2019. október 31., csütörtök

Brugge Marathon 2019.




Oktober 20 án pedig Bruggen volt a sor, hogy megrendezze az év legnagyobb futóversenyét.
Tekintettel arra, hogy nekem az idei , pesti kimaradt, nagyon szerettem volna , hogy a bruggeit nem hiusítja meg semmi.
Miki szabit intézett magának es átzötykölődött Párizsbol , hogy együtt vágjunk bele a félmaratonba.
Tudom, hogy az nem olyan menő, mint egy" nagy" maraton, de erre vagyok kariblàlva , különös tekintettel arra, hogy hetek óta nem tudtam igazàból rendszeresen vagy sehogy sem futni.
Ehhez még hozzàjött az is, hoghy elvileg szakadó esôt és 65 km / h às szelet igértek .
Hàla Istennek az idôjóslàs nem jött be, ugyan borongós idô volt, de ehhez a tevékenységhez pont tökéletes is volt.
Mikivel megbeszéltük , hogy igyekszünk egy nyugdijas 6 perc / km es àtlagot hozni, tekintettel az elôzményekre.
Az elsô 15-16 km szuper jól ment, bôven 6 percen belül mentek a kilométerek, aztàn jött a neheze....nekem.
Mikinek gyerekjàték volt, vagyis ùgy csinàlt, én megdolgoztam az utolsó pàr kilométerért.
Niki és Sylvi nagyon jó fejek voltak , bevàrtak egy útkeresztezôdésben , egy magyar zàszlóval a kezükben drukkoltak, amit aztàn àt is adtak nekünk és az utolsó 2 km t a nemzeti színek alatt futottuk le.
Volt is kiabàlàs olaszul a jàrda szélérôl :)))))

A célban pedig egy màsik meglepetés vàrt minket, ott àllt Erzsike ( 81 éves , újpesti születésû hölgy a férjével), aki amikor meglàtott minket zàszlóval a kezünkben , könnybe làbadt szemmel ölelgetett minket .....Na ezért külön megérte !!!!!!!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése