2012. január 5., csütörtök

kórházi "élményeink"

Először is örömmel jelentem, hogy Huba egyre jobban van, bár tudom, még visszaeshet, de csináljuk a maszkos inhalálást 4-szer naponta és adom Neki az antibiotikumot is , sőt a vasat is, mert vérszegény.
Már egész jól evett, láza sincs, csak kis hőemelkedés, kedve javul, de pár percnél tovább nem engedi, hogy magára hagyjam pl játszani a szőnyegen.

A bent szerzett tapasztalatok elején le kell szögeznem, hogy ez esetben kalapot kell emelnem a knokkei kórház gyerekosztálynak dolgozói előtt, mert emberileg is, szakmailag is igyekeztek a legtöbbet nyújtani.!
Nagyon odafigyelőek, lelkiismeretesek, kedvesek, barátságosak, közlékenyek , segítőkészek voltak a takarító személyzettől az orvosig mindenki.
A nővérek ( volt egy fiatalember is köztük :) ) maximálisan tették a dolgukat, az elején félóránként, később óránként, de max. óránként jöttek lázat mértek, figyeltek, gyógyszert adtak vagy csak kérdezték, hogy van e valami esemény vagy éppen van e valamire szükségünk.
Az információt nem tartották vissza, nem kellett fogóval kihúzni belőlük, hogy hogy látják a helyzetet, ha aggódtak azt is megmondták, ha pedig úgy érezték, hogy már uralják a kialakult eseményt, akkor pedig elmagyarázták, hogy most kb mi történik és mi várható az elkövetkezendő időszakban.
Amikor az éjszakás nővér észlelte, hogy a kipróbált lázcsillapítók ellenére is 40 fokos lázzal fekszik Huba , az éjszaka közepén kb fél 3 kor felhívta telefonon a kezelőorvost, hogy segítséget kérjen, mert aggódott. A doktornő pedig természetesen azonnal kiadta az utasítást és időközönkénti visszajelzést kért.
Persze az ember agya jár ilyenkor és őszintén szólva attól féltem, hogy esetleg nem vesznek észre valamit a háttérben , ezért másnap reggel jeleztem is , hogy bár lehet, hogy "feleslegesen" pánikolok, de biztosak abban, hogy nincs e esetleg egy vírusos agyhártyagyulladás vagy valami H1N1 szerű bármi kialakulóban ?
...és érdekes módon nem "küldtek"sehova , hanem elmagyarázták, hogy miért nem valószínű , de mindannyiunk megnyugtatása érdekében csináltak egy újabb vértesztet és egyéb laborvizsgálatot és amikor sürgősséggel elkészült, rögtön tájékoztattak, hogy hál' Istennek az RSV -n kívül semmi egyéb kórokozó nincs jelen , így hamarosan a kezelés és a saját immunrendszere együttes eredményeként várható a látványos javulás.
De ehhez hozzátartozik az is, hogy a doktornő megmondta, hogy nem fogja addig kiengedni, amíg nem látja biztosnak a javulási tendenciát !
Így történt, hogy a bent töltött 5. nap reggelén mondta azt, hogy jó, most már mehetünk , de a meghatározott feltételekkel, otthon folytatott kezelés, jövő héten pedig vissza kell mennünk ellenőrzésre !

Az elhelyezésünk is "szuper" volt , egy tágas kórterem egy kisággyal és egy "anyaággyal". Szép, tiszta, tágas, fényes, tv-vel, hűtővel felszerelve.
Az étkeztetés is nagyon kulturált volt, bár kifogtam a halas napokat, csodálkoztak is, hogy az ételkölteményt visszaküldtem, de hát sajna finoman szólva a hátam borsózik a halételek látványától is.
Amúgy szépen volt mindig minden tálalva.
A "tökös nővér" (már bocsánat) nagyon kedves volt Hubával is , velem is, kiszúrta, hogy kávéfüggő vagyok, ezért pár óránként kedvesen mosolyogva hozta a csésze kávékat, hogy egy kicsit "támogasson lelkileg " . :)

Az ott töltött idő közben eszembe jutott, hogy tavaly még nem tudtuk, hogy haza tudunk e menni Huba születésére Budapestre vagy pedig a Knokke lesz e a szülővárosa ? ! :)
Mondtam is Hubának, hogy " látod, tavaly ellógtunk, de úgy látszik mégis csak le kellett töltenünk ezt a pár napot az amúgy szülésre megjelölt intézményben " :)))

















Megyünk haza !

4 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy jobban van Huba, Te is megkönnyebbülhetsz. Nagy szerencsétek, hogy nem itthoni kórházban kellett mennetek. A képek és a leírtak alapján a Heim Pál-beli élményeink: ég és föld, össze sem lehet hasonlítani.
    Dóri, pihenj Te is!
    puszi,
    Ibolya

    VálaszTörlés
  2. DE jó , hogy írtál Ibolya !!!
    Sokszor gondolok Rád, hogy vajon mi lehet Veletek ?!
    Nagyon örülnék, ha pár sort írnál emailben vhova, akár iwiwre ,fb- re is !
    Puszi Nektek és a "kollektívának " is !!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Én folyamatosan követlek Benneteket... és mindent tudok Rólatok a blogról, fb-ról :-)

    Hamarosan összefoglalm az elmúlt időszak történéseit.
    Addig is sok puszi,
    Ibolya

    VálaszTörlés