2012. június 11., hétfő

menetrendszerinti betegség

Sajnos hoztuk a formánkat, már ami Hubát illeti, mert ismét elkezdődött nála a szokásos légúti megbetegedés, csak hát sajnos ez hamar a tüdejére megy.
Így amikor már 2 . nap úgy láttam, hogy ez a helyzet nem javul, kértünk délutánra időpontot, hogy tudjunk konzultálni a kórházi gyerekorvossal.
Péntek késő délutánra hívtak be minket, de ez még pont jó volt, mert a hétvégére fel tudtunk tankolni a kezeléshez szükséges gyógyszerekből.
Sejtettem, hogy a maszkos módszer a leghatékonyabb, volt is itthon még a hozzávalókból az előző körből, de nem akartam magamtól megkezdeni a kezelést , mindenképp szerettem volna, hogy lássa a doktornő is a gyereket.
Nagyon alaposan megvizsgálta és mondta, hogy látszik a légzést segítő segédizmokon , hogy aktív működésbe léptek, azaz már  tüdő nem tud nyugiban működni, magyarán megkezdődött az alsó légutak befertőződése.
A maszkolást írta elő és azt is mondta, hogy ha legközelebb csak halvány jelét látjuk, azonnal kezdjük el, mert sajnos Huba alkatilag hajlamos a tüdőgyulladára.
De megint átbeszéltük a félelmeinket és megnyugtatott, hogy nincs "komolyabb" baja, ezt az állandó gyulladásos mizériát, meg pár év alatt ki fogja nőni .
Péntek este az inhalálás után ,már lényegesen jobban lett, szombat estére meg szinte tünetmentesen vette a levegőt, na persze ettől még a jövő hét végéig folytatnunk kell a gyógyszeres rásegítést.
Már nagyon jó lenne valami állandósult jóidő, mert ez az örökös változékony , csapadékos, párás klíma nem segít szegény kiscsákó egészségmegőrzésében.
Itt még pár szóban megemlíteném a helyi gyógyszertárosunk nembalgás , emberséges "hozzánkállásást", ugyanis,amikor télen először volt szükségünk a maszkot pumpáló motorra, azonnal levett egyet a polcról és kölcsönadta , hogy használjuk, ameddig csak szükséges. Aztán a következő alkalommal is  és most amikor péntek este beestünk hozzá zárórakor , akkor mondtuk neki, hogy szeretnénk megvenni, mert úgy tűnik, hogy többször is szükségünk lesz a kompresszorra.
Néni azt mondta, hogy most vigyük el  hétvégére a szokásos gépet és hétfőre szerez nekünk egy megfizethetőt !!!
Ma reggel már ott is várt minket a saját gép ,ami "csak " 100 euróba került és most láttuk, hogy amit kölcsön szokott adni, az ennek a háromszorosába került volna. :(
Igazán nagyon , nagyon kedves volt Tőle, hogy a segítségen és az aggódáson  túl arra is figyelt, hogy az amúgy sem kellemes helyzetben,  ne terhelje tovább a kiadásainkat.
Köszönet érte !!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése