nem hangzik túl jól, az az , hogy az éves adóbevallásnál ez terhelő tényező, tehát amit az állam egy részről segített, azt az adónál visszaszedi.
Minket ez idáig hála Istennek nem nagyon érintett , legalább is nem annyira, mint a többi kollégát, mert -a gondviselés itt is megfigylehető- a Laciék melletti szomszédos cég , akik sok jót hallottak férjecském teljesítményéről, kapva kapnak az alkalmon és ha Lacit is kényszerszabira küldik, ők aznap szívesen foglalkoztatják ! :)
Csak hát az adminisztráció......na ezért adódhatott, hogy késésben voltak a bérszámfejtő osztályon, de azóta már az is rendeződött . :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése