2011. október 18., kedd

a Mikulás távcsöve

Dia most van abban a korban, hogy rajong a Mikulásért.
A múltkor, amikor hirtelen hűvösebbre fordult az idő, mondtam a gyerekeknek, hogy sebaj, lassan útnak indul a Mikulás. :)
Azóta napi szinten téma az öreg puttonyos és ahogy látom, elég motiváló ereje van a hétköznapi dolgokra is.
Dia például tegnap behozott egy zsáknyi apró játékot a nappaliba és ahogy "kell", szét is szórta ott.
Ennek persze én nem nagyon örültem és megkértem, hogy pakoljon össze maga után, de ezt nem igazán akarta teljesíteni.
Akkor jutott eszembe, hogy "Ok Dia, de akkor a Mikulás virgácsot hoz Neked, mert hát a távcsövén nézi , hogy melyik gyerek hogy viselkedik. Kissé kételkedve nézett rám, de ekkor eszembe jutott, hogy akár fel is hívhatnám a csodaszámon.
Felcsörögtem Gusztit ,aki a másik szobában pöszmötölt valamivel és amikor felvette félszóval vázoltam a helyzetet.
" - Jó estét Mikulás! Én Zechmeiszter Anya vagyok és meg szeretnélek kérdezni, hogy mit érdemel az a gyerek, aki nem pakolja össze a cuccait maga után ? "
Dia arca és szeme kiváncsian ragyogott és amikor odaadtam a Black Berrymet, hogy a Mikulás Vele akar beszélni, kicsit megszeppent, de átvette a telefont.
Köszönt is neki és elárulta, hogy Ő a Dia. :))
Aztán csak annyit halottam, hogy " jó, rendben, összepakolok, de akkor hozol nekem nagy ajándékot ? "
Majd elköszönt Tőle és ,mint a motolla beindult a rendrakással.
Zalánnal nem tudtuk, hogy hova forduljunk , hogy ne lássa Dia, hogy majd megfulladunk a röhögéstől.

Erről abszolút az a filmjelenet jut eszembe, amikor a Jöttünk, láttunk, visszamennénk c. filmben
" Zsakfos "és "Gotfroá" megnevelik a tanulni nem akaró gyereket.
Sajnos csak egy hosszabb epizódot tudok bemásolni, de az említett jelenet a 10.30 és 11.30 perc között látható, ha nincs kedvetek végignézni ,akkor oda lehet irányítani a csúszkát. :))))


3 megjegyzés:

  1. Ja, Black Berryn könnyű felhívni a Mikulást!
    Próbálnám csak meg én a Nokián, biztos nem venné fel!

    VálaszTörlés
  2. Ja, hát igen. A Black Berrynek ez saját alkalmazása ! :)
    A Nokia meg maradhatott volna az eredeti :vödör gyártásnál !:)))

    VálaszTörlés
  3. Ó, ez de édes! Szegény, kis naív picurkák, még hisznek a rafkós anyukáknak!

    VálaszTörlés