2012. október 20., szombat

Dia meglepetése

Lassan már 2 hetet történt, mentem Diáért az óvodába és mivel délután jó idő volt, kint játszottak a gyerekek az udvaron.
Amikor kiértem és igyekeztem gyorsan feltérképezni, hogy merre találom a gyerekemet, Dia megelőzött, rohant felém és izgatottan kiabált, hogy akar valamit mutatni !
Elkapott egy letámasztott kisbiciklit, 2 kerekűt, pótkerék nélkülit, felpattant rá és izgatottan tekerni kezdte. Eleinte egy kicsit még ingatag volt a mozdulat,de pár pillanat múlva már vidáman, büszkén tekerte a járgányt.
Egyedül, segítség nélkül megtanult magától  2 kerekűvel bringázni !!! 4 éves ! :)
Épp csak annyit tudtam csinálni a nagy meglepődéstől, hogy gyorsan előkaptam a telefonomat és megörökítettem a bemutatót.
Nagyon ügyes ! :))))

7 megjegyzés:

  1. Ez megint egy apró öröm! Tényleg mi lett az eltulajdonított bringákkal? Csak kettő került elő? Magdi néni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Igen, igazából csak a Gusztié került elő. A másik két leharcolt bringa nem lett meg végül. De annyiból nem baj, hogy menet közben Glória azt már kinőtte , Diának még nagy lenne, helyünk meg már kevés.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Gratulálok! Igazából nem lep meg nagyon, Nálatok ez szinte "evolúciós! kötelezettség!
    Tulajdonképp már azon se csodálokznék , ha valamelyik kicsi legközelebb pl. a maratont futná le.
    Büszke lehetsz Rájuk Sport Lady!

    VálaszTörlés
  3. :)
    Örülök, hogy egyikőjük sem az a "tornából felmentve típus". szeressenek mozogni , az a lényeg ! Sokkal színesebb így az élet ! ;)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés